DR. MATYI LÁSZLÓ, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság elõadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bizottságunk, az alkotmányügyi bizottság 453-as jelentését figyelembe véve, tárgyalta a módosító indítványokat, így nagyon röviden, a tematika figyelembevételével, ismertetném bizottságunk álláspontját. A jelentés 1. pontjában szereplõ gazdasági bizottság javaslatát a költségvetési bizottság is támogatja. A jelentés 2. pontjában szereplõ, Orbán Viktor utólag, 459-es számon módosított módosító javaslatát a bizottságunk 18 "igen", 3 tartózkodás mellett támogatta. Ugyanígy támogatta bizottságunk a jelentés 3. pontjában szereplõ gazdasági bizottsági törvényjavaslatot, miszerint a használati jog a társadalmi szervezeteket a külön törvényben megállapított határideig, illetve egy külön törvényben megállapított szerzõdési feltételek mellett illeti meg. Meg szeretném említeni, hogy Orbán Viktor bizottsági ülésünkön az itt 4. pont alatt szereplõ módosító indítványát visszavonta. Az 5-ös számú módosító indítvánnyal, a gazdasági bizottság módosító indítványával, miszerint az MSZP maradjon el abból a felsorolásból, amit az eredeti törvényjavaslat 3.§ (2) bekezdése tartalmaz, bizottságunk is egyetért. Szintén egyetért a bizottságunk Szigethy István azon módosító indítványával, hogy egyáltalán ez az egész bekezdés maradjon el, tekintettel arra, hogy a Polgári Törvénykönyv, a polgári jog szabályai szerint a használati jogért nem lehet ellenértéket kikötni. Bizottságunk megtárgyalta Havas Gábor és Solt Ottilia indítványát, miszerint az így befolyt összeg a társadalombiztosítási alapot illesse meg. Bizottságunk tárgyalta dr. Horváth József képviselõtársunk azon módosító indítványát, hogy ezen használati jog illetékmentesen illesse meg a társadalmi szervezeteket. Ugyanígy támogatta bizottságunk azon törvénymódosító indítványt is, amit dr. Salamon László és dr. Kutrucz Katalin képviselõtársunk terjesztett elõ, ami egy szövegmódosítás, hogy a Minisztertanács ne tegyen, hanem tesz, tehát egy konkrét, egy keményebb határidõt és keményebb feltételt szab a Minisztertanács elé. Bizottságunk, hasonlóan az alkotmányügyi bizottsághoz, szintén nem értett egyet Kósáné 487-es számon elõterjesztett azzal a módosító indítványával, miszerint a korábbi kezelõi jog alapján megkötött szerzõdésbõl származó bevételek a Pénzügyminisztérium Zárolt Állami Vagyont Kezelõ és Hasznosító Intézményét illessék meg. Köszönöm szépen.