DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Elnök Úr! Részben csatlakoznék az Áder János által elmondottakhoz, azt egy gondolattal szeretném kiegészíteni: a Parlament, és azt gondolom, az ország egésze is, tiszteli Kölcseyt mint költõt és hazafit, hadd tegyem hozzá, rajta kívül igen nagy számban találhatóak más mûvészek, politikusok, akiknek az emlékét naponta örökíthetnénk meg törvényben. Én azt gondolom, hogy Torgyán József, aki annyira szeret a népre hivatkozni, és szeretné elõbbre vinni az ország javulását, fogadja el azt, hogy most ne különbözõ, nagy történelmi nagyságok nevét örökítsük meg törvényben, hanem valóban térjünk rá az ország jelenét és jövõjét érintõ körülmények megvitatására. Ennek jegyében kérem az Elnök Urat, zárja le a vitát, és térjünk át a következõ napirendi pontra. Köszönöm. (Taps.)