Tartalom Elõzõ Következõ

DR. KIS GYULA JÓZSEF, a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Az Országgyûlés szociális, egészségügyi és családvédelmi bizottsága szeptember 5-én ellenszavazat nélkül az alábbi nyilatkozatot fogadta el a kórházigazgatók újjáválasztásával kapcsolatban: "A napokban a Magyar Közlönyben megjelent a kórházigazgatók újraválasztásáról szóló rendelkezés. Az abban foglaltakkal bizottságunk egyetért. A rendelkezés végrehajtásával kapcsolatos állásfoglalásunk a következõ: Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy a választáskor az erkölcsi és szakmai megfontolások okvetlenül élvezzenek elsõbbséget a minden áron való vezetõcserével szemben. Másfelõl egészségügyünk alapvetõ érdeke, hogy valamennyi olyan kórházban megtörténjék az igazgatóváltás, ahol az indokolt. A megalázott és kizsákmányolt, értelmiségi voltuk miatt háttérbe szorított egészségügyi dolgozók régi várakozásának kíván a rendelkezés eleget tenni. Azon kórházigazgatók felmentését teszi most lehetõvé, akik az elmúlt rendszerben politikai szerepük miatt kerültek pozíciójukba. Felhívjuk tehát a magyar orvosokat és gyógyszerészeket, hogy a kórházigazgatók megválasztásában aktívan és felelõsen vegyenek részt. Ezzel járuljanak hozzá, hogy egészségügyünk, hagyományos értékei megtartása mellett, megszabaduljon feudális vonásaitól." Köszönöm, Elnök Úr! (Taps a bal oldalon.)

Homepage