VARGÁNÉ PIROS ILDIKÓ (független): Tisztelt Képviselõtársak és Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyon szomorú vagyok, de a választ elfogadni nem tudom. Bár az kicsit megnyugtat, hogy a Földmûvelésügyi Minisztérium is úgy érzi, hogy ezzel a kérdéssel, ezzel a problémával foglalkoznia kell. De én hazamegyek, és hitelek nem lévén, vetõmagot vásárolni, üzemanyagot vásárolni ezek a szövetkezetek nem tudnak - és nekünk ez, amit mi hallottunk, anynyit jelent, mint halottnak a csók. (Cuppantás a FIDESZ-nél.) Ugyanis ha mi tönkremegyünk év végére és jövõre reméljük azt, hogy talán életterünk lesz, akkorára mi életképtelenek leszünk. És ezek a szövetkezetek - tudniuk kell az itt ülõ képviselõknek, hogy - nem olyan szövetkezetek, amelyek tartósan veszteségesen gazdálkodtak, hanem igenis eredményesen gazdálkodtak, csak az intézkedés következtében kerülnek olyan helyzetbe, hogy a termelõszövetkezeti tagoknak nem lesz semmi életterük, de a kistermelõkre is ugyanez vonatkozik. Én azt kérném, hogy ezt a kérdést sürgõsen és nagyon komolyan újra tûzzék napirendre, és a szükséges intézkedéseket a Kormány mielõbb tegye meg, mert akkor tényleg veszélybe kerül az, amit mi nagyon szeretnénk, hogy ne következzen be. Köszönöm szépen. (Taps a baloldalon.)