DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Országgyûlés! Elnök Úr! Bevallom õszintén, hosszasan meditáltam arról, hogy szót kérjek-e a részletes vitában is, tekintve, hogy pártom álláspontját elmondtam az általános vitában. Azonban mégis úgy döntöttem - és ezért elnézésüket kérem -, hogy szólok. Két dologra szeretném az Országgyûlés figyelmét felhívni - és nemcsak az Országgyûlését, hanem a nyilvánosság figyelmét is, miután két órája folyik a szó errõl a témáról. Az egyik dolog az az érdekes jelenség, hogy Ugrin Emese képviselõtársunkon kívül csak a két, úgynevezett nagy párt képviselõi szóltak, vettek részt vitában. Én úgy gondolom, rá kell mutatni, nehogy valakinek olyan érzete keletkezzék, mintha a polgármesterekrõl szólván csak a két nagy párt lenne érdekelt. Biztos vagyok benne, bármilyen reményekkel indul is a választási csatába például a Szabad Demokraták Szövetsége - hiszen Tölgyessy Péter ki is fejezte konkrét várakozásukat -, ez az egész ügy nyilvánvalóan nem csak a két nagy párt ügye lesz. Mint ahogy az eddig kialakultak sem csak a két nagy párt elképzeléseit tükrözik, hiszen Önök elõtt van az a javaslat, amely tartalmazza a törvénymódosítás elképzeléseit, ezen belül a támogatandó vagy nem támogatandó kérdéseket. Az is közismert - úgy gondolom, a kollégák ezt megerõsíthetik -, hogy e gondolatok kimunkálásában megint csak nem kizárólag a két nagy párt vett részt. Végezetül a konkrét törvényjavaslathoz szólnék. Elnézést, hogy ismételten szóba hozom, de be kell látnunk, hogy az a törvényjavaslat, amit a Kormány ideterjesztett, egy bizonyos nézõpontból készült törvényjavaslat, és a maga nemében - azt kell mondani - korrekt volt. Világossá vált ugyanakkor az Országgyûlés elõtt és a bizottsági tárgyalásokon, hogy ez a nézõpont ennek a törvényjavaslatnak az elfogadásakor vagy meghatározásakor kevés. Kevés a mai helyzetben. Megítélésem szerint ez a törvényjavaslat a módosítási indítványokkal együtt feldúsult, többé-kevésbé megfelel azoknak a követelményeknek, amelyek a mai helyzetben szükségesek. Ugyanakkor azt is be kell látnunk - és ebben mindenkinek igaza van, aki ezt hangsúlyozza -, hogy ez a törvény nem olyan, amilyet majd kell alkotni, többek között a polgármesteri jogállásról is. Mindezeket a gondolatokat a tisztelt Országgyûlés figyelmébe szeretném ajánlani. Ha az eddigi, itt kialakult vita stílusában megyünk tovább, akkor félõ, hogy ez az ügy talán nagyobb hangsúlyt kap, mint amit megérdemel - én ezzel nem kívánom a téma jelentõségét csökkenteni -, esetleg beletartozik majd ez a téma is a választási kampányba, esetleg olyan indulatok is megfogalmazódnak, olyan kitételek is megfogalmazódnak - hogy pontosabban fogalmazzak, ahogy Varga képviselõtársunk utalt itt legutóbbi hozzászólásában bizonyos dolgokra -, amelyek nem feltétlenül kívánatosak. A további vitát illetõen ezeket a gondolatokat szeretném a tisztelt Országgyûlés figyelmébe ajánlani. (Taps az MSZP, az MDF és az FKgP soraiból.)