DR. ILKEI CSABA (MDF): Elnök Úr! Elnézést kérek, elõtte nyomtam meg a gombot. Nem kívántam szólni, de Pintér József felszólalása arra késztetett, hogy megosszam gondolataimat képviselõtársaimmal. Egyéni véleményemet mondom és nem a frakció véleményét. Ellentmondásos idõket élünk és a dolgok csak ellentmondásosságukban igazak. Eltér a jogi és a morális megítélés és az életszerû valóság. Pintér képviselõtársam az életszerû valóságra hivatkozott. Semmi sem egyértelmû, a jogi megítélés sem. A steril jogi megítélés azt kívánná - tisztelt elnök úr és tisztelt képviselõtársaim -, hogy szétválasszuk a törvényhozó és a végrehajtó hatalmat. De hát tudjuk az ellenkezõ példákat is. Itt sorainkban képviselõkbõl lettek miniszterek és államtitkárok és a nemzetközi példákat is ismerjük mellette és ellene. Marseilles fõpolgármestere a francia nemzetgyûlés tagja. Megkérdeztem választópolgáraimat, mi a véleményük. Megoszlanak a vélemények. Egyfelõl nem viselik el azt, amit úgy fogalmazott meg elnök úr képviselõi minõségében, hogy ne szentesítsük a kettõs távollétet. Hogy egy település gazdája azért ne lehessen igazi gazda, mert mentesíti a parlamenti távollét. És ne lehessen igazi képviselõ az ország házában, mert gazdának kell lenni otthon, és jelentõs és kevésbé jelentõs napirendi pontok tárgyalásánál elvárják tõle, hogy végigülje az üléseket. Meg kell mondanom, az elmúlt évtizedek kis politikai toleranciát alakítottak ki ebben a kérdésben. Az anyagi demagógia is közrejátszik, hogy nem viselik el, hogy a város gazdája három vagy négy napot távol tölt az öt munkanapból - három vagy négy napot, hisz+ bizottsági tag is lehet - és csak egy munkanapját tölti otthon gazdaként. Nem viseli el ma ezt a választópolgár! Ezzel szemben, tisztelt képviselõtársaim, tapasztaltam azt - és ez is a valóság része -, hogy tekintélyes embert kívánnak a település élére, és országgyûlési képviselõt hívnak meg vagy éppenséggel a számukra legtekintélyesebb, közmegbecsülésnek örvendõ embert kívánják az ország házába is képviselõjüknek. A kontraszelekció mély nyomokat hagyott és ellenérzéseket keltett. És úgy is fogalmaztak: próbáljuk elfelejteni, hogy volt egy káderpolitika, mely az egyeduralkodó párt bábáskodása mellett mindenáron, a realitások ellenére is, az egyszerû emberekbõl akart nagyszerû embereket csinálni, akkor is, ha ehhez nem volt szakértelmük, morális tartásuk, tehetségük, esélyük és nem rendelkeztek azzal az anyagi háttérrel sem, amely, ha visszatekintünk saját történelmünkre, szükségeltetett a független politizáláshoz. Következésképpen én nem tudom kizárni sem a vállalkozót, sem a település legtekintélyesebb polgárát egyik funkcióból sem, és ha a valóságból indulok ki, nem tartom összeegyeztethetetlennek. Volt olyan idõszak, amikor együtt volt a politikai, a jogi, a morális és az anyagi demagógia. Ha meg akarunk szabadulni tõle, akkor ma azt mondom, hogy a közlekedés fontosabb a menetrendnél; egyfelõl mai átmeneti idõszakunk ellentmondásos valóságából indul ki és késõbbre hagyja a steril jogi, absztrakt kategóriákat, és elfogadja azt, hogy egy minõségi váltáshoz, ahhoz, hogy a magyar közigazgatás utolérje az európai közigazgatást, szükség van arra, hogy megnyerjük a települések legtekintélyesebb, értõ embereit és ne eltávolítsuk õket! Aki végzett közvéleménykutatást - kormánypárti vagy ellenzéki -, azt tapasztalja, nincs tolongás a településeken azért, hogy polgármesterek legyenek! Ebben benne van a bizonytalanság, a politikai félelem és várakozás is, egzisztenciális gondok, anyagi, jövedelmezõségi kérdések is. De kérem, benne van az is, hogyha nem hajlandó ez a társadalom garantálni a legkiválóbbak kiemelkedési lehetõségét, akkor saját magunkat fosztjuk meg attól, hogy utolérjük az európai közigazgatás személyi színvonalát! Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselõtársaim! Mindezt úgy mondtam el, mint akinek lelkiismeretével végig kellett gondolnia egy, a választópolgárai által feltett kérdést. Egy város kormánypárti és ellenzéki képviselõi azzal tiszteltek meg, hogy egyhangúlag elõzetesen polgármesternek jelöltek. (Zúgás.) Nemet mondtam! Nemet mondtam, mert az az érzés erõsebb bennem, hogy a választópolgárok mai politikai toleranciáját figyelembe véve nem lehet jó lelkiismerettel vállalni, hogy három-négy napot az öt munkanapból az ember távol töltsön. Ugyanakkor csak azokkal az ellentmondásokkal tudom elfogadni saját döntésemet az ország akaratának szintjére emelve - és emellett fogok szavazni -, hogy csak ilyen ellentmondásosságában igaz ez a dolog, és bízvást, hogy ahogy a jogállamiság útján haladunk és a progresszió gyakorlattá válik, erõsödik az, amelyik nem fogja összeférhetetlenné tenni a minõség igenlését és törvényes garanciáit. Köszönöm szépen. (Taps.)