DR. WEKLER FERENC, az önkormányzati, közigazgatási, belbiztonsági és rendõrségi bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A beszólással ellentétben nem Párizsban vagyok, hanem itt vagyok a Házban. A bizottság a tegnapi, vasárnapi rendkívüli ülésén megtárgyalta az összes eddig beérkezett módosító javaslatot. A bizottság az elmúlt alkalommal is állított elõadót. Az elõadónk dr. Böröcz István, a bizottság alelnöke; most is el fogja mondani a bizottság véleményét. Engedjék meg, hogy a múltkori plenáris ülésen kirobbant vitával és a párizsi utazással kapcsolatban két-három megjegyzést tegyek, illetve pontosítást. Elhangzott a vita során, hogy az önkormányzati bizottság nem hivatalos látogatást tesz Franciaországban. Szeretném fölhívni Elnök Úr figyelmét - miután a megjegyzés Elnök Úr szájából hangzott el -, hogy a nyár folyamán a francia belügyminiszter helyettesének vezetésével francia delegáció látogatott el a Parlamentünkbe, akiket Böröcz István és Illésy István képviselõtársunk fogadott az önkormányzati bizottság részérõl. Õk személyesen hívták meg a magyar Parlament harminc képviselõjét franciaországi hivatalos látogatásra, abból a célból, hogy a francia közigazgatás berendezkedését, felépítését tanulmányozhassák. Bizottságunk ezt a meghívást elfogadta. A látogatás összes költségét a francia fél vállalta magára. A 25 tagú bizottság a független képviselõk csoportjának ajánlotta fel a fennmaradó helyeket. De annak érdekében, hogy a bizottsági munka tényleg folyamatos legyen és semmi ne akadályozza a bizottság mûködését, a bizottság alelnöke, Böröcz István és jómagam egyik úton sem veszünk részt. Így nincs akadálya annak, hogy a bizottság folyamatosan mûködjön, és a parlament mûködését semmiféleképpen nem kívánjuk akadályozni. Köszönöm szépen. (Taps.)