DR. SALAMON LÁSZLÓ az alkotmányügyi, törvény-elõkészítõ és igazságügyi bizottság elnöke: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A bizottság külön elõadót nem állít. Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy az alkotmányügyi bizottság a törvényjavaslatot, illetõleg módosításait megtárgyalta. Ugyanakkor a mai napon tudomásomra jutott, hogy az önkormányzati bizottság vasárnapi tárgyalása során módosító javaslatot terjesztett elõ, ezen túlmenõen Tirts képviselõtársunktól is érkezett egy módosító javaslat, illetõleg egy harmadik módosító javaslat adminisztratív hiba folytán eredetileg sem került megtárgyalásra. Ezek olyan körülmények, melyek szükségessé fogják tenni, hogy a bizottság ezeket a javaslatokat megtárgyalja. Ezzel kapcsolatban szabad legyen egy javaslatot tennem: ismerjük a házbizottság állásfoglalását, mely a plenáris ülés és a bizottsági ülések tekintetében azok elkülönítését irányozza elõ és javasolja az Országgyûlésnek, ...és ismerjük az ezzel kapcsolatosan kialakult ügyrendünket. Úgy gondolom, hogy a jelenlegi helyzet azonban kivételes és kivételes eljárást is kíván, hiszen a polgármesterrel kapcsolatos kérdések rendezése nem tûrhet halasztást. Ezért azt a gondolatot vetném fel és ajánlanám tisztelettel Elnök Úr, illetõleg a Ház figyelmébe, hogy a mai nap folyamán, amikor a plenáris ülésen a megtárgyalható tárgykörökkel végeztünk, a plenáris ülés korábbi befejezése mellett üljön össze a bizottság, és este 6 óráig egy-két órás tanácskozás keretében ez a három módosító javaslat még megtárgyalható. Ennek folytán és ennek következtében a holnapi napon a törvény elfogadható, elvileg felette a szavazás megtartható. Tisztelettel kérem javaslatom figyelembevételét.