Tartalom Elõzõ Következõ

PALOTÁS JÁNOS (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon röviden kívánok kiegészítést tenni. A postáról és a távközlésrõl szóló 1964. évi II. törvény igen széles körben, feleslegesen diszkriminálja a magyar magántulajdont az állami tulajdonnal szemben. Törvénymódosítási javaslatom az Alkotmány szellemében e területek szûkítését célozza meg. Ezt különösen azokon a területeken teszi, ahol a Magyar Posta illetve jogutód vállalatai évtizedek alatt sem oldották meg például a távközlõ hálózatnak a társadalmi és gazdasági fejlõdés által megkövetelt mennyiségi és minõségi fejlesztését, hihetetlen károkat okozva ezzel a társadalomnak. A gazdaság területén egyébként is minimális elvárás - tulajdonjogformától függetlenül - egy-egy monopóliummal szemben, hogy legalább szerzõdéskötési kötelezettségének eleget tudjon tenni. Erre az állami monopólium még reményt sem tud adni sem ma, sem a jövõben. Ezért kérem a törvénymódosítási javaslat tárgyalását. Tudomásom van róla - hiszen magam is megkaptam -, hogy a kormány illetékes minisztériuma ezen a területen a közeli hónapokban új törvényjavaslatot terjeszt be. A miniszter úrral történt egyeztetésem alapján, illetve a megkapott tervezetbõl azonban megállapítható, hogy ezen a területen nem kíván elõrelépni a minisztérium. Ezért önmagában sem támogatnám, hogy ezt a kérdést késõbb egy bizonytalan idõpontban tárgyaljuk meg. Külön kérem a tisztelt Ház figyelmét és egyetértését ezen a területen a mostani törvénymódosítási javaslat szempontjából azért, mert a minisztérium olyan pozíciókat, melyeket az elmúlt években kellõ politikai támogatás hiányában az állami monopólium e területeken elvesztett..., a mostani idõszakot arra kívánja felhasználni, hogy ezeket az engedélyeket felülvizsgálja, és az érvényes törvények szellemében - de nem a készülõ törvények és az új gazdasági folyamataink szellemében - a korábban magánvállalkozásoknak és külföldi vállalkozásoknak megadott engedélyeket visszavonja. Miután nem sikerült azt a kompromisszumot a miniszter úrral megkötnöm, hogy ezeket a visszavonó vizsgálatokat függessze fel a minisztérium, a Kormány által beterjesztett új törvénymódosítási javaslat vitájáig, addig adjon haladékot, hogy e területen az adott vállalkozásoknak saját kockázatukra, de ne kelljen betartaniuk e korlátozó, diszkriminatív intézkedéseket - ez a megállapodás nem sikerült, ezért kérem, hogy a vizsgálatok kárainak mérséklése okán a tisztelt Ház most és nem egy készülõ törvényjavaslat idején vitassa meg errõl a saját álláspontját. Köszönöm. (Taps a bal oldalon.)

Homepage