DR. KÓNYA IMRE (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Megmondom õszintén, hogy én azt gondoltam, hogy az Alkotmány legutóbbi módosításánál, ami az önkormányzati törvény meghozatalával volt kapcsolatos, lezárult a kétharmados törvényekkel kapcsolatos vita, és ezért meglepõdve tapasztalom, hogy most Tölgyessy Péter felszólalásában úgy jelenik meg a kérdés, hogy kétharmaddal kell-e ebben a törvényben állást foglalnunk vagy nem. Én azt gondolom, hogy ez nem vita kérdése, hanem akár a törvény egy bizonyos részére vonatkozóan ezt a vitát már lefolytattuk az önkormányzati törvény meghozatala kapcsán, a hatpárti tárgyalásokon is, és itt a Parlamentben is és ennek a vitának az eredményeképpen született az a kompromisszumos megoldás, ami - mint ismeretes, és sokszor elmondtuk - az eredeti MDF-SZDSZ-megállapodástól ugyan eltérõen nemcsak az Alkotmányba kerülõ, önkormányzatokra vonatkozó szabályokat, hanem az önkormányzati törvényt is a minõsített többséggel meghozandó törvények közé sorolta. Egyértelmûen tisztázást nyert, most itt idézni lehetne nyilván az akkori vita részleteit, de mindenki elõtt világos volt, hogy a kompromisszum úgy született meg, hogy az adott önkormányzati törvénybe kerülõ szabályokat kell minõsített többséggel elfogadni, és az önkormányzatokkal összefüggõ bármilyen további jogalkotás egyszerû szótöbbséggel meghozandó törvény lesz. Nos, én úgy érzem, hogy az alkotmánymódosítást amikor elfogadtuk, akkor ebben egyértelmûen döntöttünk. Tudom jól, Magyar Bálint közbeszólására reagálva, hogy Tölgyessy Péter nem is így vetette fel ezt a kérdést, hanem egy bizonyos kérdéskört, nevezetesen az összeférhetetlenség körét ítélte úgy meg, hogy az az önkormányzatok lényegéhez tartozik olyannyira, hogy azt már eleve a Kormánynak az önkormányzati törvényben kellett volna szabályoznia. Elõrebocsátva azt, hogy mit kellett volna eleve ott szabályozni és mit nem, az megítélés kérdése, és nem lehet irányadó egy alkotmány-értelmezésnél, ami egyértelmû, hogy csak az önkormányzati törvényre utal. De ez a megítélés nagyon viszonylagos, mert emlékeztetem a tisztelt Házat arra, hogy volt egy úgynevezett árnyék- törvényjavaslata, ugye a Szabad Demokraták Szövetségének, amelyben a polgármesterek összeférhetetlenségére vonatkozó szabályok szintén nem voltak benne. Tehát ezek szerint a szabad demokraták véleménye is az volt, hogy ez nem tartozik az önkormányzatok lényegéhez - a polgármesterek jogállásával kapcsolatos szabályozási kör -, mert egyébként beletették volna az õ alternatívnak szánt árnyékjavaslatukba. Úgy gondolom, hogy ezt azért is megtehették volna, mert akkor bõvült volna az a csekély köre annak az árnyékjavaslatnak, amiben eltért volna a Kormány az eredeti javaslatától. Miután ezt nem tették meg, ez nyilván egy elvi álláspontot fejezett ki, ami elvi álláspont úgy látszik, azért annyira nem volt elvi, hogy most más oldalról más értelmezést ne nyert volna. Minket azonban úgy érzem, hogy ez nem kell, hogy megrendítsen abban a meggyõzõdésünkben, hogy egyedül és kizárólag a tisztelt Ház által, kétharmados többséggel természetesen elfogadott Alkotmány az irányadó, amely azt mondja, hogy az önkormányzati törvénynek az elfogadásához szükséges csak a minõsített többség. Ez pedig már sorra került a rendkívüli ülésszak egy korábbi szakaszában. Semmi okunk nincs arra, hogy úgy kezeljük ezt a javaslatot, mintha annak módosítása lenne. Ez egy új törvény, amirõl egyszerû többséggel kell döntenie a tisztelt Háznak. Köszönöm szépen. (Taps.)