MARKÓ ISTVÁN (MDF): Tisztelt Képviselõtársaim! Deme Zoltán képviselõtársammal együtt a törvényjavaslat 4. § (1) bekezdésének a) pontjához nyújtottunk be módosító javaslatot, amit remélem, még a délután folyamán ... most? Köszönöm. Tehát most Önökhöz ezt eljuttatják. A módosítás tárgya az itt már minden oldalról kivesézett összeférhetetlenség. Képviselõtársaimmal együtt úgy gondoljuk, hogy az a) pontot ki kellene egészíteni az orvosi munka, az orvosi hivatás, és a lelkészi munka, lelkészi szolgálat szavakkal, mert nagyon röviden öszszefoglalva úgy érezzük, hogy diszkriminatív ezen munkával, szolgálattal, hivatással szemben az, ha kizárjuk õket a polgármesteri tisztség, a polgármesterek választhatósága körébõl. Egy mondat erejéig. Nem tudom, hogy gondolják, hogy gondoljuk, hogy egy orvos, akit polgármesternek választanak, este ne adhasson be egy injekciót, egy lelkész, akit szintén ez a megtiszteltetés ér, az szombaton ne mondhasson el egy istentiszteletet? A végtelenségig sorolhatnánk ezt a sort, és más foglalkozásokat is ide vehettünk volna, e kettõ esetében tettük ezt meg. Négy képviselõtársam is utalt arra, hogy az iparosokkal kapcsolatos kérdéseket is idevehettük volna. Úgy gondolom, hogy egy ilyen rövid ismertetés után sikerült meggyõznöm Önöket arról, hogy ezen módosító javaslat talán meghallgatásra, helyeslésre találtatik. Köszönöm szépen. (Taps jobbról.)