Tartalom Elõzõ Következõ

DR. JÓZSA FÁBIÁN (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Én nem fogok 15 percig beszélni, ahogy Kóródi Mária tette, mindössze néhány véleményt szeretnék hozzáfûzni az õ elhangzott szavaihoz. Mindenekelõtt azonban az Elnök Úrhoz intéznék néhány szót, nevezetesen az Elnök Úr azt mondta, hogy Böröcz István fogja ismertetni a többségi álláspontot az önkormányzati bizottságból, Kóródi Mária pedig a kisebbségi álláspontot. Ez így rendjén is volna, azonban egy nagyon apró formai finomítást kellene itt elvégezni, nevezetesen: a bizottságban kialakított mindenkori többségi álláspont egyben a bizottság álláspontja. Amikor Böröcz István képviselõtársam a bizottság tagjai többségének az álláspontját tolmácsolta, akkor egyben az önkormányzati bizottság álláspontjának a lényegét tolmácsolta. Kóródi Mária képviselõtársunk - akit egyébként én rendkívül tisztelek és nagyon nagyra becsülök - az imént részletesen szólt arról, hogy miért tartja alkalmatlannak ezt a törvényjavaslatot a Parlament plenáris ülésén való megvitatásra, illetõleg elfogadásra. Tisztelt Képviselõtársaim, magam is részt vettem a bizottsági ülésen, ezért tartozom Önöknek anynyival, hogy elmondjam, az önkormányzati bizottság ülésén Kóródi Mária legalább három ízben tette fel javaslatra azt, hogy az önkormányzati bizottság szavazzon abban a kérdésben, az elõttünk heverõ törvényjavaslat alkalmas-e az elfogadásra vagy nem alkalmas. Körülbelül három ízben, külön-külön, egyenként szavazott e kérdésben a bizottság, s ha az idõ nem telt volna, akkor mi, a bizottság tagjai valószínûleg jól szórakoztunk volna ezen. Az is rendkívül szimpatikus és imponál nekem, hogy Kóródi Mária drámai hangon ecseteli a majdani polgármesterek munkaviszonyával kapcsolatosan azokat a problémákat és érveket, amelyek a bizottsági ülésen a kormánypárti képviselõk szájából hangzottak el. Végezetül az összeférhetetlenség kérdésével kapcsolatosan csak annyit szeretnék mondani, hogy a Kormánynak a bizottsági ülésen jelen levõ képviselõje nagyon helyesen mutatott rá arra, hogy itt nem valamiféle tákolmányról, felkészületlenségrõl, hanem egyszerûen arról van szó, hogy különbözõk a vélemények. A Kormány törvényjavaslata nagyon tudatosan van végiggondolva, koncepcionálisan van felépítve, s ehhez képest az, hogy Kóródi Máriának, illetõleg adott esetben más jelen levõ képviselõnek - lehet ez kormánypárti vagy ellenzéki - más a véleménye, ezt mi tiszteljük, nagyon nagyra becsüljük, azonban a bizottság egyértelmûen állást foglalt az összeférhetetlenségi szabályok mellett a kiegészítõ szabályok beépítésével, s ezzel együtt is elfogadásra ajánlja az Országgyûlésnek a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok részérõl.)

Homepage