DR. SZABÓ IVÁN gazdasági bizottság elnöke: A gazdasági bizottság tárgyalta, most írtuk meg a jegyzõkönyvet, ami rövidesen ugyan kiosztásra kerül, de röviden szóban ismertetem. Két módosító javaslatot tárgyalt meg a gazdasági bizottság. A 433-as pont alatt a Várkonyi István féle javaslatot, amelyik a szakoktatásnak a bõvítésére szolgál a 3. § (2) bekezdésében, ahol a szakközépiskola, szakmunkásképzõ iskola és a szakiskola részletezését javasolja. A bizottság megtárgyalta, és 13 szavazattal, ellenszavazat nélkül, 11 tartózkodással elfogadásra javasolja ezt a módosítást. Megtárgyalta a 444-es számú, Ráday Mihály-féle módosítást, amelynek, ugye a lényege az, hogy a vízháztartás, a vízminõség és a felszín alatti vizek védelmében összefüggõ feladatok maradjanak meg a Környezetvédelmi Minisztériumnak a hatáskörében. Erre vonatkozólag a gazdasági bizottság természeténél fogva gazdálkodási szempontból vizsgálta meg a kérdést, és emellett egyetlen szavazat sem hangzott el a gazdasági bizottságban, gazdálkodásilag ezzel nem tudunk egyetérteni. Más kérdés, hogy a minõségi követelmények meghatározása, azok ellenõrzése természetesen a Környezetvédelmi Minisztérium hatáskörébe tartozik - ott is van, ügyrendileg is -, de az apparátusok és a feladatok ellátása ne kerüljön megosztásra, mert az olyan államigazgatási költségnövekedést jelentene, amit nem tudtunk elfogadni. Senki nem szavazott mellette, tizenegy szavazat volt ellene és tizenketten tartózkodtak a szavazástól. E két módosítás letárgyalásának figyelembevételével, a már elfogadott módosítási javaslattal együtt, a gazdasági bizottság a törvénytervezetet tizenöt szavazattal, ellenszavazat nélkül, kilenc tartózkodás mellett elfogadásra ajánlja.