Tartalom Előző Következő

BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! A Kormány nevében a következő javaslatot szeretném előterjeszteni a vita egyszerűsítése és nyomon követhetősége érdekében. Úgy gondolom, az lenne az Alkotmányra vonatkozó részletes vita optimális lefolytatásának formája, ha az összefoglaló jelentés alapján az ott fenntartott és a Kormány által átdolgozott, 337- es számon előterjesztett - és a vitákat is figyelembe véve, továbbiakban is a részleteket illetően a bizottsági álláspontokat is részben figyelembe vevőálláspontunkat akkor tudnánk kifejteni, amikor az érintett tételes rendelkezésekre vonatkozó módosító javaslatokat fenntartó képviselők elmondanák az érveiket. Én kész vagyok ezekkel szemben a Kormány érveit - ha szembenállnak - elmondani. Én ezt várnám a tisztelt képviselőktől, tehát azoktól a képviselőktől, akik az általam most délután kézhez vett, 10 pontban összefoglalt és a két illetékes bizottság együttes véleményét tükröző jelentésben ellentétes, illetőleg, további módosító véleményeket fenntartottak. Én erre gondoltam, hogy ez lenne a menetrend, de nem szeretném megelőzni az el nem hangzott érveket a Kormány érveire. Köszönöm szépen.