Tartalom Előző Következő

FODOR GÁBOR, DR. (FIDESZ) Köszönöm szépen, Elnök Úr! Azért kértem szót, mert én magam, megvallom, nagyon szívesen érvelnék saját indítványom mellett - majd meg is kérem Elnök Urat, ha van lehetőség rá, szeretném megtenni. Szeretnék kiállni a szószóló intézménye mellett, amit nagyon fontosnak tartok. De egyúttal azt is szeretném az Elnök Úrtól megkérdezni, igazából melyik részében vagyunk a vitának, mert én úgy tudom, hogy az alkotmánymódosításról beszélünk most, ott pedig nem szerepel az én indítványom, ott az nem kerülhet szóba, hanem majd az önkormányzati törvény részletes vitájánál.

Szeretném kifejteni az álláspontomat, de ezt nem az alkotmánymódosítás vitájában tenném, amiről én azt hittem, hogy egyébként az folyik. Szeretném, ha az Elnök Úr megvilágítaná, hogy miről van szó. Ha ez az önkormányzati törvény vitája, akkor szót kérek, ha az alkotmánymódosításé, akkor nem, de akkor a megfelelő időben igen. (Taps.)