TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem két percig, csak két másodpercig kívánok szólni, mivel kétszer hangzott el a nevem. Ugye tévesen idézett engem Gál képviselőtársunk, mert én nem a módosító indítványokra mondottam azt, hogy azok európaivá teszik a törvényt, hanem a Kormány előterjesztésére tettem ezt a megjegyzést. (Derültség a bal oldalon.) Az MSZP által előterjesztett módosítások hatására viszont most már az a véleményem, hogy minél több ilyen módosító javaslatot terjeszt elő az MSZP, annál inkább ázsiaivá válik ez a törvényjavaslat. Köszönöm. (Mozgás, közbeszólások.)