Tartalom Előző Következő

MÉSZÁROS ISTVÁN, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Varga János képviselőtársam! Az előbb elmondott előadásom leíró jellegű volt, az azokra a tényekre támaszkodik, amelyek a bizottság több ülésen lezajlott vitájából a jegyzőkönyvekben szerepelnek, úgyhogy egyetértek Varga János képviselőtársammal abban, hogy a jegyzőkönyvek segítségül hívhatók; és abból kideríthetők, hogy amit itt az előbb előadtam; azok valóságos tényeken nyugszanak. Én ezeket nem úgy adtam elő, hogy ezzel minősíteni kívántam volna akár a kormánypártokat, akár az ellenzéket, hanem úgy adtam elő, mint két olyan koncepciót, amely megjelent, és amelyekre mintegy füzérre felfűzhetők a módosító indítványok, amelyeket el is mondtam volna, de a tisztelt elnök úr figyelmeztetett arra, hogy ezt majd a részletes vita keretében tegyem meg. Ezt meg is fogom tenni, és a tisztelt képviselőtársaim akkor szabadon ítéletet alkothatnak arról, hogy vajon igazam volt-e, vagy nem volt igazam. Hangsúlyozom: én nem minősíteni akartam, egyszerűen azt, ami a bizottság keretében történt, írtam le a beszédemben. Köszönöm a figyelmet. (Taps jobbközépen.)