Tartalom Előző Következő

MÉSZÁROS ISTVÁN, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság alelnöke: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság véleményezte a három törvényjavaslat kisebbségekre vonatkozó rendelkezéseit, valamint az ezekhez fűződő módosító indítványokat, és erről jelentést készített, amelyet - remélem, hogy - a mai délután folyamán kioszt majd az ezzel foglalkozó személyzet.

A bizottság előadójaként szeretnék felszólalni most, és elmondani, hogy bizottságunk munkájára is rányomta bélyegét az a probléma, amely az egész önkormányzati csomagnak a problematikája. Nevezetesen ez a csomag soványsága - hiányoznak belőle tudniillik az önkormányzatok lényeges tartalmát meghatározó törvényjavaslatok. Ilyenek a tulajdonreform-, földreform- vagy helyi adókról szóló törvényjavaslatok, és mi ezek közé az alapvető fontosságú törvényjavaslatok közé soroljuk - ezek közé a hiányok közé - a nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvényjavaslatot is.

Remélem, abban mindnyájan egyetértünk, hogy a kisebbségeket kollektív jogok is megilletik, márpedig a helyi önkormányzatok ezekhez fűződő viszonyát, feladatait akkor lehetne kielégítően rendezni, ha a kisebbségvédelmi törvényjavaslat is előttünk feküdne; mégpedig két okból kifolyóan is. Egyrészt, mert sokkal nehezebb lesz egy már létrejött és bizonyos pályára állított, jogait és autonómiáját remélhetőleg védelmező, féltékenyen őrző helyi önkormányzati rendszeren - amely a többségi önkormányzatokból fog állni - később pályamódosítást eszközölni, mint eleve olyan pályát kijelölni, amely kielégítően ütközteti és oldja fel az autonómiák nevezetesen a kisebbségi és a helyi önkormányzati autonómiák - érdekeit, és rendezi viszonyát.

Másodsorban azon okból is fontos lett volna ez a törvényjavaslat, mivel a kisebbségi törvényjavaslat híján nincs meg a politikai erők széles körű konszenzusán nyugvó, kompromisszumos koncepció, amelyre építkezni lehetne. Ezért a kisebbségeket érintő részjavaslatok vegyesek; egyesek mögött teljesen eltérő koncepció áll, mások ad hoc jellegűek. Így annak a veszélye áll fenn, hogy az önkormányzati törvény kisebbségi szempontból meglehetősen eklektikus, összhatásában véve pedig hatástalan lesz.

Hogy tisztelt képviselőtársaimat ne untassam azzal, hogy felsoroljam végig a módosító indítványokat, amelyek érintik a vonatkozó rendelkezéseket - inkább két típusa van ezeknek -, az ezek mögött meghúzódó koncepciót mondanám el, és ezekhez kapcsolnám be a módosító indítványokat és a bizottság állásfoglalását. Részletesen a módosító indítványokat nem elemezném, mert azzal elmenne az idő azzal jelentésből rendelkezésükre áll, és azt Önök el tudják olvasni.

Tehát a módosító indítványokból és a bizottsági vitákból két koncepció kristályosodott ki. Az egyik főként kormánypárti támogatottságú. Ez a kisebbségvédelmet az általános polgári szabadságjogok szavatolása révén véli megvalósíthatónak, megmaradva a magánjogi keretek között. Azzal érvel, hogy mivel a szabadságjogok alapján létrehozhatók egyesületek, mozgalmak, alapíthatók sajtóorgánumok, létesíthetők iskolák stb.: tehát minden, amire a kisebbségeknek szüksége van.

Mivel a helyi önkormányzatoknak is elemi kötelessége a szabadságjogok szavatolása, tiszteletben tartása, így a kisebbségi kérdés ezen az alapon megoldható e szerint a koncepció szerint. Ez a felfogás támogatja a kisebbségi képviseletet a képviselőtestületekben, és annak pozitív megkülönböztetés alapján történő megvalósulásai is.

A második ilyen koncepció - ez főként ellenzéki támogatottságú - az előzőekben elmondottakat szintén nélkülözhetetlennek tartja. Azzal érvel azonban ez a koncepció, hogy mindezeken túl egyéb biztosítékokra is szükség van. A nemzetiség ugyanis nem pusztán magánszemélyek önkéntes társulása, hanem ennél több. A közös származás, a közös történelem, a lelki alkat, az állandó kisebbségi lét - és sorolhatnám a jellemzőket - köti össze ezeket a közösségeket. Éppen ebből következnek kollektív jogaik, és emiatt rendelkeznek valamiféle többlettel, mint például egy egyesület.

Ez a felfogás a kisebbségek képviselőtestületben történő megjelenésén túl valamiféle kisebbségi autonómiát vagy valamiféle kisebbségi önkormányzatot is támogatna - önkormányzatbarát!

Ebben a többségi szavazás törvényszerűségei miatt nem tartja - éppen emiatt - elegendő garanciának a kisebbségi képviselők képviselő testületben történő megjelenését, hanem valamiféle kiegyezéses elv, azt lehetővé tevő struktúra alapján próbálja a kisebbségeket alkuhelyzetbe hozni.

Ennek a két koncepciónak a közös vonása összefoglalva: a szabadságjogok szavatolása és a kisebbségi képviselet megteremtése. Az utóbbi ezen túllép. Ebből fakad, hogy a bizottság egyöntetű támogatását élvezik azok a módosító indítványok, amelyek a közös területre esnek. Ilyen például dr. Remport Katalin 224-es számú módosító indítványának az a második része, amely nem vált még tárgytalanná, ugyanis az első része beépült az újabb törvényjavaslatba. Ezt a bizottság támogatja.

Ilyen dr. Mezey Károly 284-es szám alatt előterjesztett módosító indítványának egy része, amely bizottsági módosító indítványként, hozzáigazítva azt az új törvényjavaslat szerkezetéhez és szövegéhez, előterjesztésre is került. Ilyen a saját, 357/4-es szám alatt előterjesztett módosító indítványom is.

A másik kategóriába tartoznak azok a módosító indítványok, amelyek már az előbb elmondott koncepcionális eltéréseket tartalmazzák. Ide sorolható Derdák Tibor képviselőtársunk alkotmánymódosításról szóló 195-ös számú módosító indítványa, valamint ugyancsak Derdák Tibor képviselőtársunk 306-os számú, az önkormányzatitörvény-javaslathoz fűzött módosító indítványa is. Ezeket a bizottság nem támogatja - a szavazás így alakult.

Külön megemlíteném az alkotmánymódosítás esetét, hogy milyen kiegyenlítettek az erőviszonyok, és hogyan rivalizál a két koncepció egymással. Így például Derdák Tibor alkotmánymódosító javaslatának első pontját a bizottság is tulajdonképpen némileg átszövegezve próbálta előterjeszteni módosító indítványként, és két variáns is felmerült a bizottsági ülésen. Az egyik azt tartalmazta, hogy a kisebbségek.