Tartalom Előző Következő

GÁSPÁR MIKLÓS, DR. (KDNP) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés!

A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvény módosítására előterjesztett törvényjavaslat főbb indokai a következők. Magyarországon a politikai pártok túlnyomó része gazdasági tevékenységet nem folytat, bevételeiket a tagoktól beszedett tagdíjak és hozzájárulások képezik. Ez az összeg azonban olyan alacsony, hogy ebből a működésükhöz szükséges költségeket nem tudják fedezni.

Az állami költségvetésről szóló törvény biztosítja ugyan a pártok működéséhez szükséges pénzt, azonban a támogatások kifizetésére a jelenleg hatályos rendelkezés szerint csak negyedévenként, utólag kerülhet sor. A költségvetési finanszírozási gyakorlat az államélet területén szinte kivétel nélkül az, hogy a költségvetésből gazdálkodó szervek a tárgyidőszakra szóló mutatókat előre, a negyedév első napján kapják meg.

Mindezek alapján indokolt, de szükséges is a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvény módosítása olyképpen, hogy a költségvetési támogatást a pártok is negyedévenként, éspedig a negyedév első napján kapják meg, ne pedig utólag. A törvényjavaslat szerint a rendelkezést az 1990. év harmadik negyedévére vonatkozó támogatások kifizetésénél már alkalmazni kell. De szükségesnek mutatkozik a törvény módosítása azért is, mert a pártok, különösen most, amikor készülnek az önkormányzati választásokra, képtelenek megelőlegezni a működési költségeiket. ugyanakkor a törvény módosítása a Parlamentbe nem jutott kis pártok részére létkérdés, mert a juttatás késedelmes folyósítása miatt nem tudnának részt venni az önkormányzati választásokon.

A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi XXXIII. törvény módosítására előterjesztett törvényjavaslat vonatkozó szövege tehát a következő. "A pártok támogatására fordítandó összeget az állami költségvetésről szóló törvény állapítja meg. A költségvetési támogatások kifizetése negyedévenként történik, a negyedév első napján. Ez a törvény a kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit az 1990. év harmadik negyedévére vonatkozó támogatások kifizetésénél már alkalmazni kell."

Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy támogassa a törvényjavaslatot! Köszönöm a figyelmet. (Taps.)