Tartalom Előző Következő

TÖLGYESSY PÉTER, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A szabad demokraták úgy vélik, és bizonyosak abban, hogy ez az ország megtartja azokat a kötelezettségeit, amelyeket a párizsi békében vállalt, mely szerint nem engedi meg a területén az olyan típusú kinyilatkozásokat, amelyek a II. világháborúhoz vezettek. Mindezért ismételten kérjük a tisztelt Kormányt, illetőleg a tisztelt kormánypárti frakcióvezetőket, hogy nyilatkozzanak abban a kérdésben, hogy milyen a viszonyuk Kéri Kálmán úr előadásához. Úgy érezzük, hogy ez az előadás igen aggályos volt, és érintette a Magyar Köztársaságnak a párizsi békében vállalt kötelezettségeit.

Még egyszer a leghatározottabban kérjük, hogy azt a nyilatkozatot. (mozgás jobbról, az elnök csenget.) ., amely a Horthy-hadseregre vonatkozott, milyen a viszonya a tisztelt kormánypártoknak. Ebben világos álláspontot szeretnénk hallani. Világos legyen ország-világ előtt, hogy a tisztelt kormánypártoknak mi a véleménye az ország múltjáról. Ebben a tekintetben mi a véleményük Magyarország jövőjéről? Köszönöm. (Taps.)