DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKgP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Most, amikor az önkormányzati törvény és az önkormányzati választási törvény általános vitáját az elnök úr ismét megnyitotta, felrémlett bennem az, hogy mennyi kritikát kapott ez a Parlament az eddigi mûködéséért. Akkor, amikor erre gondolok és erre emlékeztetem az igen tisztelt Házat, hadd emlékeztessem egyben arra is, hogy ilyen jogszabályt, mint az önkormányzati törvény és az önkormányzati választási törvény, vajon a nyugati parlamentek mennyi idõ alatt és milyen viták után alkotnak meg. Elnök úr, lehetetlen el nem mondanom az ország nyilvánossága elõtt, hogy nem ritka, hogy évekig vitatkoznak ilyen jogszabályon, amíg az megalkotásra kerülhet, és ezt nem lehet elhallgatnom akkor, amikor ennyi kritika után, amely a Házat érte, most utalok arra, hogy a hatpárti egyeztetések kapcsán az a hat párt, amely leült megvitatni ezeket a nép szempontjából olyan fontos jogszabályokat, felül tudott emelkedni saját érdekén, és valamennyi párt egységesen engedve a saját álláspontjából csak egyetlen egy igénybõl nem engedett, és ez az az igény, hogy most már a sztalinista rendszer valóban lebontásra kerüljön, és helyette a nép kapjon egy olyan önkormányzati törvényt, amely a valóságos hatalmat az önkormányzatok kezébe adja. És azt kell, hogy mondjam, hogy a hat pártnak az egyeztetõ tárgyalások során megmutatott viselkedése, hozzáállása példamutató a Parlament jövõ munkája szempontjából is, mert ez a Parlament megmutatta, hogy szükség esetén óriási munkát tud elvégezni azért, hogy az országot kivezethesse abból a helyzetbõl, amelyben az ország jelenleg van. És akkor, amikor az önkormányzati törvényrõl és az önkormányzati választási törvényrõl szót ejtek, akkor annak kihangsúlyozása mellett, hogy ez az önkormányzati törvény egy európai színvonalú törvény. És nemcsak azért európai színvonalú törvény, mert mielõtt ez a hat párt leült volna most a tárgyalóasztalhoz, már az ellenzéki kerekasztal idején ezek a pártok hosszú idõn keresztül, hónapokon keresztül, nyugati szakemberek közbejötte mellett építgették a jövõ önkormányzati törvényét, hanem európai törvény ez a törvény azért is, mert valóban olyan magas színvona- lon sikerült ezt a törvényt az alaprendelkezéseiben megalkotni, hogy az Európa számára is példaértékû lehet. És hasonlóképpen magas színvonalúnak ítélem meg az önkormányzati választási törvényt is, mert - az én megítélésem szerint - olyan alapelveket tartalmaz, hogy lehetõséget ad arra, hogy a választások során a valóságos népakarat jusson érvényre. És akkor, amikor én ezeket a tényeket kiemelem, akkor ezt mindenekelõtt azért teszem, hogy a nép is láthassa, hogy ez a Parlament akkor, amikor a nyári kánikulában is dolgozik, mennyire, és mindenekelõtt csak a nép érdekét tartja szeme elõtt, hogy meghozhassa azokat a jogszabályokat, amelyek alapján szeptember 30-án a valóságos, a nép számára is érzékelhetõ rendszerváltás bekövetkezik, és amely törvény egyben elõfeltétele és lehetõsége annak is, hogy rövidesen a földtörvényt is megtárgyalhassa ez a Parlament. Tehát valamennyi, a nép által igényelt fontos jogszabályt ez a Parlament meghozhassa. És akkor, igen tisztelt Ház, amikor én az általános vitában felszólalok, hadd utaljak arra, hogy a Független Kisgazdapárt a hatpárti tárgyalások során lényegében érvényesítette mindazokat az elképzeléseit, amelyeket az önkormányzati törvénnyel szemben és az önkormányzati választási törvénnyel szemben elvárt és feladatul kitûzött maga elé. És miután ezeket az elveket maradéktalanul érvényesítette, és az általunk elõterjesztett módosító javaslat is beépítésre került a jogszabálytervezetekbe, a Független Kisgazdapárt frakciója nevében kijelentem, hogy akkor, amikor elfogadásra javasolom az önkormányzati törvényt és az önkormányzati választási törvényt, kijelentem egyben azt is, hogy a mi frakciónk módosító javaslatot ebben a körben külön elõterjeszteni egyik jogszabály vonatkozásában sem kíván, beleértve az alkotmánymódosítást is, tehát mindhárom jogszabály vonatkozásában a beterjesztett törvényjavaslatokat támogatja és azokat elfogadásra ajánlja. Köszönöm szépen. (Taps.)