Kónya Imre Tartalom Elõzõ Következõ

DR. KÓNYA IMRE (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Tekintettel arra, hogy az elõbb a Szabad Demokraták Szövetsége oldaláról jövõ - egyébként helyénvaló - közbeszólás figyelmeztetett: amikor ügyrendi kérdésben kérek szót akkor ne beszéljek frakcióvezetõként, most vagyok kénytelen elmondani, amit az elõbb akartam, aminek különös aktualitását megteremtette a mostani Orbán Viktorfelszólalás, meg az elõzõek. Én ugyanis azt észleltem Kõszeg Ferenc felszólalása nyomán, ez a vita - aminek a célja végül is az, hogy létrehozzuk a kinevezések új rendszerét a Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda vonatkozásában - olyan útra téved, ami valószínûleg nem kívánatos, mert elterel minket a valódi feladatunk megoldásától. Én úgy gondoltam, ha összegzem a Magyar Demokrata Fórum álláspontját a konkrét kérdésben, akkor talán megakadályozom, hogy a vita idáig térjen el eredeti témájától és a valódi munka folytatását, a feltétlenül szükséges döntés meghozatalát megakadályozza a vita eltérülése eredeti irányától. Remélem, ha elõadom a Magyar Demokrata Fórum összegzõ álláspontját a napirenden szereplõ kérdésrõl, akkor ezzel talán a vita további eltérülését meg tudom akadályozni. A Magyar Demokrata Fórum képviselõcsoportja változatlanul fontosnak tekinti azt a két kérdést, amiben itt döntésnek kell születnie. Egyrészt fontosnak tekinti, hogy a Kormány - helyesebben a miniszterelnök kinevezése alól a köztársasági elnök kinevezése alá kerüljenek a monopol médiumok vezetõi beosztása. Fontosnak tartjuk a monopol médiumok pártatlanságát és szükségesnek valamilyen bizottságot, amely bizottság ezt a pártatlanságot a legjobban tudja biztosítani. Ezért volt annak idején része a két nagy párt megállapodásának ez a passzus is, amihez változatlanul tartani kívánjuk magunkat. Tekintettel azonban arra, hogy a vita itt úgy alakult, amibõl mindenkinek le kell szûrnie a tanulságot, hogy a Pártatlan Tájékoztatás Bizottságának az összetétele ügyében olyan komoly eltérések mutatkoznak - és itt most már nemcsak a Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége között a megállapodás értelmezése tárgyában, hanem a Szocialista Párt részérõl is javaslat érkezett - Bs elképzelhetetlen, hogy ebben a kérdésben egy kétharmados többségben is megnyilvánuló konszenzusra jutna a Ház. Ezért fogadtuk örömmel és támogattuk Gáspár Miklós képviselõ úrnak, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetõ-helyettesének azt az indítványát, hogy válasszuk külön a két kérdést és igenis szülessen máris döntés a legsürgetõbb kérdésben, a kinevezés tárgyában, hogy ki lehessen nevezni ezeknek a médiumoknak a vezetõit. Hangsúlyozom, hogy a miniszterelnök úr természetesen a jelenlegi jogi szabályozás mellett ki tudná nevezni a médiumok vezetõit, de semmiképpen nem akar élni ezzel a jogi lehetõséggel, mert még a látszatát is el szeretné kerülni annak, hogy nem kívánja a köztársasági elnöknek átadni ezt a funkciót. Hangsúlyozom egyébként, hogy ebben a körben nem azért teszi ezt, sem a miniszterelnök, sem a Magyar Demokrata Fórum képviselõcsoportja és mondhatom ezt a többi koalíciós párt képviselõcsoportja nevében is gondolom - mert frakcióülésünkön tárgyaltunk errõl a kérdésrõl-, mert köt minket a megállapodás. A megállapodástól a Szabad Demokraták Szövetsége már éltért ezt megelõzõen hetekkel, amikor az önkormányzati törvény kapcsán egyértelmûen úgy nyilatkoztak a szabad demokraták, hogy nemcsak az alkotmányba kerülõ legalapvetõbb kérdések vonatkozásában, hanem minden lényeges kérdést kétharmados döntéssel kívánnak eldönteni és ezzel összefüggésben hatpárti konzultációra bízták, illetõleg kezdeményeztek ilyet, az önkormányzati törvény kérdését. Hangsúlyozom, hogy jó megoldásnak látszik ez a hatpárti konzultáció és örömmel konstatáljuk, hogy végkifejlet felé tart. Ez azonban nem változtat a megállapodással kapcsolatos szabad demokrata állásponton. Minderre azért hívom fel a figyelmet, mert hangsúlyozni szerelném, hogy a Magyar Demokrata Fórumot nem a megállapodás sarkallja elsõdlegesen arra, hogy amellett törjön lándzsát és amellett döntsön, hogy igenis a miniszterelnök helyett kerüljön a köztársasági elnök jogkörébe a médiumok kinevezése. És ugyancsak nem a megállapodás köt bennünket elsõsorban abban, amikor azt mondjuk, ha most a Ház döntése értelmében a Pártatlan Tájékoztatás Bizottsága kérdésében nem lehet a kétharmados konszenzussal egyik kérdés mellett sem kiállni, mert ilyen konszenzus nem jön létre, akkor javasoljuk hogy ebben a kérdésben is jöjjön létre egy hatpárti konzultáció és készítsük elõ a Pártatlan Tájékoztatás Bizottságát a lehetõ legmegfelelõbb formában, figyelembe véve azokat az érveket, amelyeknek a figyelembevétele a minél jobb megoldás felé vezet. Mi ezt indítványozzuk és ez fogja megharározni a szavazásunkat is. Tehát támogatjuk Gáspár Miklós módosító indítványát és ezzel egyidejûleg javasoljuk, hogy a Pártatlan Tájékoztatás Bizottsága ügyében kezdõdjék egy hatpárti konzultáció, aminek az eredményeképpen létrejövõ megoldást természetesen a Magyar Demokrata Fórum képviselõcsoportja törvény formájában is támogatni fogja. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)

Eleje Homepage