DR. KELEMEN ANDRÁS népjóléti minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Abban a ritka szerencsés helyzetben vagyunk - azt hiszem -, hogy pillanatnyilag azt érezhetjük, a legkülönbözõbb megfogalmazásban, de egy irányba húz a tisztelt Ház. Ugyanazt a dolgot fogalmazzuk meg, és ugyanabba az irányba törekszünk, legfeljebb ami a tisztelt ellenzék részérõl a Kormányt érõ kritika, az abban mutatkozik meg, hogy nem elég hatékonyan, nem elég gyorsan lépné meg a Kormány azokat a lépéseket, amelyeket elvárhatunk tõle. Én - mint a Kormány tagja - természetesen ezt nem így látom, és utalnék ebben az ügyben Kis Gyula képviselõtársam hozzászólására, de nyilvánvalóan ebben nem tekinthetem magamat abszolút objektívnek. Solt Ottiliával egyetértõleg az az érzésem, hogy itt egy ismétlõdõ eseményrõl van szó, amelyiknek a felszínességére az is utal, ha az ember megnézi ezt a törvényt -, amelyet örököltünk 1989-tõl - azt látja, hogy a 3.§. (2.) bekezdése szerinti összegek a kiadási fõ összeg fölé emelik a kiadásokat. Kell! Én nem tudok egy ilyenfajta törvényszövegezéssel egyetérteni, mert tulajdonképpen zsákutcában, kényszerhelyzetben vannak a vitatkozó felek ilyen törvénykezés mellett. Én éppen ezért hangsúlyoztam az elõterjesztés végén azt, hogy nem akartuk pusztán egy Országgyûlési határozattal meglépni, hanem a Kormány igyekszik a törvényesség és a demokratikus eljárás és kautélák legmesszebbmenõ betartásával tenni meg a lépéseit. A Társadalombiztosítási Alap kiadásait még közvetett eszközökkel se növelje a Kormány, ez volt az, amit hangsúlyozni óhajtottam. Néhány megjegyzést, amire nem történt választ, de nagyrészt a kedves Képviselõtársak válaszoltak is egymásnak a felszólalásaikkal. Balogh Gábor képviselõtársamnak az egyik kérdése megválaszolatlanul maradt, válaszolnék rá. Az elsõ félévi nyugdíjkiadás dinamikájával kapcsolatos. Az 1989-es elsõ félévhez viszonyítva 1990. elsõ féléve plusz 33 százalékos - kérdezi honnan fakad ez. Döntõen és legnagyobb részt abból fakad, hogy tavaly az egész éves összeg 15 milliárd volt az idén viszont 24 milliárdra volt eleve tervezve, tehát a féléves összeg is lényegesen nagyobb; a kiáramlás várható volt, hogy nagyobb lesz. Ugyanakkor van egy másik tényezõ is, s ez kétségtelen, további elemzéseket tesz szükségessé, a nyugdíjasok lélekszáma a vártnál is gyorsabban emelkedik. Itt olyan dologra szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét, amelyrõl a kiemelt nyugdíjak kapcsán érintõlegesen már volt szó, ez a nyugdíjazási hullám tulajdonképpen igen nagy méretûvé vált a rokkantnyugdíjasoknál, a tervezettnél ezer fõvel több rokkantnyugdíjast találunk most, s a korengedményes nyugdíjaknál is. Ezek a tételek lefedik azt a különbséget, amit feltett Balogh Gábor képviselõtársam kérdésként. Arra vonatkozólag, amit Soós Károly Attila képviselõtársam egyrészt megjegyzett hogy a Parlament még információval sem rendelkezik, azt válaszolhatom, én a korábbiakban és most is megpróbáltam ezt az információt, amennyire tudtam, pótolni és közölni, s jeleztem azt, hogy kormányhatározatról tudok, amelynek a kihirdetése várat legfeljebb rövid ideig magára. A nyugdíjak és a biztosítás kérdésében nem teljes az egyetértés köztem és Soós Károly Attila között. Mert én úgy gondolom, hogy valójában az elmúlt idõszakban - történelmi periódusban - igazából nem biztosítási alapon történtek ezek a kifizetések, ha pedig két és fél millió nyugdíjasnak elõ kell teremteni a nyugdíjára a pénzt, és erre nem tettek félre biztosítási alapon, akkor el kell venni máshonnan, ez nyilvánvaló. Tehát ez úgy történt, hogy a költségvetésbõl egy második költségvetésként kiszakították a társadalombiztosítási alapot. Szép volna, ha ez biztosítási rendszerben lett volna, de nem úgy volt, és még akkor is van egy elvi fenntartásom, hogy a társadalombiztosítás nem teljesen egyenértékû a polgári jogi magánbiztosítással, tehát akkor is ez a kérdés további meggondolást igényel. Többször elhangzott mind a Kormánypárt, mind az ellenzék oldaláról felszólaló képviselõk részérõl, hogy ez a nyugdíjmódosítás - mondjam így - tulajdonképpen nem tekinthetõ egy átfogó nyugdíjrendelkezésnek. Ezt mondtam is, és azzal is tisztában vagyok, hogy ha egy eladósodott ország egyre csökkenõ morzsákat juttat az elszegényedõ polgárainak - mert itt az történik tulajdonképpen: a legrosszabb anyagi helyzetben lévõ rétegeken próbálunk segíteni - akkor lehet ezt szociálpolitikának nevezni, de attól tartok, hogy ebben az esetben ez csak hozzájárul ahhoz a rossz szájízhez, amit a "szoc"-cal kezdõdõ szavak az emberben általában keltenek egy idõ óta. Én azt hiszem, hogy a pesti utca tud talán legjobban válaszolni a döntõ és alapvetõ kérdésre és ezért is kértem a tisztelt Ház támogatását. Ne vegyék ide nem illõnek, ha hivatkozom arra, a pesti utcán hallható bölcs mondásra, hogy "Nem az a kérdés, hogy mi lesz, az a kérdés, hogy addig mi lesz?" (Derültség.) Pillanatnyilag itt tartunk. (Taps.)