DR. KIS GYULA JÓZSEF a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem kívántam - mint a bizottság szószólója - ebbe a kérdésbe ilyen részletesen belemenni Soós Károly Attila képviselõtársam azonban elkezdte a társadalombiztosítás helyzetét szélesebb összefüggésekben boncolni, ezért engedjék meg, hogy képviselõként ehhez néhány észrevételt tegyek. Teljes mértékben egyetértek Soós Károly Attila képviselõtársammal, egyetlenegy különbség van köztünk: az igeidõk használatában. (Derültség. a jobb oldalon és középen.) Nem jelen idõben, múlt idõben használt igeidõkkel mindaz, amit mondott, tökéletesen megfelelne a valóságnak. A biztosítási rendszerek kialakításához általában minden civilizált államban 25-50 év szükségeltetik. A Bethlen-féle biztosítási kezdeményezés, amely azt eredményezte hogy 1943-ra Magyarország lakosságának 43 százaléka, az iparban és a kereskedelemben foglalkoztatottak lettek biztosítottak, már egy elõzõ biztosítási rendszerre épült. Nálunk már Mária Terézia korában alakultak meg az elsõ bányapénztárak, amikor elkezdték összeadni az ott dolgozók a fillérjeiket pontosan ilyen biztosítási elvek alapján, hogy az egészséges, munkaképes korukban tett befizetéseik fejében járadékra lesznek jogosultak befizetéseik arányában. Ez a rendszer 1943-ban odafejlõdött, hogy 3,5 százalék betegbiztosítási díj mellett az akkori skandináv szintnek megfelelõ egészségügyi állapotot jeleztek az összes népegészségügyi mutatók. Teljesen igaz, hogy a biztosítás azt jelenti hogy én járulékot fizetek, ebbõl járadékot fogok kapni, és ezt a járulékot kumulálja az az intézmény, amelyikre bíztam, azt tõkeként hasznosítja, forgatja, nonprofit módon, tehát a hozadékot visszaforgatja az ellátásba. Ez a biztosítási rendszer mûködött nálunk. A negyvenes évek végén azonban államosítottak, és nemcsak ezt a vagyont vette el a pártállam, amely egykor a biztosítottak befizetéseibõl képzõdött, hanem elfelejtette a befizetéseiket is kumulálni ily módon. Valóban összekeveredett volt a befizetés a költségvetéssel, és ettõl kezdve úgy jelentkezett a visszakapott nyugdíj, illetve a betegbiztosítás, mint az állam ajándéka. Lõn 1990, és átvette a Kormány a biztosítási rendszert és kiderült, hogy a kasszája üres. Mit tehetünk? Várjunk 50 évet, amíg a befizetések újra kumulálódni fognak, vagy pedig a tavaly elfogadott társadalombiztosítási törvény adta szûk keretek között legalább most megpróbáljunk tenni valamit? A Kormány úgy döntött, hogy legalább a lehetõségeket kihasználja. Ez nem jelenti azt, hogy ez a döntése a jövõ évre is ilyen lesz. Jövõ évre teljesen új biztosítási rendszer kell, már csak azért is, mert december 31-én csönget a kassza, és attól kezdve egy fillér sincs. Mibõl? A befizetések így is 53 százalékot tesznek ki, ami példátlan arányú elvonást jelent. A világon ehhez hasonló mérvû elvonás sincs. 43 százalékot a vállalatok, 10 százalékot mi magunk fizetünk. Ez az összeg abszolút értékben még mindig oly mértékben elenyészõ - éppen az alacsony munkabérek miatt, és ehhez nem járul hozzá az egykori befizetések tõkésített hozadéka - hogy az egy fõre jutó egészségügyi kiadások 117 dollárt tesznek ki ma Magyarországon, az Egyesült Államokban ez 2400 dollár. A különbség ekkora, pedig 53 százalék az elvonás. Mit lehet ebben a helyzetben tenni, ebben a helyzetben amit mi készen örököltünk, készen kaptuk a kasszát a kasszakulccsal együtt. Azt, hogy most megpróbálunk röviden lépni, rövid távon a legsürgetõbb gondokat enyhíteni, és Balogh Gábor képviselõtársammal szemben vállalva, hogy a legrászorultabbakon segítünk, és nem arányosan minden nyugdíjason. Ugyanakkor elindult az a szándék, hogy megteremti a Kormány a biztosítási rendszer tõkésíthetõ vagyonát, adott esetben állami vagyonjuttatással, és egy teljesen független biztosítási rendszert jövõre. Az 50 évhez számítva, ami egy ilyen rendszer kialakításához szükséges, én azt hiszem, ha jövõ ilyenkor ez a rendszer feláll és mûködni fog, kellõ tõkével és biztosítékkal rendelkezik, akkor nem lehetünk majd elégedetlenek. Köszönöm. (Taps.)