DR. KELEMEN ANDRÁS népjóléti minisztériumi államtitkár: Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Az Önök elõtt fekvõ 292-es számmal jelzett törvényjavaslat, gondolom, témájában és tartalmában nem ismeretlen; részét képezi annak a több mint 2,5 milliárd forint összegû szociálpolitikai intézkedésnek, amelyrõl a költségvetési egyensúlyt javító intézkedések kapcsán már többször is szó került. Röviden összefoglalom a fõbb tételeit. Az 1990. évi népgazdasági terv - reméljük, jövõre már nemzetgazdasági terv - a fogyasztói árszínvonal 19,5%-os növekedését irányozta elõ. Ezzel szemben a társadalombiztosítási ellátások év eleji növekedése csak átlagosan 15% körüli volt. Márciusban a nyugdíjminimumok 110 forinttal emelkedtek. A tervezettel ellentétben az árak emelkedése az idén elérheti a 30%-ot is. Ilyen körülmények között a Kormány elengedhetetlennek tartja a nyugdíjak és az egyéb szociális ellátások emelését. Ennek egyik elsõ lépcsõjeként augusztus elsejei hatállyal szeretnénk a következõ intézkedéseket végrehajtani: havi 300 forinttal emeli a Kormány a havi 4700 forintot meg nem haladó nyugellátásokat, nyugdíjszerû szociális ellátásokat; az I. és II. korcsoportú rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjakat, összegükre való tekintet nélkül; a házastársi pótlékban részesülõk jövedelempótlékát; a saját jogú és az özvegyi nyugdíjak együttfolyósítási összeghatárát; a havi 4701 és 5000 forint közötti nyugellátásokat pedig 5000 forintra egészítjük ki. A mostani intézkedési csomag a nyugellátások ez évi elõirányzatát 1 milliárd 715 millió forinttal növeli és 1,3 millió nyugdíjast érint. Szintén 300 forinttal kívánja emelni a Kormány a gyermekgondozási segély jövedelempódékát és a gyermekgondozási díj minimumát. Ezzel az emeléssel 155 ezer anya jut magasabb ellátáshoz; az intézkedés ez évi anyagi kihatása 185 millió forint. Látható, hogy ez a nyugdíj-kiegészítés - amit nevezhetünk lehetõ segítésnek, de nem teljes körû vagy teljes értékû nyugdíjrendezésnek - becsült átlagos értéke 6 % körüli, de sajnos ez csak az 5000 forint alatti nyugdíjakat fogja érinteni. A javasolt intézkedések végrehajtására készült kormányrendelet tervezetét a Kormány korábban már az Országgyûlésnek tájékoztatásul benyújtotta, a pénzügyi egyensúly-javító intézkedési programokat az elõterjesztés 6. számú mellékleteként szerepeltette. Ezek az intézkedések a Társadalombiztosítási Alap költségvetését terhelik. Ezért a Kormány módosítani javasolja a Társadalombiztosítási Alap 1990. évi költségvetésérõl szóló 1989. évi XLVIII. törvényt. A törvény elõirányzatainak módosítására magának a törvénynek a 3. § (4.) bekezdése is kötelezi az Országgyûlést, mivel elõírja, hogy a nyugdíjak és az egyes társadalombiztosítási ellátások emelésére fordítható összegeket a fogyasztói árszínvonal tényleges emelkedéséhez igazodóan az 1990. évben az Országgyûlés döntése alapján meg kell növelni. Sajnos március 1-jétõl március 22- ig az elõzõ Országgyûlés döntésének megfelelõen nem történt meg ez. Tisztában vagyunk azzal, hogy a most javasolt elemek csak részben tesznek eleget az idézett törvényi elõírásoknak. Meg kell azonban említeni, hogy az elõzõ Országgyûlés, amikor ezt döntést hozta, egyúttal döntött arról is, hogy az egészségügy finanszírozásának átvétele mellett a családi pótlékot is három hónapig a Társadalombiztosítási Alapból kell fedezni. Ez az alap számára 15,3 milliárd forint többletkiadást és máig tartó deficitet idézett elõ. Emiatt, és a társadalombiztosítással szembeni járuléktartozások vészes növekedése miatt az alap jelenleg nem nyújt fedezetet szélesebb körû nyugdíjemelésre. Tudnivaló, hogy az állami költségvetésnek ezt a 15,3 milliárd forintot az 1992. év végéig kell kamatostul megtérítenie a rendelkezések szerint, a költségvetés jelenlegi helyzetében pedig ezt a megtérítést nem tudjuk a folyó évre elõrehozni. Elsõsorban az elõzõ Országgyûlés által hozott döntések miatti forráshiány ellenére a jelenlegi Kormány az elõzõ Parlament döntését magára nézve kötelezõnek tekinti. Ezért intézkedéseket kezdeményez. Ezek az intézkedések részei annak a szociális programcsomagnak, amit a bevezetésben említettem. Intézkedéseket kezdeményez egyrészt a társadalombiztosítási járulék-tartozások csökkentésére. Ennek a rendeletbe hozatala folyamatban van. Valamint az 1990. év szeptemberében ismét elõterjesztést készít a társadalombiztosítási juttatások évközi emelésérõl, és végül az egészségügy finanszírozására fordítható elõirányzat növelésérõl. Ugyanakkor már említést tettem róla korábbi felszólalásomban, hogy a járuléktartozások késedelmi pótlékát 2%-ról 4%-ra szándékozunk emelni. Ezen utóbbi elõirányzat, pontosabban az egészségügy finanszírozására fordítható elõirányzat 180 millió forintos azonnali emelésére azonban most is javaslatot tesz a Kormány, ami a benzinárak emelése miatt a mentõknél, az ügyeleti szolgálatban és a körzet orvosi ellátásban jelentkezõ többletkiadások fedezésére szolgál. Ezzel kapcsolatban hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy az Önök elõtt fekvõ anyagban gépelési hiba folytán pusztán a mentõszolgálat van megemlítve. Szövegmódosításra módosító javaslat nélkül szeretnék javaslatot tenni, mégpedig abban a formában, hogy az Önök elõtt lévõ javaslat 2. oldalán a 3. § szövegében az idézõjellel kiemelt részben: "az elõirányzat nagyjavítások, beruházások nélkül, de a mentõszolgálatnál a benzináremelést ellentételezve 66 180 000 000,-forint" szöveg helyére, a "de a mentõszolgálatnál" szóösszetételt kihagyva a következõ módon módosítandó: az elõirányzat nagyjavítások, beruházások nélkül a benzináremelést ellentételezve ennyi milliárd, millió forint. Ugyancsak értelemszerûen a 3. oldalon az 5. § 7. pontjánál a mentõszolgálatnál a benzináremelések ellentételezése helyett javaslom azt a szöveget használni, hogy a benzináremelés ellentételezése ennyi és ennyi. Ugyanis az esetleges félreértést megelõzendõ, hadd mondjam el, hogy a számítások így történtek, tehát ez nem azt jelenti, hogy esetleg a mentõszolgálatot rövidítjük meg valamennyi összeggel a többi gépkocsit használó szolgálat javára. Eredetileg is így volt a számítás, csak gépelési hiba csúszott be. A törvénymódosítás a Társadalombiztosítási Alap 1990. évi költségvetésének kiadási elõirányzatait az elõzõekben javasolt és az 1990 márciusában a 24/1990. III. hó 12-ei országgyûlési határozattal hozott intézkedéseket ez évi 550 millió forint többletkiadásával növeli meg. A beterjesztés formájában hadd jegyezzek meg annyit, hogy az ide tartozó intézkedéseket nem akartuk pusztán országgyûlési határozattal meglépni, mint ahogy az korábban szokványos volt (például ez évben március 12-én az említett 24/1990. határozat), hanem ki kívánjuk fejezni ezzel a formával azt a szándékunkat, hogy az önállósodott Társadalombiztosítási Alap kiadásait törvényi felhatalmazás nélkül még közvetett eszközökkel se növelje meg a Kormány. Kérem a tisztelt Országgyûlést, hogy az amúgy is elhúzódóban lévõ intézkedésre nyújtson módot a Kormánynak és támogassa az elõterjesztést! A törvényjavaslat elfogadását kérem. Köszönöm. (Taps)