DR. PAP JÁNOS (FIDESZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Tudomásunkra jutott, hogy Mosonmagyaróváron, a kiürített orosz laktanyát a helyi tanács megbízásából havi 720 ezer forintért õrizte egy vagyonvédelmi kft. Bár azt tudjuk, hogy ezt a szerzõdést már felbontották, de aggaszt bennünket az, hogy valószínûleg nem egyedi ügyrõl van szó, és az ország más területén is hasonlóan magas összegért õrzik a volt laktanyákat. A magas összeg mellett, ami különösen aggasztja még a polgárokat, több képviselõtársamtól hallottam, hogy ezek a kft-k, amelyek a vagyonvédelemre alakultak, elsõsorban volt katonákból, rendõrökbõl, illetve volt munkásõrökbõl kerültek ki, és szóbeszéd ugyan, de elterjedt az is, hogy ezek az emberek fegyverrel õrzik, és náluk van a szolgálati fegyverük. Ez azért is felmerült, mert mint a Magyar Hírlapból mindannyian tudjuk, Mosonmagyaróváron külön rendelettel vették el három embertõl a szolgálati fegyverét. Én azt hiszem, hogy ilyen szempontból a szóbeszédre, ezen a téren, lehet adni. Ezután én kérném a miniszter urat, tájékoztasson bennünket, hogy a volt szovjet laktanyák õrzését milyen szervezetek és milyen költséggel látják el. Még egy kérdésem lenne, amit nem írtam le a miniszter úrnak, s ez azután derült ki, miután én leadtam a kérdést. Ez pedig az: a helyi tanács tájékoztatott engem, hogy miután megkeresték a honvédséget, illetve a rendõrséget, azok elutasították a laktanyák õrzését. Kérdezem, hogy mién nem vállalta a honvédség a laktanyák õrzését. Köszönöm szépen.