DR. SZÁJER JÓZSEF (FIDESZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A közvéleményt az utóbbi napokban meglehetõsen foglalkoztató témában kívánok kérdést intézni a honvédelmi miniszterhez. Szinte minden magyar állampolgárnak van valamilyen hozzátartozója, barátja, ismerõse, aki sorkatonai szolgálatát tölti. Ezért minden olyan hír, amely ezek közül a katonák közül néhánynak a halálával foglalkozik, mindenkit megriaszt. A szolgálati idejük alatt meghalt katonák ügyében szeretnék néhány kérdést feltenni, különös tekitettel arra, hogy az elmúlt napokban - részben épp a rendszerváltás tisztulása okán, abban a reményben, hogy a hatalmi szóval lezárt vizsgálatokat esetleg valamilyen módon újra lehet kezdeni - több információ jelent meg a sajtóban ezen ügyekkel kapcsolatban. Csak utalni szeretnék itt a Magyar Nõk Lapjában megjelent nyílt levélre, a Maholnap címû újságban megjelent Vajda Tibor-ügyre, ami konkrétan ennek a kérdésemnek a feltételére ösztönzött engem. Az én választókerületemben, a soproni választókerület egyik laktanyájában történt vele egy máig tisztázatlan öngyilkossági eset. De lehetne a Magyar Hírlapban található Pozsár János-ügyre is hivatkoznom. Ezenkívül elhangzott egy riasztó szám, amelyet azóta a Honvédelmi Minisztérium a tömegkommunikációban cáfolt, de mindenképpen azt szeretném elérni a kérdéssel, hogy ebben a tekintetben nyilvánosságot kapjanak az adatok. Arra vonatkozik a kérdés, hogy melyek a pontos adatok, hány katona halt meg szolgálati ideje alatt az elmúlt idõszakban - visszamenõleg is - szolgálatát teljesítve. Nyilván a Honvédelmi Minisztérium vizsgálatot indít ezekben az ügyekben. Azonkívül arra is kíváncsiak vagyunk, milyen intézkedéseket kíván a Honvédelmi Minisztérium ezeknek az eseteknek a megelõzésére, illetõleg a szülõkkel való emberibb bánásmód eljárására foganatosítani. Ez lenne a kérdésrésze a dolognak. Ha a tisztelt Ház megengedi, egy ügyrendi jellegû megjegyzést is tennék, amely nem szorosan kapcsolódik ehhez a kérdéshez, hanem az alkotmányos gyakorlathoz kapcsolódik: ez pedig a kérdések, illetõleg az interpellációk feltételeinek és az ezekre való válaszadásoknak a módja. Azt hiszem, hogy a világ jelentõs és példaadó parlamentjeiben, és leginkább az angol parlamentet lehetne idézni, a hét politikai eseménye az, amikor a miniszterelnök választ ad azokra a kérdésekre, amelyek idõközben felmerültek. A magyar Házszabályok is azt írják elõ, hogy a kérdéseket az illetékes miniszterekhez lehet feltenni, illetõleg a miniszterelnökhöz, és ebbõl következõen a választ is ezektõl várjuk. Nekem semmi kifogásom személy szerint Raffay Ernõ államtitkár úr személyével szemben, azonban a honvédelmi miniszterhez tettem fel ezt a kérdést, és az elmúlt napokban és konkrétan ebben az ügyben nyilván halaszthatatlan okból nem lehet itt a honvédelmi miniszter, azonban az elmúlt hetek során egyre jobban terjed az a gyakorlat, hogy nem az illetõ miniszterek válaszolnak ezekre a kérdésekre. Erre jogi lehetõségük megvan, azonban éppen azért, mivel ennek alkotmányosszokás- jelentõsége van, és azért, hogy ezeknek a kérdéseknek a rangját éppen a miniszteri pozícióval is megerõsíthessük, illetõleg ezeknek a politikai jelentõségét növeljük, hasznos lenne kialakítani e Ház keretei között is az Európában bevett parlamenti szokást. Én örömmel fogadom természetesen Raffay Ernõ válaszát azzal, hogy nyilván a honvédelmi miniszter ebben az esetben nem tudott jelen lenni, de azt hiszem, hogy a jövõben pontosan, mivel a kérdés és az interpelláció az ellenzék jogai érvényesítésének egyik fõ eszköze, ezért jó lenne, ha a másik oldalról is hasonlóképpen a miniszterek válaszolhatnának, ezzel megtisztelve az ellenzék kérdéseit is. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)