Komenczi Bertalan Tartalom Elõzõ Következõ

KOMENCZI BERTALAN (SZDSZ): Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Rövid kérdésemre hosszú választ kaptam, azt mégsem tudom elfogadni. Ami a mintaszerû elõkészítést, meg a lakosság korrekt és teljes körû tájékoztatását illeti a 80-as évek közepén, arról azt hiszem az egész Ház tudna fogalmat alkotni magának, és tud is. Elõzõ képviselõnket abból a körzetbõl, ahonnan én jöttem, felkérték interpellációra ebben az ügyben. Õ azonban ezt nem tette meg. Úgy gondolom, hogy ha megtette volna a régi Parlamentben, körülbelül ilyen választ kapott volna õ is. (Taps a bal oldalon.) Szeretném hangsúlyozni, hogy tiltakozásunk nem az alkalmazott technológia, hanem az alapvetõen elhibázott helykiválasztás ellen irányul. Ezt az üzemet az ország számos helyén fel lehetne építeni. Gondoljunk csak arra a 22.000 hektárnyi, részben szennyezett területre, amelyet a kivonuló szovjet csapatok hagynak hátra. A Mátra azonban egyike az ország azon kevés helyének, ahova semmilyen körülmények között sem lenne szabad veszélyes hulladékot feldolgozó üzemet telepíteni. Gondoljunk csak az országosan ismert és kedvelt üdülõ- és kirándulóhelyekre, a gyógyüdülõkre, a kirándulóhelyekre, a szanatóriumokra és az idegenforgalomra! A Mátraalja kiváló zöldség- és gyümölcstermelõ terület. Ezen a történelmi borvidéken a szõlõ- és a borágazat évi 2 milliárd forint termelési értéket képvisel. Nem fogadom el a választ, mert a választóim sem tudják elfogadni. (Tapsa bal oldalon.)

Eleje Homepage