KOMENCZI BERTALAN (SZDSZ): Köszönöm a szót, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Kicsiny hír volt, de fenyegetõ jelentõségû, hogy a Metalloglobus nagytétényi üzemének mûködését a KÖJÁL felfüggesztette. Az üzemben használt ólomakkumulátorokat készítettek elõ NDK-beli kohósításra. Az üzem leállítását követõen a MÉH Vállalat korlátozta az ólomakkumulátorok átvételét. A felhalmozódó, helytelenül tárolt, illetve a kinyerhetõ ólomhulladék miatt illegálisan bontott akkumulátorok súlyosan szennyezhetik a környezetet. Ugyanakkor a hazai ipar számára hiányzó ólmot importból kell fedezni, esetleg súlyos dollármilliókért. Sürgetõen szükséges tehát az évi 20-25 000 tonna hazai hulladékakkumulátor újrahasznosításának megoldása. Erre utalt Miniszter Úr is, amikor Mészáros Péter képviselõtársam interpellációjára adott válaszában felhívta a figyelmet a kialakult súlyos helyzetre, és közölte: a Környezetvédelmi Minisztérium az illetékes tárcák és vállalatok bevonásával lépéseket kezdeményezett az ügyben. Nem említette viszont Miniszter Úr azt, hogy a Mátrában, Gyöngyösoroszi község közelében néhány éve megkezdõdött egy használtakkumulátor-feldolgozó - rövidítve: HAF-üzem - építése. A lakosság tiltakozására azonban a beruházó, az Országos Érc- és Ásványbánya Vállalat az építkezést 1989 tavaszán felfüggesztette. A felfüggesztés idõpontjáig 70 százalékban elkészült az üzemcsarnok, ahol most a megrendelt és azóta megérkezett berendezéseket, gépeket tárolják kicsomagolatlanul. Az építkezés leállítását követõen a vállalat vezetõi többször nyilatkoztak úgy, hogy elállnak attól, hogy az üzemet a Mátrában építsék meg. Az üzemcsarnokot megpróbálták eladni, eddig sikertelenül. Most, hogy a nagytétényi ügy kapcsán az akkumulátor-feldolgozás megoldatlansága ismét a közfigyelem fókuszába került, naponta tapasztalom választópolgáraim aggodalmát. Tartanak attól, hogy az üzem mégiscsak ezen a nemkívánatos helyen épül meg. Szeretnénk tisztán látni a kérdésben, és megismerni a minisztérium szándékait ez ügyben. Választópolgáraim szeretnének biztosítékot kapni arra, hogy az üzem nem a Mátrában épül meg. Ugyanakkor országos érdek az is, hogy alkalmas helyen mihamarabb megépüljön a környezetvédelmi és ipari szempontból egyaránt igen fontos létesítmény. Ezért kérdezem a Miniszter Urat: milyen lépéseket kezdeményezett az általa vezetett minisztérium ebben az ügyben. Köszönöm szépen. (Taps balra.)