DR. ÁDER JÁNOS (FIDESZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mind a Szabad Demokraták Szövetségének, mind pedig az MSZP-nek a felszólalója kifogásolta a választójogi törvény kapcsán az arányosság elvének az érvényesülését. Így elkerülhetetlenül is lesznek olyan pontok, ahol az általam elmondottak hasonlítani fognak a másik két ellenzéki párt észrevételeire. Ennek ellenére - és egyúttal szellemi törpeségünk újabb bizonyítékaként - az eredetileg elkészített felszólalás szövegét ismertetném. Mi a Parlament soron következõ legfontosabb feladata? - hallani ma már nap mint nap a kérdést. Az önkormányzati és az önkormányzatok választásáról szóló törvény elfogadása, hogy a rendszerváltás, változás, változtatás - kinek-kinek ízlése szerint - beteljesedjék. Ez frappáns, tömör válasz. De mit is akarunk, amikor rendszerváltozásról beszélünk? Helyi szinten is plurális viszonyokat, vagy ahogy a tervezet szemérmesen fogalmaz az önkormányzati testületek homogenizálását és egypártiságát. Mit is akarunk? Helyi szinten is egyezkedõ, egymással, egymással a helyi hatalmi rendszerekben kompromisszumot keresõ önkormányzatokat vagy a homogenizálódás következtében arroganciára hajló, a helyi politikai akarat szertelenné válását elõsegítõ képviselõtestületeket, és ezzel párhuzamosan a képviselõtestületbe be nem került politikai erõk marginalizálódását, hatalmon kívüliségét, kompromisszumképtelenségét? Mit is akarunk? A nyilvánosság elõtt mûködõ, a választópolgárok elõtt állandóan vizsgázó, a visszaéléseket még elmérgesedésük elõtt feltáró önkormányzatokat, vagy befelé forduló, a nyilvánosság elõl zárt bizottsági ülésekbe menekülõ, a visszásságokat eltussoló és nem feltárni óhajtó képviselõtestületeket? Röviden, mit akarunk? Arányos helyi képviseleteket vagy sem? A helyhatósági választásokról szóló törvény vitája vélhetõen leginkább a választási rendszerrõl szól majd, és a tervezet többi fejezete szintén háttérbe szorul. Ez érthetõ, hiszen a választások eredményét nagymértékben befolyásolja, hogy milyen rendszert fogad el a Parlament. A kisebb lélekszámú településeken a tervezetben javasolt kislistás választás koncepciója számunkra is elfogadható, néhány apróbb korrekciót leszámítva. Megfontolandó - erre Horváth Balázs belügyminiszter úr is utalt elõterjesztésében, és ellenérveket is fogalmazott meg ezzel kapcsolatban -, hogy a kislistás választást a 10.000 lakosú településekre is kiterjesszük-e. Az 5000-nél nagyobb lélekszámú településeken azonban a tervezettnél lényegesen egyszerûbb és attól jelentõsen eltérõ megoldást javaslunk. Ennek lényege a következõ. Minden település egy választókerületet alkot, ahol listán a törvényben meghatározott számú képviselõt választanak. Másodszor nemcsak a pártok, hanem az érdekképviseleti szervek és egyesületek is állíthatnak jelölteket, sõt akár egyetlen független jelölt is indíthat egyszemélyes listát. A Parlamentben képviselettel rendelkezõ pártok ajánlások nélkül állíthatnak listát, míg a többi szervezetnek, valamint a független jelölteknek megfelelõ számú aláírás nyújt lehetõséget az indulásra. A képviselõtestületbe történõ mandátumszerzés feltétele az érvényes szavazatok meghatározott százalékának az elérése. Végül az eredmény megállapítása a tervezetben leírt d'Hont módszer szerint történnék azzal, hogy javaslatunk elfogadása esetén természetesen a független jelöltek vonatkozásában a szöveget pontosítani kell. Úgy ítéljük meg, hogy a törvénytervezetben elénk tárt megoldások: a tisztán egyéni kerületi rendszer, az egy szavazatot kétszer értékelõ rendszer vagy a kétszavazatos rendszer mindegyike lehetetlenné teszi az arányos képviselet érvényesítését és kialakulását. E rendszerek mellett elsõsorban az hozható fel érvként, hogy olyan homogén képviselõtestület kialakítása elõtt egyengetik az utat, amelyben kevesebb vitára kerül sor, és könnyebb lesz a döntések meghozatala. Vannak azonban a rendszernek hátrányai is. Az elsõ: az aránytalan választási rendszerekbe sokkal kevésbé épülnek be azok a helyi politikai ellensúlyok, amelyek a politikai akarat úgynevezett szertelenné válását megakadályozzák. A második: az arányos képviseleti rendszer ezzel szemben nehezíti ugyan a döntéshozatalt, de a kényszerítõ kompromisszumkeresés több estélyt jelent arra, hogy idõálló, a következõ választási cikluson túlmutató szabályozásra kerüljön sor. Ugyanakkor elõsegíti azoknak a politikai szokásjogoknak a kialakulását, amelyek mind a helyi hatalmat birtoklók, mind az ellenzékiek számára kiszámíthatóvá teszik a politizálást. A harmadik: az egyéni kerületi rendszer egyik legnagyobb hátránya, hogy olyan politikai csoportok sem jutnak képviselethez, amelyek jelentõs szavazóbázist tudhatnak maguk mögött. Gondoljunk csak arra, hogy ha tisztán egyéni kerületi rendszerben történtek volna a parlamenti választások miként azt annak idején az MSZP javasolta -, akkor sem a Kisgazdapártnak, sem az MSZP-nek, sem a KDNP-nek, sem a FIDESZ-nek nem lenne túl sok képviselõje itt a Parlamentben! Ez lenne az igazi gondolhatják most néhányan az MDF soraiban. De hol lenne a valódi rendszerváltás, amelynek nemcsak a pártok cserélõdésével kell járnia, de a politikai szervezetek átalakulásával is? Kényszerítené-e például valaha is az uralkodó pártot, hogy olyan szabályokat dolgozzon ki, és olyan személyeket válasszon a különbözõ tisztségekbe, amelyek és akik tényleg hatalmi egyensúlyt jelentenek? Gondoljunk például az Alkotmánybíróságra! A negyedik: az egyéni területi rendszer egyszerre jelenti a katasztrofális vereség és a diadalmas gyõzelem lehetõségét. A mindenkori gyõztesek a következõ választásokon akár megsemmisítõ vereséget is szenvedhetnek. És ehhez még csak az sem kell, hogy a korábbi szavazók nagy része meggondolja magát; esetenként elég néhány százalék szavazatveszteség, néhány száz vagy néhány ezer szavazó átpártolása a rivális politikai erõk valamelyikéhez, s máris a választókerület többségében ellenzéki gyõzelem születik. A korábban hatalmat gyakorló képviselõtestületek mögött álló választott politikai képviseletnek pedig - annak ellenére, hogy a párt támogatóinak száma nem csökken drámaian a következõ választásokig - alig-alig marad erre lehetõségük. Az ötödik: ez a veszélyhelyzet bizonytalan önkormányzatokat eredményez, hiszen amikor már közelít a következõ választások idõpontja - amire természetesen mindig korábban kerül sor, mint ahogy azt a hatalmat gyakorlók szeretnék, és ameddig választási ígéreteiket teljesíthetnék -, egyre kevesebb határozott intézkedésre lehet számítani. A hatodik: miután a parlamenti és az önkormányzati választások távol esnek egymástól, könnyen bekövetkezhet, hogy a helyhatósági választások a kormánypártok népszerûségi barométerének süllyedését mutatja. A többségében ellenzéki irányítás alá kerülõ önkormányzatok és a kormány között nehezedne a politikai érintkezés, s úgy vélem, mindkét fél számára üdvös lenne elkerülni azt, hogy az egyszerû parlamenti többség az önkormányzatok jogainak nyírbálásával foglalkozzon. A hetedik: ugyancsak jelentõs hátrányt jelentenek a képviselõtestületekbe be nem került, ugyanakkor jelentõs szavazóbázissal rendelkezõ helyi szervezetek, ha olyan politikai magatartást alakítanak ki, ami a kompromisszumkeresés elvetésébõl és a "ha mi lennénk hatalomban, mindent jobban csinálnánk" szuggerálásából építkezik. A listás rendszer jobban fenntartja a közéleti aktivitást is. Az egyéni vereség mindig megszégyenítõbb, mint a listás kudarc, hiszen a választási eredmény a listáról be nem jutott képviselõ számára is lehet siker, ha a szervezet legalább a várakozásoknak megfelelõen szerepelt. További elõnyei a listás megoldásnak, hogy egységesebb a választási rendszer, ezenkívül olcsóbb is. A helyi érdekképviseleteknek több lehetõséget biztosít arra, hogy részt vegyenek az önkormányzatok munkájában. Az igazán népszerû, nagy tekintélynek örvendõ független jelöltek így is bekerülhetnek, a pártok erõs emberei húzhatják a listát; ugyanakkor a listára nemcsak politikai, hanem szakmai megfontolásból is kerülhetnek jelöltek. A legkiépítettebb helyi szervezetekkel rendelkezõ pártok e módszerrel is érvényesíthetik erõfölényüket, a választási eredmények számítása - d'Hont- módszer - pedig ez esetben is az õ javukra tolja el a választási eredményt. Tisztelt Képviselõtársak! Szokásunktól eltérõen most nem végezzük el a tervezet belsõ ellentmondásainak, pontatlanságainak tételes vizsgálatát és a mindenképpen korrigálandó szakaszok felsorolását; na, nem azért, mint hogyha nem lenne mit Önök elé tárni... De szeretnénk, ha a plenáris ülésen elhangzott és esetleg gyors reakciókat kiváltó megjegyzéseink nem merevítenék meg az álláspontokat, s nem alakulna ki egyfajta parlamenti állóháború, miként az önkormányzati törvénytervezet vitája során történt. Ezzel hangsúlyozottan kivételesen az ellenzék egyik legjelentõsebb fegyverérõl, a plenáris ülések nyilvánosságáról mondunk le azért, hogy gyors kompromisszum születhessen. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)