DR. MAGYAR BÁLINT (SZDSZ): Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tavaly ilyenkor, az ellenzéki kerekasztal ülésein, jó néhány jelen lévõ képviselõtársammal együtt vitatkoztunk, beszélgettünk az országgyûlési választások rendszerének elveirõl. Akkor két feladatot kellett az új választási rendszemek megoldania. Egyrészt biztosítania kellett, hogy a feltörekvõ politikai erõk a lehetõ legnagyobb esélyegyenlõség alapján mérkõzhessenek meg az elsõ szabad választásokon, másrészt némileg ezzel ellentétes célt is biztosítania kellett, mégpedig azt, hogy a Parlament összetétele olyan legyen, ami biztosítja az ország kormányzóképességét, elõsegíti egy viszonylag stabil kormánykoalíció létrejöttét. Az elsõ célt akkor a kétfordulós választási rendszer biztosította azáltal, hogy a két forduló rendszere nem kényszerítette a még meg nem mért, össze nem mérõdött politikai erõket a választási koalícióra egymással ez csak a második fordulóban vált lehetségessé és szükségessé is számukra. Így az elsõ fordulóban valóban tisztán versenyezhetett, szabadon versenyezhetett egymással minden új politikai erõ. Másrészt a második célt szolgálta az, hogy választási rendszerünk amit elfogadtunk nem tisztán arányos választási rendszer volt; olyan irányban torzít, amivel elõsegítette annak a célnak a megvalósítását, amely az ország kormányzóképességét szolgálja. Jelenleg kicsit más feladattal kell szembenéznünk. Bár az önkormányzati képviselõtestületek felfoghatók háromezer kis parlamentként is, mégsem tekintenek szembe annak szükségességével, hogy belõlük egy kormányt kelljen kiállítani és egy ellenzéket. Ezek a helyi képviselõtestületek mint egységes testületek hivatottak az adott települések irányítására, az adott települések problémáinak megoldására, így nem néznek szembe a kormányalakítási kényszerrel, nem különül el bennük intézményesen kormányzati és ellenzéki erõ. Úgy gondoljuk ezért, hogy a most megalkotandó, helyi önkormányzati képviselõk választásáról szóló törvénynek egyszerre több feladatot kell biztosítania. Egyrészt lehetõvé kell tennie a helyi erõk legszélesebb skálán történõ megjelenését ezekben az önkormányzati képviselõtestületekben. Biztosítania kell ennek a rendszernek, hogy ne csupán a pártpolitikai erõk, a pártként megszervezõdött politikai erõk kaphassanak teret ezekben a testületekben. Másrészt úgy érzem, felfokozódik, felerõsödik a személyes elem jelenléte ebben a választásban, hiszen jóval kisebb közösségek választanak ezekbe a testületekbe, és az e posztokért versengõ személyek életútja, személyes háttere valószínûleg sokkal szélesebb körben ismert az adott közösségben, mint bármelyikünké, aki az országgyûlési képviselõk választásán indult. Harmadrészt törekednünk kell arra, hogy ez a választási rendszer, amennyire lehet, egyszerû legyen, és a lehetõségekhez képest olcsó is. Mielõtt összefoglalnám azokat a fontosabb elemeket, amelyekben a Szabad Demokraták Szövetségének az elképzelései némileg eltérnek a beterjesztett törvényjavaslatban találhatótól, meg szeretném jegyezni, hogy a választójogot mi egy önkéntesen gyakorolható jognak tekintjük. Úgy gondoljuk, a választási törvénytervezetnek sem közvetve, sem közvetlenül nem kell a joggal való élés kényszerét tartalmaznia. Inkább a mindenkori kormányzatra hárulnak olyan feladatok, hogy biztosítsák a lehetõséget: azok az állampolgárok, akik élni kívánnak ezzel a joggal, valóban élhessenek ezzel, birtokában legyenek azoknak az információknak, amelyek ahhoz szükségesek, hogy gyakorolni tudják ezen jogukat, ha kívánják. Négy területen foglalnám össze azokat az alapvetõ elemeket, amelyekben némileg eltér az elképzelésünk az elõterjesztett törvényjavaslatétól. Az egyik ilyen lesz az önkormányzati képviselõtestületek ügye, a másik a megyei közgyûlés, a harmadik a budapesti képviselõtestület, a negyedik pedig a polgármesterek választásával kapcsolatos. Az önkormányzati képviselõtestületek választásában szintén négy olyan elem van, amelyben jelentõs különbség található a Szabad Demokraták elképzelése és az elõterjesztett törvényjavaslat között. Elfogadjuk azt az elképzelést, hogy a településeket különbözõ kategóriákra kell bontani, és különféle választási rendszereket kell életbe léptetni, de a települések kategóriáinak a számát nem háromban, hanem kettõben képzeljük el. Egyetértünk azzal, hogy az 5000 lélekszám alatti településeken a kislistás rendszer mûködjön az elõterjesztés szellemében, de az 5000 feletti településeken egyféle típusú rendszert szeretnénk bevezetni. Úgy gondoljuk, hogy már az 5000 és 60 000 közötti lélekszámot felvonultató települések is többek, mint pusztán a település részeinek egyszerû halmazai. Úgy gondoljuk, fontos, hogy már az ilyen lélekszámú települések képviselõtestületébe is kerülhessenek olyan egyének, akik nem pusztán egy-egy körzetét kívánják képviselni annak a településnek, hanem a település egészéhez elkötelezettek, a település egészét próbálják valami mondjuk, szakmai képzettségük révén képviselni. A második különbség a beterjesztett törvényjavaslathoz képest, hogy az egyéni választókerületek révén bejutható és a listán bejutható képviselõtestületi tagok arányát nem a kétharmad-egyharmadban kívánnánk rögzíteni, hanem fele-fele arányban. Ez szolgálná az arányosság felé való eltolódást, és nagyobb lehetõséget biztosítana olyan helyi társadalmi szervezetek képviselõinek a helyi képviselõtestületbe történõ bejuttatására, akik esetleg egy-egy egyéni körzetben nem jutnának szóhoz. Gondolok itt környezetvédõ csoportokra vagy bármilyen más, a városok, falvak, községek életét érintõ kisebb, helyi csoportokra, amelyeknek a képviselõi esetleg egyéni körzetben nem jutnak be, mert ott olyan személyt kívánnak választani az urnákhoz járulók, aki ahhoz a kisebb körhöz tartozik, annak a kisebb, szûkebb közösségnek elkötelezett. A harmadik nagy különbség, ami az elképzeléseink és a törvényjavaslat között van, hogy mi a kétszavazatos választási rendszert preferáljuk, azt részesítjük elõnyben ami szerepel természetesen a törvényjavaslatban is mint alternatíva -, szemben az egy szavazatot kétszer értékelõ megoldással. Tudjuk nagyon jól, hogy az egy szavazatot kétszer értékelõ megoldás a nagy pártoknak kedvez, így kedvez az MDF-nek és az SZDSZ-nek, nem kedvez azonban a kisebb pártoknak, és nem kedvez az adott közösségekben élõ vagy adott közösségekben megalakított más társadalmi szervezeteknek. Teljesen nyilvánvaló az, hogy ilyen esetben ha az egy szavazatot kétszer értékelõ választási rendszert fogadnánk el, akkor azok a pártok jutnak elõnyhöz, akik a települések, a választókörzetek összességében tudnak egyéni jelöltet állítani, szemben azokkal a szervekkel, amelyek erre nem képesek. Ezért úgy érezzük, hogy indokolatlan módon túlzott mértékben vinné be egyrészt a pártpolitikai szempontokat a helyi önkormányzati képviselõtestület választásába az egyszavazatos rendszer, és indokolatlanul juttatná elõnyhöz a nagy pártokat a kisebb pártokkal, illetve más helyi szervezetekkel szemben. A negyedik fõ különbség, amely a törvényjavaslattal szemben a Szabad Demokraták elképzelésében fellelhetõ: mi egyfordulós választási rendszert tartanánk kívánatosnak. A miniszter úr expozéjában említette, hogy nem kívántak a törvényjavaslat szerzõi eltérni az elsõ forduló abszolút többségének az elvétõl. De nézzünk szembe azzal, hogy az országgyûlési választások tapasztalatai mit mutatnak! Mûködött-e ez az elv a gyakorlatban? Az elsõ fordulóban mindössze öt képviselõ volt, aki a szavazatok több mint 50 százalékát megszerezte, és ha ezt egybevetjük a választások elsõ fordulójában megjelenõk arányában, ez körülbelül 30-35 százalékát jelenti az adott településben vagy adott körzetben választásra jogosultaknak. Annak ellenére, hogy a második fordulóban hihetetlenül kiélesedett számos körzetben a harc az MDF és az SZDSZ képviselõi között, és a jelöltek száma számos körzetben kettõre redukálódott, így a második fordulóban meg kellett szereznie a szavazatok több mint 50 százalékát az egyik jelöltnek, de a második fordulóban a választásokon a részvételi arány jóval kisebb volt, mint az elsõ fordulóban, és még ezekben a körzetekben is egy 50 százaléknál magasabb arány nem biztos, hogy többet jelentett abszolút számban az elsõ fordulóban szerzett 50 százaléknál alacsonyabb aránynál, és nem valószínû, hogy többet jelentett 30-35 százalékánál az adott körzet választópolgárainak. Az egyéni körzetben bejutott képviselõk többsége 15-25 százalékos aránnyal jutott be valójában, ha az általuk kapott szavazatokat a választókörzetükben élõ szavazópolgárok összességéhez viszonyítjuk. Ugyanakkor a nemzetközi tapasztalatok is azt mutatják, hogy a helyhatósági választásokon való részvétel általában jóval alacsonyabb, mint az országgyûlési választásokon való részvétel. Ezt nemcsak nyugati példák mutatják, hanem Kelet-Európában a lengyel példa is mutatja. Hiába kötünk ki 50 százalékos részvételi kötelezettséget a választások alkalmával az elsõ fordulóban, és hiába párosítjuk azt, hogy csak az a polgár vagy csak az az egyéni jelölt válhat a képviselõtestület tagjává, aki a szavazatoknak az 50 százalékát megszerzi. Ez gyakorlatilag egy automatikus kétfordulós rendszert jelent, amelyben ezeket a követelményeket automatikusan fel kell adnunk. Ezért a Szabad Demokratáknak az a javaslata, hogy a választási törvénytervezet ne tartalmazzon kötelezõ részvételi arányokat, ott tisztán egyfordulós rendszer legyen, egyszerûsíti a választási rendszert, és a választás kimenetelében nem hiszem, hogy különbségeket okoz. Ezután áttérnék a megyei közgyûlés szerkezetére és felállításának általunk javasolt módjára. A beterjesztett törvényjavaslat egy rendkívül bonyolult procedúrát tartalmaz, ezzel szemben mi megpróbálunk egy olyan elképzelést felvázolni, ami egybecseng a Szabad Demokraták megyével kapcsolatos elképzeléseivel is, és egy erõsen gyenge, legyengített megyekoncepcióval harmonizál. Mi a megyei közgyûlést nem másként képzeljük el, mint a megyében megválasztott polgármesterek gyûlését. Természetesen felvethetõ ezzel szemben az a kifogás, hogy a polgármesterek gyûlése ez esetben számos megyében többszázas testületet is jelenthet, de ekkor mi a megyei közgyûlés hatáskörébe utaljuk annak a problémának az eldöntését, hogy kívánnak-e a saját körükön belül egy szûkebb testületet választani, amely megyei közgyûlésként funkcionálna. Ez esetben ezt arányos listás módszer szerint kellene elvégezni, tehát egy szûkebb testület, mert ugyanolyan arányban kellene képviselnie mondjuk az MDF- es polgármestereket a soraiban, mint ahogy azok reprezentálva vannak a megye összes polgármestere között, és így a többi párt vonatkozásában is. Mégis miért tartjuk ezt a megoldást célszerûnek? Elsõsorban az vezet bennünket, hogy ne csak intézményes garanciákban próbáljuk biztosítani, hogy a megye ne nõhessen a helyi képviselõtestületek feje fölé, a helyi önkormányzatok feje fölé, hanem már személyi összetételében is fontosnak tartjuk azt, hogy a megyei testületben szereplõknek kettõs kötõdésük legyen, és egzisztenciájuk, legitimációjuk elsõsorban a saját településükhöz kösse õket, és mintegy másodállásban, mellékes megbízatásként, egzisztenciájuknak másod-, kiegészítõ részeként szerepeljenek a megyei képviselõtestületben. Másrészt ez a megoldás lehetõvé teszi azt, hogy a megyék határai, a megyék nagysága a jövõben rugalmasan változhasson. Ha például Borsod-Abaúj-Zemplén megye úgy kívánna dönteni, hogy ezentúl nem egy, hanem három megye lenne a jövõben, akkor anélkül, hogy új választásokat kellene tartani a megyei képviselõtestületek vezetésére, összetételére, ezek a megyék a polgármesterek szerint egyszerûen külön tudnának válni egymástól, és az új megyék felállhatnának mint ezeknek a szétvált megyéknek a polgármesteri gyûléseiként, a megyei közgyûlésekként. A budapesti képviselõtestület választásában viszont más elvek vezérelnek bennünket. Tisztában kell lenni azzal, hogy Budapest az egy más típusú egység, mint bármelyik megye. Budapest nem pusztán a kerületeinek a halmaza, hanem valóban élõ, egységes város, amelynek egységes vezetésének kell lenni. Ilyen értelemben különbözik a megyéktõl is. Úgy gondoljuk, hogy a budapesti képviselõtestület két részbõl állna: egyrészt tagjai lennének a kerületi polgármesterek a 22 kerületi polgármester -, illetve 44 egyéb képviselõtestületi tagja is lenne, akiket listás választás alapján közvetlenül lehetne ebbe a képviselõtestületbe juttatni, és ennek a képviselõtestületnek egy póttagja a fõpolgármester lenne. Ezzel át is térek az utolsó pontra: a polgármesterek választására. Szemben a benyújtott törvényjavaslattal, mi úgy képzeljük, hogy a polgármestereket minden szinten közvetlenül kellene választani. A polgármesterek jogosítványai elég erõsek ahhoz, hogy közvetlen legitimációt nyerjenek, közvetlen választások során. Budapest esetében ez kerületi polgármestereket, budapesti fõpolgármestert is jelentené. A választási törvénytervezetünk egyes pontjainál a részletes, illetve az általános vitában majd mások is hozzászólnak, és el fogják mondani a nemzetiségek képviseletével, az ajánlások rendszerével és más egyéb kérdésekkel kapcsolatos Szabad Demokrata álláspontot is. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)