Horváth Balázs Tartalom Elõzõ Következõ

DR. HORVÁTH BALÁZS belügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Képviselõ Hölgyek! Képviselõ Urak! Úgy gondolom, az általános vitában részletesen megismerhettük a helyi önkormányzatokról szóló törvényjavaslatot, különösen annak alapvetõ rendelkezéseit. Én ezek közé az alapvetõ rendelkezések közé sorolom azt az önkormányzathoz való választópolgári közösségi joggal kapcsolatos meghatározást, amely szerint ennek a kiemelkedõ jelentõségû alkotmányos jognak a gyakorlása részben közvetlenül, azaz helyi népszavazás keretében történik, részben pedig az önkormányzati képviselõtestületben közvetlenül választott képviselõk útján valósul meg. Ez utóbbi jog gyakorlásának a tartalmát és programját foglalják magukban az Önök elé terjesztett törvényjavaslat és annak rendelkezései a helyi önkormányzati képviselõk és polgármesterek választásáról. Az önkormányzati képviselõk és polgármesterek választásáról szóló törvénynek az önkormányzatok intézményrendszerét kell szolgálnia. Az Országgyûlés minden olyan döntésének, amely az önkormányzatok rendszerére vonatkozik, tükrözõdnie kell a választási törvényben is. Még tart az önkormányzati törvény vitája, ezért különösen fontosnak tartom kiemelni azt - és ez meghatározó a jövõre nézve -, hogy az itt meghozott döntéseket kodifikálni kell a választási törvényben, illetve fordítva. A törvényjavaslat középpontjában a választási rendszerre és az eredmény megállapítására vonatkozó szabályok állnak. A javaslat három választási rendszert tartalmaz: a kislistás, az egyéni választókerületi és az egy szavazatot kétszer értékelõ, illetve a kétszavazatos választási rendszer szisztémáját. 1. Az 5000 lakosnál kisebb településeken álláspontunk szerint kislistás a szavazás. Minden jelölt felkerül a szavazólapra, és a választópolgár annyi jelöltre szavazhat, amennyi a településen megválasztható képviselõk száma. Ez a választási mód, ez a választási rend rendkívül egyszerû és áttekinthetõ. 2. Az 5000-nél több, de 60.000-nél kevesebb lakosú településeken a Kormány az egyéni választókerületi választási rendszert javasolja elfogadni a tisztelt Háznak. Az ebbe a kategóriába tartozó nagyközségek és városok területe egyéni választókerületekre lenne felosztva, ahol a polgárok választókerületenként egy-egy képviselõt választanak. 3. A harmadik megoldási javaslat a 60.000 lakosnál nagyobb városokban és valamennyi fõvárosi kerületben az egy szavazatot kétszer értékelõ, illetve alternatívaként a kétszavazatos választási rendszert tartalmazza. A választási rendszereket a települések nagyságrendjének függvényében alakítottuk ki. Kislistás választási rendszerben mintegy 2700 településen, több mint 3 millió választópolgár szavazhat. Ez a választási szisztéma több európai országban bevett gyakorlat, amely a kis lélekszámú települések számára megfelelõ megoldást nyújt és kell hogy nyújtson. Ugyanakkor felmerülhet az a kérdés, hogy a kislistás választási rendszer határát miért 5000 lakosnál húzzuk meg. Erre vonatkozóan indokaink az alábbiak. Szakmai és társadalmi vélemények szerint ez az a nagyságrend, amelynél a település lakosai még személyesen ismerhetik egymást, közvetlen az emberek között a kapcsolat, ugyanakkor az önkormányzati törvény ekkor meghagyja a nagyközség kategóriáját amely 5000 lakosnál kezdõdik, továbbá a polgármester közvetlen választását eddig a számig feltétlenül és szükségszerûen indokoltnak tartja. Ez az a két pont rögtön szeretném kiemelni ahol a legszorosabb összefüggés van az önkormányzati törvényjavaslat és annak a választásra vonatkozó törvényjavaslata között. Az egyéni választókerületi rendszer, bár formailag hasonló a tanácsok megválasztására vonatkozó egyéni választókerületekhez, tartalmilag mégis teljesen újat jelent. Az akkori szisztéma az egypártrendszer körülményei között funkcionált úgy, ahogy funkcionált a maga kiegészítõ intézményeivel és intézményrendszereivel együtt. A Kormány elképzelése szerint az egyéni választókerületi rendszer a többpártrendszer keretében lehetõséget ad független jelöltek, de különösen a pártok által támogatott jelöltek indulására is. Az egyéni választókerületi választásokhoz két kiegészítõ megjegyzést szükséges és kell fûznöm. Joggal merült fel a 60.000-es felsõ határ kérdése. Ennek alapvetõ oka az, hogy megpróbáltunk ebben a tekintetben is összhangot biztosítani az önkormányzati törvényjavaslattal, amely szerint a megyei jogú városra vonatkozóan a B-alternatíva - nyilván erre jól emlékeznek, hiszen annyian szóltak hozzá a tisztelt képviselõk - ezt a lakossági számot tartalmazza. Továbbá a megválasztott képviselõk száma és a választókerületek beosztása a legszorosabb összefüggésben van az egyéni választókerületekkel, ezért itt szólnék, és ezzel kapcsolatban felmerülhet több probléma is. E két, távolról sem adminisztratív jellegû kérdés eldöntése a történelmi körülmények hatására bizonyára nagy vihart fog felkavarni, és komoly szakmai problémákat is jelent és jelentett. Nyilvánvaló, hogy minden települési önkormányzatnál értelemszerûen meg kell állapítani a megválasztható képviselõk számát. Azt azonban mindenképpen el akartuk kerülni, hogy ezt a jelenleg hatályos választási törvénnyel összhangban a tanácstestület, a végrehajtó bizottság vagy különösen a jelenlegi tanácselnök tegye. Ilyen megfontolás alapján tartalmazza maga a törvényjavaslat kifejezetten a lakosság függvényében nem a települések jelenlegi jogállása szerint a helyi képviselõk számát oly módon, hogy mindenütt konkrét és objektív számot ad, tartalmaz. Egy esetleges tól-ig kategória keretében a döntés szempontjából szintén az elõzõkben említett helyzet állhatna elõ, nevezetesen az, amirõl az imént és ez ideig beszéltem, hogy kérdéses, legitim voltában talán gyenge vagy a legitim társadalomban megkérdõjelezhetõ testület alakíthatná ki a választókerületeket, illetve szabhatná meg a majdani választópolgárok számát. A képviselõtestületek létszámának meghatározásánál figyelemmel voltunk értelemszerûen arra is, hogy a testületi munka hatékony legyen és hatékonynak kell lennie. Ezért nem követjük egyes külföldi metropoliszok azon példáját, ahol csak tucatnyi képviselõ irányítja a világvárosokat - tudnék számos példát ezzel kapcsolatban felsorolni. Jelenleg a tanácstagok száma országosan mint egy 42 000. A törvényjavaslat szerint a megválasztható helyi képviselõk száma mintegy 26 000. Rögtön ezzel a megoldással kíséreltük meg feloldani azt a pártok által óhatatlanul és szükségszerûen jelzett ellentmondást, illetve nehézséget, hogy az elsõ szabadnak mondható települési önkormányzati választásokon hogyan tudnak a pártok és különbözõ korporációk megfelelõ elfogadottsággal bíró ilyen nagyszámú képviselõt, majdan választott funkcionáriust állítani. Az egyéni választókerület területének megállapítása törvényi szinten nyilvánvalóan, úgy vélem, lehetetlen a mintegy 3000 település vonatkozásában. Ennyi lesz körülbelül a mostani számításaink, prognózisunk szerint. Az összes szakmai és politikai vélemény mérlegelése alapján - remélem, nem galoppíroztam el magam, amikor az "összes" számhatározót használtam - úgy foglaltunk állást, hogy törvényi garanciák alapján a feladatot késõbb, majd a polgármester, a most soron következõ választások elõtt pedig a helyi tanácsok vb-titkárai végezzék el. Nyomatékosan hangsúlyozni szeretném azonban a törvényjavaslat - kérem, nézzenek bele - 11.§ (3} és 12.§ (4) bekezdésében fölhozott garanciális szabályokat és rendelkezéseket. Rátérve a választási rendszer harmadik összetevõjére: a 60 ezernél nagyobb lakosságszámú városokban és valamennyi fõvárosi kerületben az úgynevezett egy szavazatot kétszer értékelõ, illetõleg a kétszavazatos választási rendszert preferáltuk, állítottuk be a törvénytervezetbe. Ezek közül valamelyik kerülne bevezetésre. A Kormány javaslatában, tervezetében alternatív megoldást ajánl az Országgyûlésnek. Az úgynevezett egy szavazatot kétszer értékelõ választási rendszert a 42.§-ban szereplõ A-változat, a kétszavazatos választási rendszert pedig a B-változat tartalmazza. Mit jelent az A-változat? Kérem, engedjék meg, hogy errõl pár mondattal bõvebben - nem visszaélve a türelmükkel - beszéljek, ugyanis a magyar választójogi történetben, históriában ez a megoldás unikum. Az egy szavazatot kétszer értékelõ választási rendszer onnan kapta a nevét, hogy a pártokra leadott szavazatokat mind az egyéni választókerületben, mind a listás eredmény megállapításánál figyelembe kell venni. A választópolgár ez esetben egy szavazólapot kap, amelyen az egyéni választókerületi jelöltre szavaz. Az egyéni választókerületi képviselõ az a jelölt lesz, aki a legtöbb szavazatot kapta. Ez értelemszerû. Ezt követõen kerül sor a listás eredmény megállapítására azzal a számítási módszerrel, amelyet az országgyûlési képviselõk választása során az országos lista eredményének kiszámításához alkalmaztak, alkalmaztunk. Ez a számítás arányosíthatja egymáshoz a leadott szavazatokat és a megszerzett mandátumokat. A választási módszer homogénebb összetételû képviselõtestületeket hozhat létre - és reményeink szerint létre is hoz -, melyben a döntéshozatal ebbõl a ténybõl már következik értelemszerûen hatékonyabb lesz. A nagyvárosokban rendkívül fontos, hogy a képviselõtestületek átfogó településfejlesztési és mûködtetési tevékenységet tudjanak kialakítani. Továbbá az is, hogy a választópolgár a lehetõ legkevesebb számú szavazólapot kapja meg. Ezek az érvek az egy szavazatot kétszer értékelõ választási rendszer mellett szólnak. A Kormány nevében terjesztem elõ ezen törvénytervezetet, de rögtön szeretném a figyelmüket fölhívni arra - a Kormány nyitottságát minden javaslattal szemben jelzendõ -, hogy ez a megoldás értelemszerûen a legerõsebb pártokat, például a Szabad Demokratákat vagy a Magyar Demokrata Fórumot preferálja a mi modellezésünk szerint. Mi a B-változat? A kétszavazatos választási rendszer már jól ismert az országgyûlési képviselõi választások óta; azt hiszem, túlontúl jól ismert. Az a lényege, hogy a választópolgár két szavazólapot kap, így egyidejûleg van módja egyéni választókerületi és listás döntés hozására is. Kétségtelen elõnye, hogy kedvezõbb lehetõséget biztosít a választópolgár akaratának kinyilvánítására - hiszen ketté tudja választani a listát, illetve az egyénit -, ugyanakkor tisztább helyzetet is teremt a választáson induló pártok részére is. Hátránya értelemszerûen az, hogy a szavazólapok megduplázódásával növekszik a választási költség, plusz munkát és bizonyos manipulációs lehetõséget tételezhet föl. Mind az A-, mind a B-változat esetében a nagyvárosokban, ahol a politikai strukturáltság a legerõsebb, az egyéni választókerületi választási rendszer és a független jelöltek indulási lehetõsége mellett a pártok - errõl már beszéltem - intézményesen kapnak módot az önkormányzati testületbe való bejutásra. Úgy vélem, külön figyelmet érdemel a választási fordulók számának kérdése. Mint ahogy azt a törvényjavaslat 41.§-ához fûzött megjegyzés is tartalmazza, az egy-, illetõleg kétfordulós szisztéma is kidolgozható, mindegyik alkalmazható. A kislistás választások általában egyfordulósak lesznek, mivel a jelöltek közötti relatív szavazati arány dönti el a képviselõi helyeket. Ez az egész rendszerbõl következik. A kétszavazatos rendszerbõl a listás szavazás is általában egyfordulós. Az egyéni választókerületi rendszerek ezt bizonyítják a nemzetközi tapasztalatok is általában kétfordulósak. Ha az egyéni választókerületi szisztémát egyfordulósra kívánjuk zsugorítani, akkor az elsõ forduló abszolút többségének elvébõl - hiszen mi ezt valljuk most -, hasonlóan az angol megoldáshoz, engedményt kell tennünk. Az egyfordulós megoldás már a jelölés idõszakában ösztönzi az együttmûködés kialakítására a helyi politikai erõket, és nem vitás - ezt nem vitatjuk -, további költség-megtakarítást is eredményez vagy eredményezhet. Hangsúlyoztam a miniszteri indoklás bevezetõjében az önkormányzati és választási törvény összefüggéseinek fontosságát. A fõvárosi, megyei közgyûlés tagjainak közvetlen megválasztására a Kormány az úgynevezett több mandátumos választókerületi rendszert ajánlja. A jelölés, a szavazás és a választás eredménye megállapításának szabályozási munkája alapvetõen megegyezik az országgyûlési képviselõk területi listás választásának szabályaival, de van egyetlenegy kivétel. Ez a kivétel nevezetesen: a jelen javaslatban nem szerepel a kisebb pártokat sújtó minimálisan szükséges 4%-os szavazati határ, amely meghúzta a bekerülést. A választási törvény koncepciójának kidolgozásakor rendkívül nagy nyomás nehezedett a Kormányra annak érdekében, hogy a polgármestert a lakosság mindenütt közvetlenül válassza: egyébként most is nehezedik... A javaslat szerint a polgármester közvetlen választására azokon a településeken kerülne sor, ahol a lakosság száma 5000-nél kevesebb; az 5000-nél nagyobb településeken e kérdés eldöntését a Kormány az önkormányzati törvénynél javasolja - minden bizonnyal erre emlékeznek. A választási törvény az ott meghozott törvényt kell hogy tükrözze, ezért ezzel itt részletesen én nem tudok foglalkozni. A nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak védelmét az Alkotmány az önkormányzati választások alkalmával is kötelezõvé teszi. Tudjuk: eljött a világ minden nemzetét átfogó intézmények megteremtésének ideje, bárhol éljenek is, függetlenül bõrük színétõl, hajlamaiktól és szokásaiktól, hogy megtanulják egymást nemcsak szeretni, hanem kivétel nélkül mindnyájan érezzék egymás kölcsönös megsegítésének szükségességét is. Ezért a törvényjavaslat lehetõvé teszi a kisebbségi választókerület kialakítását és képviselõválasztását - a kisebbséghez való tartozás ténye alapján - azokon a településeken, ahol a kisebbségi csoport a lakosság többségét alkotja, vagy földrajzilag körülhatárolható területen él. Azokon a településeken, ahol a kisebbség tagjai szétszórtan laknak, és nem alakítható ki olyan egyéni választókerület, amelyben a kisebbségi csoporthoz tartozó lakosok többségben vannak, a javaslat lehetõvé teszi számukra azt, hogy kisebbségi képviselõt válasszanak a következõ módon: a kisebbségi választókerületben történõ szavazás az ott érintettek szabad belátásán alapul, egy választókörzetet kell kialakítani. Az ily módon megválasztható kisebbségi képviselõk számát jelenleg a tanácstestület, a jövõben - nem tudtunk más megoldást találni, itt kénytelenek voltunk a tanácstestületet felhívni - az önkormányzati testület fogja megállapítani. A választásra készülõ nyilvántartás titkos és - ezt lényegesnek tartjuk -, annak adatait kizárólag a választási szervek, munkacsoportok, illetve a bíróság tagjai ismerhetik meg. Kisebbségvédelem: Az önkormányzati választási törvényjavaslat azonban nem az az egyetlen törvény, amelynek megalkotásával a nemzeti kisebbségi jogok védelmét a településeken meg lehet és meg kell valósítani. A törvényalkotási folyamat egészét át kell, hogy hassa ez a törekvésünk, kérem, nem csak erre az egy törvényre gondoltam. A Kormány rendkívüli figyelmet fordít a nemzeti és etnikai kisebbségek jogai fokozottabb védelmének kialakításra, biztosításra. Az ezzel kapcsolatos elgondolásokat a törvényjavaslat már tartalmazza, azonban nyitott a Kormány minden olyan megvalósítható javaslat elfogadására, amely eredményesen tudja szolgálni az említett célokat. Azt hiszem, nem egy nagy titok - tudomásom szerint -, már ilyen jellegû képviselõi javaslatok készültek, készülõben vannak, értelemszerû, hogy várjuk azokat. Az alkotmánymódosításnak megfelelõen a javaslatban szereplõ nemzeti és nyelvi kisebbségeken értelemszerûen nemzeti és etnikai kisebbségeket kell érteni. Ezután a választási törvényjavaslat néhány intézményére szeretném az Önök figyelmét felhívni. A jelölés rendszerére új szabályokat alakítottunk ki. Megszüntettük a tanácsrendszert irányító korábbi kiváltságos politikai szervezetek jelölési monopóliumát, és figyelembe vettük az országgyûlési képviselõ választásokon az ajánlószelvény-gyûjtéssel kapcsolatos tapasztalatokat is, - az alkotmánybírósági eljárásokra célzok. Jelöltet ajánlani személyesen a polgármester hivatalában, illetõleg az oda megküldött levélben lehet. Bármely választópolgár jelölt lesz, aki a helyben lakó választópolgárok - ezt hangsúlyozom - egy százalékának ajánlását megkapja választókerületében. A javaslat az állampolgárok önszervezõdõ közösségeinek a pártoknak, az egyesületeknek, a nemzeti és etnikai kisebbségeknek, az egyes választópolgároknak is lehetõséget ad a jelölésben való érdemi részvételre. Alapvetõ kérdésnek tartjuk továbbá azt, hogy az önkormányzati testület megválasztásában azok a polgárok vegyenek reszt, akik a településen állandó jelleggel laknak, ezer szállal kötõdnek a helyi ügyekhez. Az üdülõtulajdonosok számára volt már ilyen javaslat, amellyel nem értünk egyet a helyi önkormányzatokról szóló törvény biztosítja a helyi népszavazásban való részvétel jogát, ez kötheti õket intézményesen az üdülõhelyhez, ahol az ingatlanuk van, viszont a településen alkalmilag tartózkodók számára nem kell álláspontom szerint választójogot biztosítani az önkormányzati választások során, ezért nem javasoljuk, nem javaslom az igazolással való szavazás lehetõvé tételét. Ugyanakkor a javaslat az Alkotmány alapján az állampolgárság tényétõl függetlenül megadja az aktív választójogot a Magyarországon tartósan letelepedett külföldi állampolgároknak is. Ez egy áttörõ rendelkezés. Külön szeretném kiemelni, hogy a választók nyilvántartása nem keletkezteti, csupán deklarálja a választójogot. A nyilvántartásból kimaradt személyek számára a bírói jogorvoslat értelemszerû, garantálja a választás jogát. Ez alatt értelemszerûen az aktív és a passzív választójogot is értjük. A kormányzat jelentõsen korszerûsíteni kívánja a nyilvántartás elkészítésének jogát, összhangban az önkormányzati törvény gondolati tartalmával, annak - álláspontom szerint , s ezt még most is fenntartom - zárt logikájával. Az ezzel kapcsolatos feladat és hatáskör a polgármesterhez kell, hogy kerüljön. A nyilvántartás elkészítéséhez helyi számítógépes támogatást is tervezünk, magától értetõdõ, megkísérelve ezzel is az európai színvonalhoz való közelítést. A törvényjavaslat elkészítésének idõszakában jogértelmezéssel, úgy vélem, tisztázódott, hogy választás és népszavazás nem tartható ugyanazon a napon. Ennek megfelelõen a törvényjavaslat - és kérem, ezt jegyezzék meg, nem volt idõm idõben beterjeszteni, módosítani - 13.§ (2) bekezdésébõl a "népszavazás vagy" szavakat, amely ezzel kapcsolatos rendelkezésre utal, szíveskedjenek tárgytalannak tekinteni. Végezetül a szabályozás egészével kapcsolatban engedjenek meg két megjegyzést. A törvényjavaslat a választási szervekre, a szavazásra, a jogorvoslatra vonatkozó fejezetei lényegileg az országgyûlési képviselõ választásokon már megismert szabályokat tartalmazzák, azonban annak jogalkalmazási tapasztalataira figyelemmel törekszik, törekedett a joghézag megszüntetésére. A joghézagok pedig abból származtak, hogy elsõ ízben volt többpárti választásra alkalmas törvény, amelyet használtunk legutóbb, amely azonban magán viselte a gyakorlatlanság - és ezt nem vitatom - következményeit is. Bízom abban, hogy ezek döntõ többségét ez ideig, majdan az Önök segítségével sikerül, illetve sikerült kiküszöbölni. Az elõkészítés során mindvégig az lebegett a szemünk elõtt, hogy a tanácsrendszer megszüntetésével egyidejûleg s azt hiszem, ez reális becslés több mint 3000 település saját jogon választ helyi képviselõtestületet. A javaslat megpróbálja differenciáltan szabályozni a települések sajátosságaihoz igazodóan a választási rendszereket. Külön figyelemmel van a lakosságszámra. Ennek érzékeltetésére, kérem, engedjenek meg egyetlen egy adatot! 66 olyan magyar falu van, ahol 100-nál kevesebb ember él. Számukra nem lehet olyan választási rendszer, mint a kétmilliós fõvárosban. Tisztelt Ház! Elnök Úr! Képviselõ Hölgyek! Képviselõ Urak! Akkor, amikor a Kormány és én ezt a törvényjavaslatot benyújtjuk, azzal a szándékkal tesszük, hogy a magyar Országgyûlés ne törvényjavaslatot fogadjon el, hanem úgy, ahogy 150 éve az indokolások kezdõdnek, törvényt alkosson. Az önkormányzati választások szabályait megalkotni és a választást lebonyolítani legalább olyan jelentõségû esemény, mint amilyen az országgyûlési képviselõk elsõ szabad választása volt. Én kérem, ennek a szellemében szíveskedjenek a törvényjavaslat, valamint a hozzá benyújtott módosítások alkotó és konstruktív jellegének megvitatásához hozzákezdeni, segíteni ezzel a Kormány munkáját, és kikövezve azt az utat, amellyel 1990. szeptember 30-ig eljuthatunk. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Eleje Homepage