DR. BALÁS ISTVÁN, az alkotmányügyi, törvény-elõkészítõ és igazságügyi bizottság alelnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Két olyan törvényjavaslat tárgyalása kezdõdik most el, amely nélkül egy jogállamban egy országgyûlés nem is tud mûködni. Egy jogállamban a választások elõtt minden képviselõjelölt pontosan tudja, hogy milyen helyzetbe kerül, ha megválasztják, Magyarországon nem ez volt a helyzet. Az elmúlt évtizedekben köztudottan annyira formális volt az Országgyûlés szerepe, illetve annyira formális volt maga a választás is, hogy egyszerûen nem merült fel az igény a képviselõk jogállásának a rendezésére. Az elõzõ Kormány már érezte, hogy a kérdés tisztázatlansága nagy bajokat eredményezhet, ezért megkísérelte a dolgot rendezni, a korábbi Országgyûlés elé terjesztette a képviselõk jogállásáról, valamint költségtérítésérõl szóló alkotmányerejû törvények tervezetét, de az elõzõ Országgyûlés ebben nem hozott érdemi döntést. Ilyen elõzmények után állt elõ az a paradox helyzet, hogy a szabad választásokon induló képviselõjelöltek a jövõjüket illetõen teljes bizonytalanságban voltak. A problémák már a választási kampány idején kezdõdtek, amikor a munkáltatók egy része természetesen nem örült annak, hogy képviselõjelölt dolgozójuk távol marad a munkától. A választás befejezését követõen azonban a gondok fokozódtak, mert a megválasztott képviselõk túlnyomó többsége nem állástalan volt, nem munkanélküli, hanem biztos egzisztenciával rendelkezett. A választás után ezek a képviselõk, valamint a munkáltatóik nem tudták pontosan mi is legyen dolgozójuk állásának a sorsa. Az ugyanis jól elõrelátható volt - és a gyakorlat alapján ez be is igazolódott -, hogy a képviselõi megbízatás nem jelent egy idõszakos, alig-alig elfoglaltsággal járó megbízatást, másrészt az is elõrelátható, hogy a képviselõi megbízatás nem jelent nyugdíjas állást. Minden képviselõnek gondolnia kell ugyanis arra, hogy ha a következõ választáson netán indul is jelöltként, esetleg nem választják újra meg. Számolnia kell azzal, hogy esetleg négy év múlva beáll az állást keresõk közé, miközben most biztos egzisztenciával rendelkezik. Valójában itt három érdek ütközik egymással: - a megválasztott képviselõnek az az elemi és emberi joga és érdeke, hogy ne kerüljön létbizonytalanságba; - másfelõl a munkáltatóknak az az ugyancsak elemi érdeke, hogy a munkavállalója a munkaidõt dolgozza le, és ne legyen távol a munkától - végül a választópolgárok szavazatai útján közvetített össztársadalmi érdek arra irányul, hogy a képviselõ az Országgyûlésben végezze zavartalanul a munkáját. A mai napig e három érdek összeütközése még nincs feloldva. E tisztázatlan helyzet azután mellesleg azt eredményezte, hogy sok képviselõ nem mert bizottságban munkát vállalni, mert az olyan lekötöttséggel járt volna, amelyet a munkáltatója már nem tûrt volna el. Ez automatikusan azzal is járt, hogy a többi képviselõ kénytelen volt két bizottságban is feladatot vállalni, aminek az volt a következménye, hogy olykor a bizottsági ülések ütközései idején az egyikben ott ült, a másikból hiányzott. A közvélemény azt észlelhette, hogy a határozatképtelenség és határozatképesség problémái mutatkoznak a bizottságokban, holott a háttérben éppen a képviselõi jogállás rendezetlensége húzódott meg. Sok képviselõ volt kénytelen az Országgyûlés egyes üléseirõl is távol maradni, mert munkáltatója egyszerûen nem engedte el munkaidõben. A közvélemény persze ezt nem tudhatta, csak azt észlelte, hogy üresek a széksorok. Kívülálló arra nem gondolhatott, hogy e mögött is részben a képviselõk jogállásának tisztázatlansága bújik meg. Az Önök elõtt fekvõ két törvényjavaslat a vázolt problémákat igyekszik megoldani. Elõljáróban néhány szóval szeretnék vázlatosan utalni arra, hogy milyen módon is készültek ezek a törvények. A képviselõi tiszteletdíjat ideiglenesen rendezõ országgyûlési határozat elõírta, hogy a képviselõk jogállásáról, valamint tiszteletdíjáról szóló törvényeket ne a Kormány terjessze elõ, hanem az Országgyûlés erre illetékes állandó bizottsága. Ennek a szokatlan megoldásnak mellesleg az volt az egyik indoka, hogy még a látszatát is kerülni kellett annak, hogy itt egy koalíciós kormány esetleg a saját pártjai érdekében jár el és az õ érdekeiket szem elõtt tartva nyújt be valamilyen tervezetet. Az Országgyûlés említett bizottsága, a törvény-elõkészítõ és igazságügyi bizottság azonban köztudottan fantasztikusan elfoglalt, hiszen minden törvényjavaslatot megvitat, ami az Országgyûlés elé kerül. Eddig 16 törvényt és 17 országgyûlési határozatot vitattunk meg - ez a múlt heti adat. Megjegyzem: csupán az alkotmánymódosítási csomag körében 63 módosító indítványról kellett állást foglalni. Nem kell ezért bõven indokolnom, hogy ez az új Országgyûlés elsõ 30 napja után már nagyon jól látható volt, hogy ez a bizottság belátható idõn belül hozzá sem tud kezdeni a képviselõi jogállásról szóló törvény elkészítéséhez. Ezt látva egy - fogalmazzak így - hatpárti, alulról jövõ népi kezdeményezés keretében alakult egy ad hoc munkabizottság, amelyik június 5-én kidolgozott egy 31 pontból álló koncepciót, ezt szakemberek bevonásával normaszöveggé dolgoztatta fel. Így jött létre a vitaalap, a vitaalaphoz kértük a képviselõi észrevételeket, és azok bedolgozása után létrejött a tervezet, amelyet minden országgyûlési képviselõ megkapott. Ismét jöttek az észrevételek, minden párt és a pártonkívüliek részérõl és ezek feldolgozása után készült el a most Önök elõtt fekvõ törvényjavaslat. A két törvényjavaslatot sorra véve, a képviselõk jogállásáról szóló törvényjavaslat az elsõ részében a képviselõjelöltek munkajogi helyzetével foglalkozik,. Az itteni szabályozás azt kívánja lehetõvé tenni, hogy aki a választási kampányban jelöltként indul, az ilyen tevékenységét a munkáltatója - netán más párthoz tartozó munkáltatója - ne tudja adminisztratív módon meggátolni. Ezért írja elõ a javaslat, hogy a kampányban való részvétel céljából a munkáltató köteles fizetés nélküli szabadságot engedélyezni a dolgozónak. A javaslat következõ része a képviselõt megilletõ mentelmi jog kérdéseit taglalja. A mentelmi jognak két oldala van, az egyik az úgynevezett felelõtlenség, a másik a sérthetetlenség. A felelõtlenség elnevezés alatt azt értjük, hogy a képviselõt ebben a minõségében fokozottabban védett szólásszabadság illeti meg. Ez azt jelenti, hogy nem vonható felelõsségre bíróság vagy más hatóság elõtt a képviselõi hivatása gyakorlása során általa közölt tény vagy vélemény miatt, illetve az itt leadott szavazata miatt. Természetesen a képviselõt megilletõ és ilyen garanciákkal körülbástyázott szólásszabadság nem jelenti azt, hogy a képviselõ nyilatkozata megsérthetné másoknak személyhez fûzõdõ jogait, ezért a javaslat rögzíti, hogy az elõbbi általános szabály ellenére a képviselõ felelõsségre vonható akkor, ha nyilatkozata rágalmazást vagy becsületsértést valósítana meg, illetõleg polgári jogi értelemben véve kárt okoz. A mentelmi jog másik oldalát a közismert sérthetetlenség jogintézménye jelenti, melynek az a fõ célja, hogy a képviselõt jelentéktelen vagy pláne politikai indítékú bírósági vagy rendõrségi eljárásokkal ne lehessen könnyen kivonni az Országgyûlés munkájából. A javaslat megfogalmazása szerint a képviselõt csak tettenérés esetén lehet õrizetbe venni, továbbá ellene csak az Országgyûlés elõzetes hozzájárulásával lehet büntetõeljárást vagy szabálysértési eljárást indítani vagy folytatni. Az eljárási szabályok körében a javaslat elõírja, hogy szabálysértési ügyekben, továbbá büntetõ ügyekben nyomozati szakban - ha itt derül fény a mentelmi jogra - a legfõbb ügyész, míg bírósági szakban már az eljáró bíróság fordul megkereséssel az Országgyûlés elnökéhez. A képviselõ a mentelmi jogáról csak a szabálysértési eljárás során mondhat le. Ennek indoka teljesen egyértelmû. Nem indokolt például egy tilos parkolás miatt az országgyûlési képviselõt itt a plenáris ülésen az ország nyilvánossága elõtt meghurcolni. Ezt követõen a javaslat az országgyûlési képviselõi mandátumnak más foglalkozásokhoz való viszonyát taglalja. Ismeretes, hogy az Alkotmány 20. szakaszának (5) bekezdése felsorol néhány foglalkozást, amelyet a képviselõi minõséggel összeegyeztethetetlennek tart. Egyben lehetõséget ad arra is az Alkotmány, hogy ez a törvényjavaslat, illetõleg - elfogadása esetén - törvény bõvíthesse ezt a kört. A javaslat élve ezzel a felhatalmazással minimális bõvítést rögzít. Elõírja viszont azt is, hogy a képviselõnek 30 napon belül fel kell számolnia az összeférhetetlenségi okot. A javaslat azonban egzisztenciális védelemrõl gondoskodik ebben a körben. Kimondja, hogy aki összeférhetetlenség miatt kénytelen megszüntetni a mandátuma érdekében a korábbi állását, azt a mandátum lejártát követõen a munkáltató köteles visszavenni állásába. A javaslat világosan kimondja azt is, hogy a képviselõ fenntarthatja a mandátuma mellett korábbi állását, hogyha az egyébként nem összeférhetetlen a mandátummal. Ebben a körben azután a javaslat többféle megoldást kínál. Elöljáróban utalok arra, hogy a Munka Törvénykönyve 24. szakaszának (1) bekezdése értelmében a felek bármikor módosíthatják közös megegyezéssel a munkaszerzõdést. Ebbõl az következik, hogy közös megegyezéssel eddig is lehetõség volt arra, hogy a munkáltató és a munkavállaló egy részfoglalkozásban, egy csökkentett munkaidõben állapodjon meg. Elõfordulhat azonban, hogy a munkáltató nem kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az országgyûlési képviselõ hétfõn és kedden itt üljön a plenáris ülésen, és csak szerdán, csütörtökön, pénteken végezze a korábbi munkáját. Erre az esetre a javaslat elõírja, hogy a képviselõt kérésére a munkáltató köteles a mandátum teljes idõtartamára vagy a kéréstõl függõen annak egy részére fizetés nélküli szabadságban részesíteni. Ez a rendelkezés egyébként a Munka Törvénykönyvének 43. szakasza (1) bekezdésében írt lehetõséggel összhangban áll, ahol az a rendelkezés olvasható, hogy fizetés nélküli szabadság közérdekbõl kötelezõvé tehetõ, illetve a jogszabály ennek adását kötelezõvé teheti. Tisztelt Ház! A hagyományos jogi felfogás szerint, ha valaki Magyarországon dolgozik, akkor azt vagy a Munka Törvénykönyve vagy a Polgári Törvénykönyv alapján nevesíthetõ jogviszony alapján teszi, tehát vagy munkaviszonyban áll, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében végzi feladatát. A javaslat azonban abból indul ki, hogy a képviselõi mandátum egyik típusba sem sorolható be; az úgynevezett harmadik típusú foglalkoztatás egy politikai, közjogi, államjogi státust jelent. A magyar jogrendszer eddig ilyen politikai állást nem ismert, pontosabban: nem szabályozott. Így fennállt az a veszély, hogy például a szolgálati idõ számításánál vagy különféle társadalombiztosítási szolgáltatások esetén a képviselõ - szabályok hiányában - hátrányos helyzetbe kerül. A javaslat a problémát egy úgynevezett fikció beiktatásával oldja meg, azaz bár a képviselõ nem áll e minõségében munkaviszonyban, a munkajogi és a társadalombiztosítási jogszabályok szempontjából úgy kell tekinteni, mintha olyanban állna, és akkor rögtön megoldódik a problémája a munkajogászoknak, illetõleg a társadalombiztosítási jogászoknak. Végül a képviselõk jogállásáról szóló törvényjavaslat elõírja, hogy a képviselõk a mandátumuk kezdetén, majd annak lejártát követõen is kötelesek vagyonnyilatkozatot tenni. Ennek nyilvánvalóan az a célja, hogy megállapítható legyen, hogy a képviselõ esetleg korrupciógyanús okok miatt nem jutott-e feltûnõ vagyongyarapodáshoz. A javaslat zárórendelkezései pedig megszüntetnek néhány olyan hátrányt, amely mindeddig az ügyvédeket, illetve a jogtanácsosok egy körét abban tette érdekeltté, hogy ne vegyenek részt a törvényhozás munkájában. Tisztelt Országgyûlés! Amíg a jogállás kérdéseiben a késedelem alig-alig volt elviselhetõ, meg kell állapítanunk, hogy a képviselõk tiszteletdíjáról szóló törvénynél nem ez a helyzet. Itt a késedelem bizonyos értelemben használt a törvényjavaslat kidolgozóinak, elsõsorban azért, mert bizonyos gyakorlat is kialakult, amit a törvény szövegezése során már hasznosítani lehetett. Milyen kérdésekre gondolok? Tisztázódott az, hogy milyen elfoglaltságot jelent egy bizottsági tagság, melyik bizottság mennyire elfoglalt. Tisztázódott az, hogy a képviselõi mandátum milyen olyan járulékos költségekkel jár, amelyeknek - valamely részének - megtérítésére a képviselõ igényt tarthat. A rendezõ elvek között itt is elöljáróban kell megemlíteni a teljes pártsemlegességet, vagyis minden képviselõ azonos elvek alapján kapja a díjazást. A javaslat elöljáróban rögzíti, hogy a képviselõk díjazása alapdíjból és pótdíjból áll. Kérem, két koncepció között kellett választani. Az egyik az úgynevezett üléspénz koncepciója volt, amely abból indult ki, hogy a képviselõt anyagilag érdekeltté kell tenni abban, hogy itt üljön a plenáris ülésen vagy a bizottságban; ha nem ül ott, nem kap pénzt - ha ott ül, kap díjazást. Ennek érdekében e koncepció hívei rendkívül részletes kimutatást javasoltak, igazolási rendszerrel kötötték össze ezt az elképzelést, és elkezdtük vizsgálni érdemben ezt a kérdést. Az elemzés során kitûnt annak néhány gyenge pontja. Elõször is tudni kell azt, hogy a képviselõi munkának csak egyik része, és nem mindig a legfontosabbik része az, hogy a képviselõ itt ül a plenáris ülésen. Az más kérdés, hogy rendkívül fontos, hogy a szavazásnál itt üljön. De óriási képviselõi elfoglaltsággal jár a bizottsági munka, ezek elõkészítésé- ben való részvétel, esetleg a választókerületi munka, mindezekre való készülés, továbbá a pártokhoz tartozó képviselõknek a képviselõcsoportok ülése, azok elõkészítõ ülései, munkacsoportokban való részvétel stb. Ezek közül a szerteágazó elemek közül csak egyet, maximum kettõt tervezett volna mérni ez a koncepció, és távolról sem biztos, hogy ilyen körülmények között ez helyes lett volna. Ha belegondolunk, hogy a mérés bizonyos jelenléti ívek aláírásából állt volna, ez még nem jelenti azt, hogy ha valaki aláírja az ívet, utána még itt ül az ülésteremben. Tehát az üres széksorok kérdését nem oldotta volna meg, ellenben sújtotta volna ez a rendszer azt, aki tényleg betegsége miatt nem tud itt lenni, vagy netán épp az Országgyûlés megbízásából egy finn delegációt fogad az épület ellenkezõ sarkában és emiatt akadályoztatva van az ív aláírásában. És végül az igazolási rendszer körében: mindaddig, amíg Magyarországon nem ütközik legyûrhetetlen akadályba egy orvosi igazolás beszerzése, praktikusabbnak tûnik, ha ezzel a kérdéssel így nem foglalkozunk tovább. A másik koncepció abból indult ki, hogy a jelenlét vagy jelen nem lét kérdése nem az anyagiakban, hanem a frakciófegyelem körében döntendõ el, ott honorálandó a frakciók belügye. Roppant egyszerû a helyzet. Egy többpárti parlamentben a kormánypárti képviselõk azért ülnek itt, mert tudják, hogy ha nem ülnének itt, egy szavazásnál leszavazhatná a Kormányt az ellenzék, és így végsõ soron a képviselõi mulasztás akár kormánybukáshoz is vezethet. Az ellenzék meg azért ül itt, mert abban bízik, hogy egyszer akkora lesz a hiányzás a kormánypárt soraiban, hogy egy ravasz szavazás útján megbuktathatja a kormányt teljesen váratlanul. Emlékeznek önök, néha a szavazások során számolni szoktuk, hogy hogy is néz ki az arány. Úgy gondolom, hogy ugyanez az elv a bizottsági üléseken is. Tehát az egyes pártok elemi érdeke, hogy ott üljön a képviselõje, és a pártokon belül kell a szankcionálás rendszerét kidolgozni, ha a párt úgy véli, hogy más megoldás nem járható. Ilyen meggondolás mellett így azután a második koncepciót fogadtuk el. Ami a részleteket illeti: a tövényjavaslat átveszi az ideiglenes szabályozás fõbb elveit. Átveszi azt a szabályt, hogy az alapdíj a miniszteri illetmény 50 százaléka, úgy, mint eddig, és átveszi azt is - mint legfontosabb rész-szabályt -, hogy a képviselõt a bizottsági tagsága alapján megilletõ pótdíj összege az alapdíj 40 százaléka. Hangsúlyozom, elsõsorban a közvélemény tájékoztatására, hogy természetesen nyugdíjjárulékot kell fizetni a díjazás után és személyi jövedelemadót is. Ebben a jövedelmi kategóriában, tehát ahol az egy hónapra esõ bruttó jövedelem a 43 ezer forint körüli összeget meghaladja, a legmagasabb adósáv szerint kell az adót fizetni, azaz pontosan 50 százaléka az összegnek jövedelemadó, ami visszakerül a költségvetésbe, tehát ezt nem viszi haza a képviselõ, illetõleg további 10 százalék a nyugdíjjárulék. Bizonyos korrekciók természetesen vannak az alkalmazotti kedvezmény analógiás alkalmazása miatt, de nagyjából a képviselõi bruttó tiszteletdíj 40 százaléka kerül kifizetésre a pénztárnál. Ez talán sok, országgyûlési részletkérdésekben nem járatos állampolgár tájékoztatására elmondásra indokolt volt. Ami a képviselõi tisztségek, tisztségviselések alapján járó pótdíjakat illeti, itt minimális korrekcióra került sor az ideiglenes szabályozáshoz képest, 10, 20, 30 százalékos eltérés egy-két személyt érint, nem kívánom ezekkel az Önök türelmét most igénybe venni. A képviselõ változatlanul jogosult költségtérítési átalányra. Ennek a rendeltetése elsõsorban a képviselõi megbízatással szükségképpen felmerülõ egyes - tehát nem minden, hanem egyes - kiadások megtérítésére irányul. Ezek között a legjelentõsebb tétel a gépkocsihasználat költsége. Nyilvánvaló, hogy ez a távolságtól arányosan több és több összeget jelent. Ezért a javaslat azt a megoldást választja, hogy az a képviselõ, aki budapesti állandó lakással rendelkezik, kevesebb költségtérítési átalányban részesül, mint aki Budapesten nem rendelkezik állandó lakással. Itt bizonyos sávos megoldást vezetett be a javaslat. Változatlanul fennáll az a rendszer is, amely szerint a képviselõk igazolt szállásköltségét az Országgyûlés megtéríti. Ez a jelenlegi gyakorlattal megegyezik, tehát új szabályt nem jelent. Új elem ebben a javaslatban, és azt hiszem, hogy elsõsorban az ellenzékben lévõ pártok sérelmeinek a kielégítésére szolgált, bár megjegyzem, a kormánypártokat ugyanúgy érintette ez, hogy a javaslat szakértõi díj igénybevételét teszi lehetõvé a képviselõcsoportok számára. Korábban vita tárgya volt az, hogy a képviselõk mellé vagy a képviselõcsoportok mellé rendeljük ezt az összeget. Végül az elõkészítõ bizottság úgy foglalt állást, hogy a pártok képviselõcsoportjai esetén a képviselõcsoport kapja ezt az összeget, illetõleg a pártokhoz nem tartozó, úgynevezett független képviselõk személyenként rendelkeznek bizonyos összeg felett. Itt ismét hangsúlyoznom kell, hogy a mindenkori kormánypártok, és másfelõl a mindenkori ellenzék talán nem is jogi, inkább szociológiai értelmû eltéréseit a javaslat mérlegre tette, amikor a mindenkori ellenzéknek bizonyos számítási mód szerint nagyobb - egy fõre számítottan nagyobb - összegû képviselõi szakértõi díjat tett lehetõvé. Hasonló megfontolások vezettek abban is, hogy a mindenkori kis pártok és nagy pártok viszonylatában a mindenkori kis pártok ne kerüljenek önmagában a létszámuknál fogva kedvezõtlenebb helyzetbe, ezért amikor a fejkvóta meghatározása történt, a kis pártoknál ebbõl az elvbõl levezetve bizonyos összeget egyenlõen kaptak meg a képviselõcsoportok, akár kis párt, akár nagy párt, és ettõl ezen túlmenõen történt differenciálás. Végül két kérdésrõl szeretnék röviden szólni. A pártok képviselõcsoportjainak az Országgyûlés hivatali szervezete az Országgyûlés épületében vagy ehhez közeli épületben - nevezetesen természetesen a "fehér házat" értjük alatta - megfelelõ elhelyezést biztosít. A képviselõcsoportok számára biztosított irodahelyiségben el kell helyezni a munkájukat segítõ segédszemélyzetet is. A képviselõk esetén kissé más a helyzet. A képviselõk gyakorlatilag a javaslat szerint választhattak: ha itt a "fehér házban" kívánják az elhelyezést, ezt a hivatal meg tudja oldalni, ha nem itt, hanem az ország más területén, máshol, akár Budapest területén is másutt kíván irodát nyitni, ennek a feltételeit most neki, illetõleg az önkormányzat elõtt még a tanácsoknak kell megteremteni, anélkül, hogy a javaslat ezt így kimondaná. Ebben az esetben a hivatali segédszemélyzet költségeit állja az Országgyûlés bizonyos felsõ határig. Tisztelt Országgyûlés! Kedves Képviselõtársak! Rengeteg javaslat, ötlet merült föl a több futamban lebonyolított ötletbörzén. Ezek túlnyomó többségét az alkotmányügyi, törvény-elõkészítõ és igazságügyi bizottság be tudta építeni a javaslatba. Voltak olyan igények, amiknek a beépítésére most - és ezt nem gyõzöm hangsúlyozni, most - nem kerülhetett sor. Néhány ilyenrõl röviden említést kell tennem. Fölmerült az a kérdés, hogy ki dolgozik többet a választókerületben, az egyéni képviselõ - az egyéni választókerületben megválasztott képviselõ -, vagy netalán a megyei, illetõleg országos listán megválasztott képviselõ. Bizottságunk összességében úgy foglalt állást, hogy nehéz lenne igazságot tenni, most nem indokolt ebben a körben a képviselõk között különbséget tenni. Természetesen, mint minden döntés, ez is szótöbbséges döntés volt. Külön vizsgáltuk azt a kérdést, hogy igényelheti-e az országgyûlési képviselõ azt, hogy az Országgyûlés számára a választókerületében - tipikusan egyéni választókerületrõl van szó - biztosítson irodahelyiséget. Ezt a kérdést részletesen megvizsgáltuk, és úgy láttuk, hogy most az állam teherbíróképessége - hangsúlyozom, most - ezt nem teszi lehetõvé, annak ellenére, hogy magától értetõdõ és természetes lehetne, ha egy ilyen igény kielégíthetõ lehetne. Ez nem zárja ki azt, hogy erre a kérdésre késõbb az Országgyûlés ne térhessen vissza. Azt hiszem, ezt mondanom is szükségtelen volt. Fölmerült az albizottságok, bizottságok, ad hoc bizottságok díjazásának a kérdése. Tudjuk, hogy van olyan országgyûlési bizottság, ami lényegében albizottságok formájában ülésezik. Ennek ellenére a bizottság többségi állásponttal azt fogadta el, hogy nem lenne célszerû anyagilag arra késztetni az Országgyûlés bizottságait, hogy albizottságokat hozzanak létre. Nem lenne jó, hogyha ebben tennénk õket érdekeltté. Ugyanez az ad hoc bizottságokra is irányadó. Tisztelt Képviselõtársak! Néhány kérdés ennek ellenére még nyitva maradt. Fölmerült az, hogy van olyan képviselõ, aki 25 faluban, van, aki 125 faluban végez területi munkát. Ebbõl a körbõl érkezett olyan indítvány, hogy a náluk szükségképpen fölmerülõ többlet-gépkocsihasználat költségét az Országgyûlés valamilyen módon térítse meg, hiszen adott esetben elviszi a teljes tiszteletdíját. Ezt a kérdést megvizsgáltuk. Hangsúlyozom: szótöbbséggel a bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy ez ma rendkívül nehezen ellenõrizhetõ. Elsõsorban a nem budapesti képviselõk költségtérítési átalány meghatározásánál kell ezt honorálni. Erre ma lehetõség van. A szótöbbséges szavazás nem tartotta indokoltnak az egyéni elszámolást. Tisztelt Képviselõtársak! Ezt követõen a javaslat néhány technikai kérdést rendez, melyet most nem kívánok külön ismertetni.Valamennyien ismerjük ezeket a rendelkezéseket a jelenlegi ideiglenes szabályból, illetve a gyakorlat alapján. Ott érdemi változtatás nem történt. Végül szeretnék röviden utalni arra, hogy a törvény kihirdetése napján lép hatályba. A kihirdetés alatt a közlönyben való megjelenés értendõ. Rendelkezéseit - elfogadása esetén - 1990. július hónapban már alkalmazni kell. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

Homepage