ELNÖK: Köszönöm. Javaslom az önálló indítvány napirendre tûzését. Kérdezem a tisztelt Országgyûlést, egyetért-e az önálló indítvány napirendre tûzésével. Szavazzunk! Most kérem az állásfoglalásokat! (A szavazás megtörténik.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyûlés 268 szavazattal egy ellenében, 13 tartózkodás mellett a javaslat napirendre tûzése mellett foglalt állást. Az elõterjesztõ képviselõtársunk az önálló indítvány sürgõs megtárgyalását kérte. Ebben is állást kell foglalnunk. Szavazás következik. Most kell állást foglalni a sürgõsségi indítvány kérdésében. (A szavazás megtörténik.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyûlés 223 szavazattal, 27 ellenében, 26 tartózkodás mellett, amihez 4 államtitkári szavazat is járul, tehát összesen 227 "igen" szavazattal a sürgõsség kimondása mellett foglalt állást. Tisztelt Országgyûlés! Mivel ennek az önálló indítványnak a bizottsági elõkészítése már megtörtént, módunkban áll tárgysorozatunkba emelni a javaslatot. Köszönöm. Dragon Pál, a Független Kisgazdapárt képviselõje és Török Ferenc, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselõje közösen nyújtottak be önálló indítványt a mezõgazdasági termelõszövetkezetekrõl szóló 1967. évi III. törvény módosítására. Megkérdezem a tisztelt elõterjesztõket, kíván-e valamelyikük szólni.