DR. BÖRÖCZ ISTVÁN (FKgP): Köszönöm, Elnök Úr! Elnök Úr! Tisztelt Ház! A közvélemény és egyes, álláspontunk szerint feleslegesen aggódó politikai erõk megnyugtatása céljából a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt országos vezetése és parlamenti csoportja szükségesnek tartja kijelenteni, hogy a Független Kisgazdapárt õszinte és elkötelezett híve a demokráciának. Sohasem tervezett, és most sem tervez alkotmány-, illetve törvényellenes lépéseket. Ezért sajnálkozását fejezi ki amiatt, hogy a közelmúltban egy pontatlanul megfogalmazott és a nyilvánosság elé került körlevele bárki számára is félreértésre adhatott okot. Meggyõzõdtünk róla, hogy az irat szerkesztõit, illetve aláíróját a jóhiszemûség és a tisztességes szándék vezérelte. Végezetül kijelentjük, hogy ezen nyilatkozat szellemével, tartalmával ellentétes politikai tendenciákkal, szándékokkal, bárki is képviselje azokat, a Független Kisgazdapárt határozottan szemben áll. Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Köszönöm a figyelmüket, és engedjék meg, hogy azon reményemnek adjak kifejezést, hogy ezzel a nyilatkozattal a fair play szabályai értelmében, mielõtt valójában napirendre került volna, végleg lekerül onnan ez a kérdés. Köszönöm. (Taps jobb oldalon és középen.)