Tartalom Elõzõ Következõ

DR. ISÉPY TAMÁS igazságügyi minisztériumi államtitkár: Meg tetszik engedni, errõl röviden kénytelen vagyok szót ejteni. Ugyanis, ha az "illetve" szót törlöm a szövegbõl, tehát azt mondja, hogy "egy éven belül gazdasági társasággá alakítsák, vagy megszüntessék, vagyonát értékesítsék", ebbõl logikailag nem következik, amit hozzátesz. Az, hogy az indokolásban fel kell tüntetni, hogy a bizottság szükségesnek tartja a részeladások kizárásának hangsúlyozását. Hát ha az "illetve" szót elhagyom, ebbõl miért következik a részeladások kizárásának a hangsúlyozása, mint indokolási rész? Hát törvény rendelkezõ részt indokolással együtt összefogni? Annak ellenére, hogy a gazdasági bizottság ilyen megfogalmazásban, tehát módosított szöveggel javasolta az elfogadását, én a módosító indítványnak az elutasítását kérem.

Homepage