SZABÓ GYÖRGY (MSZP): Köszönöm szépen, Elnök Úr! Elnézést kérek a tisztelt képviselõtársaktól, hogy ismételten szót kértem egy kétperces reflexió erejéig. De Bíró Ferenc képviselõtársamtól, nemkülönben Illéssy képviselõtársamtól olyan riasztó és érthetetlen érvelést hallottam, hogy nem tudom megállni, hogy ne reagáljak rá. Tudniillik Bíró Ferenc képviselõtársunk elmagyarázta nekünk, hogy milyen okos és hasznos dolog, hogyha az önkormányzatoktól elvesszük a vagyont, ugye, természetesen beseperjük az állami kincstárba, és majd a jó állam ezt természetesen visszajuttatja, mert õk pontosan fogják tudni, hogy ezt hogyan kell elosztani. Ezt annál is inkább furcsállom, mert egy olyan párt képviselõje magyarázza mindezt el nekünk, aki ráadásul még az önkormányzati megyének a híve is, tehát, és ezt is hallottuk Józsa Fábián úr elõadásában, hogy ez mennyire más megye lesz, mert ma azoknak a településeknek a képviselõi megfelelõen tudják majd képviselni a saját érdekeiket, és így tovább. Egyszerûen nem értem, hogy miért nem bíznak abban az önkormányzatban, vagy azokban az önkormányzatokban, amelyeket olyannyira akarnak. Kérem szépen, az, hogy valamit elvesznek valakitõl, és utána visszaadják, az egészen nagy különbség ahhoz képest, hogy otthagyják azt, ami az övé. Egy öreg barátom egyszer azt mesélte nekem, pontosan az ilyen állami elosztós módszerekre utalván, hogy kérem szépen, abszolút nem mindegy, hogy egy ember viseli-e a férfiasságát, vagy levágják, és a kezébe visszaadják, hogy tessék, ez a tiéd. Köszönöm szépen. (Zaj. Taps bal oldalon.)