DR. HAGELMAYER ISTVÁN, az Állami Számvevõszék elnöke: Tisztelt Országgyûlés! Elnök Úr! Azt hiszem, eléggé furcsa helyzetben vagyunk mi, egynéhányan, hogy tudniillik a mostani pénzügyminiszter terjeszti elõ az elmúlt évi költségvetés teljesítésérõl szóló jelentést, ehhez fûz megjegyzéseket az Állami Számvevõszék elnöke, aki akkor - tudniillik az elõzõ évben - még nem volt az Állami Számvevõszék elnöke. Mivel a Pénzügykutatási Intézetet gyakorlatilag likvidálták - miután a "Fordulat és reform" címû tanulmány megjelent -, visszakerültem az Egyetemre, és ott pénzügyes hallgatókat próbáltam oktatni. Ez azt jelenti, hogy az elõzõ évben az Állami Számvevõszék nem létezett, nem tudott ellenõrzéseket végezni, ezért a mostani elõterjesztésünk két dologra támaszkodik. Egyrészt makroökonómiai számításokat végeztünk, s ezeknek az eredményeit közöljük, másrészt egynéhány, már lezárult ellenõrzési tapasztalatot próbálunk felhasználni. Azt hiszem, mentegetõznöm is kell. Mentegetõznöm azért, mert nem számítottunk arra, hogy a kormányváltozással a Pénzügyminisztérium ilyen gyorsan meg tud birkózni azzal a feladattal, hogy az elõzõ évi költségvetés teljesítésérõl már beszámol, ezért mi a munkatervünket úgy ütemeztük, hogy ha szeptemberben került volna sor erre a beszámolóra, akkor lényegesen alaposabb hozzászólással tudtunk volna jelentkezni. Néhány dolgot azért kötelességemnek érzek elmondani. Az egyik dolog, hogy úgy érezzük, a nyereségadó-rendszerben még mindig nagyon sok olyan kedvezmény érvényesül, amely nem elsõsorban amiatt - de amiatt is - káros, hogy a költségvetés bevételeit csökkenti, hanem azért, mert megítélésünk szerint nem kényszeríti a gazdasági alanyokat, hogy komoly versenyfeltételek között igazodjanak a már régen megváltozott gazdasági körülményekhez. Úgy gondoljuk továbbá: a nyereségadó-kedvezmény nem ösztönzi, hogy lehetõség szerint nagyobb összegû külföldi tõke áramoljon be az országba, így a kisebb tõkebeáramlást olyan támogatásban részesítjük, ahol a nyereségadó- kedvezmény magasabb, mint amennyi eredményt jelent a külföldi tõke bevonása. Foglalkoztunk azzal továbbá, hogy a tanácsok likviditása jelenleg hogyan áll. Ezt azért tartom fontosnak, mert napok óta hallgatjuk az önkormányzatokról szóló vitát. Ne felejtsük el, hogy az önkormányzatok majd olyan pénzügyi lehetõségeket örökölnek, amilyeneket a jelenlegi rendszer rájuk hagy. Kimutattuk, több olyan megye van, amelyben az eladósodottság foka bizony elég magas. Nagyon valószínû, hogy az önkormányzatok komoly nehézségekbe kerülnek. Még akkor is ezt kell mondanom, ha van olyan város vagy vármegye, mint Szolnok, ahol olyan népgazdaságilag fontos beruházásokat finanszíroztak hitelbõl, mint a Tisza-híd - és még sorolhatnám -, s ezért eladósodtak. Kétségtelen tény, hogy nehéz helyzetben lesznek a következõ években. Annyit még megjegyeznék: úgy érzem, a következõ évben már nem lesz elfogadható, ha a Parlament kizárólag a költségvetést vitatja meg. A bizottsági vitában is elhangzott, hogy nem szerepel ebben az anyagban Bõs- Nagymaros. Valóban nem. Ezért helyesnek tartanám azt, ha a következõkben a Parlament nemcsak az állami költségvetést tárgyalná, hanem egyidejûleg az országos hitelmérleget és a nemzetközi fizetési mérleget is. Ezek mutatják ugyanis a gazdaság tényleges állapotát, tényleges helyzetét. Egy dologról szólnék valamivel hosszabban, ez pedig a költségvetési hiány. Nem tudok most olyat mondani, hogy nem értek egyet a pénzügyminiszter úr azon javaslatával, amely szerint a rövid lejáratú hitelt alakítsuk át hosszú lejáratú hitellé. Úgy tûnik, ma ennél jobb megoldást nem találhatunk. Mégis azt hiszem, fel kell hívni az ország és a Parlament figyelmét arra: nemcsak az évi deficit nyomja ezt a gazdaságot, hanem a deficit kumulációja, amely azért most már 1300 milliárd forintot ér el. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a költségvetés tulajdonképpen viszonylag olcsón jut ehhez a hitelhez, ha 6-7 százalékot fizet a Nemzeti Banknak. Ez azt jelenti, hogy általában a hitelrendszer ennyivel kevesebb hitelt képes adni a gazdálkodóegységeknek. Tehát ha a költségvetés nagyon erõsen rátelepszik a gazdaságra, akkor ez a más gazdálkodó egységek - ha úgy tetszik, kisvállalkozók, vállalkozók - lehetõségeit szûkíti. Ha arról beszélünk, hogyan alakult ki ez a helyzet, én úgy gondolom, gyakorlatilag 1972 óta alakult. Tulajdonképpen 1987-ig tartott, amikor ebben a periódusban - megítélésem szerint - az ország rossz gazdaságpolitikát folytatott, és ez a rossz gazdaságpolitika jelentkezett a költségvetési deficitben, az ország eladósodottságában. Hangsúlyozni szeretném, hogy '87-ig. Úgy gondolom, a Németh-kormány már nagyon sok mindent tett annak érdekében, hogy ebbõl a helyzetbõl az ország kilábaljon. Nem tartom véletlennek, hogy jelentõs kitüntetéseket kapnak Horn Gyula vagy Kulcsár Kálmán azért, mert jelentõs szerepet töltöttek be az átmenet ilyen jellegû megoldásában, mint ahogy az történt. Amiben nem tudott ez a Kormány továbblépni, az megítélésem szerint az, hogy nem jutott el oda, hogy privatizálni kell az állami vagyont. És azt hiszem, hogy amennyiben ez az új Kormány ezt is magáévá teszi, hogy privatizálni kíván, akkor azt hiszem, hogy remény van arra, hogy két-három éven belül a gazdaság fejlõdésnek indulhat, még akkor is, ha nem hiszek abban, amiben egyesek hisznek - a Kormány tagjai is -, hogy mondjuk már a következõ évben a forint konvertibilis lehet. Egy mondatot még engedjenek meg. Ez a hiány. Valamikor a hiányt lebecsültük. Emlékezetes az, hogy 1972-73 után általánosan elterjedt volt az a vélemény, hogy külföldön ugyan infláció van, de mi az inflációval szemben védekezni tudunk. És hogyan védekeztünk? Költségvetési eszközökkel, jelentõs támogatásokkal; és akkor is már igazolható volt - igazoltuk is egynéhányan -, hogy ez a gazdaságpolitika katasztrófához vezet. Csak akkor - a jelek szerint - nem hallgatott meg bennünket senki. Na most, azt hiszem, hogy most viszont a költségvetési deficitet úgy kezeljük, mint ami az állami költségvetés deficitje, pedig azt hiszem, hogy itt a filozófiánkon kellene változtatni. Úgy gondolom, hogy ez a költségvetés jelentõs mértékben hozzájárult, hozzájárul ahhoz is, hogy az állami vagyon gyarapodott. Következésképpen a költségvetési deficit mögött azért állami vagyongyarapodás is áll. Át kellene gondolni, hogy nem kellene-e a deficit egy részét az állami vállalatokhoz telepíteni. És amenynyiben ott privatizálásra kerül sor, akkor ezekbõl a bevételekbõl lehetne a Magyar Nemzeti Banknak visszafizetni a deficit egy részét. Ezt megfontolásra ajánlom, és amennyiben a költségvetési bizottság kész foglalkozni ezzel, nagyon szívesen veszünk részt ebben a munkában, és azt hiszem, hogy lehetne lehetõséget találni, hogy itt egy jobb megoldást találjunk. Végezetül pedig az ellenõrzéseink alapján nem látunk okot arra, hogy a Parlamentnek azt tanácsoljuk, hogy ne fogadja el ezt a zárszámadást, ellenkezõleg: azt mondjuk, hogy fogadjuk el és szívleljük meg a tanulságokat. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)