BEKE KATA (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Különös játéka a véletlennek, hogy Rácskay Jenõ képviselõtársam után következett az én felszólalásom. Ugyanis rögtön alkalmam nyílik arra, hogy megvilágítsam, hogy más egy történelmi gyökerû elnevezés és más annak a jogköre. Az én történelemtanári, valamint magyar állampolgári mivoltomat igen megörvendezteti ezzel szemben az, hogy a tárgyalt törvényjavaslatban megjelennek ezeréves európai államiságunkra utaló elnevezések. Ismétlem: elnevezések. Természetesen korunkhoz illõ tartalommal megtöltve. Helyreállítva múlt és jelen szerves egységét, amelyet negyvenkét évvel ezelõtt erõszakkal megszakítottak. A vármegye és az ispán fogalmai elsõül erre a Szent István alapította királyi vármegyerendszerre utalnak, amely európai kuriózumként - a nyugati államok mintegy fél évezredes széttagoltságával szemben - szilárddá tette az Árpádok államát és hatalmát; majd a nemesi vármegyére, amely tragikus évszázadok során keresztül fenntartotta a magyar államiság, a független magyar államiság gondolatát, és törvényekkel is bástyázta azt körül. Végül pedig 1867 után a rohamosan modernizálódó Magyarország közigazgatási egységeit. A polgármester nem csupán a múltra utal, hanem a jövõre is, arra a polgári demokráciára, amit valamennyien meg akarunk teremteni. Természetesen megértem, hogy a képviselõtársaimnak ez nem kedves és nem fontos, legalábbis nem mindegyik képviselõtársamnak. Annál is inkább, mert van szerencsém ismerni azokat a történelemkönyveket, amelyeken az elmúlt évek, évtizedek során felnõttek, amelyekrõl szólva finoman fogalmazok, ha azt mondom, hogy manipulatívak voltak. Ebben az esetben azonban kérem, hogy legyenek következetesek, és tiltakozzanak az ország szó használata ellen is a törvényalkotásban. Az ugyanis eredeti uruszág formájában (taps) az úr, azaz a király hatalma alatt álló, jobbára birtokában is lévõ területre utalt. Hátha ez a feudális maradvány sem képzelhetõ el egy modern európai köztársaságban. Elhangzott a történelmi elnevezésekkel szemben az az érv is, hogy nem fordíthatók le idegen nyelvekre. Szeretném megnyugtatni mindazokat, akiknek ez az - én személyes ízlésemnek kissé túlságosan sznob - érv döntõ fontosságú, hogy évszázadokon keresztül minden probléma nélkül sikerült lefordítani az akkori európai nemzetközi nyelvre, a latinra. Feltehetõen a modern nyelvekre is sikerül majd lefordítani, amenynyiben az Országgyûlés elfogadásuk mellett dönt. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)