RÁCSKAY JENÕ (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elnézést kérek, hogy én is Salamon képviselõ úrral kezdem hozzászólásomat. Nem egyeztettünk Mádai Péterrel. Nem fölolvasni szeretnék... (zaj)... csak folytatni szeretném azt az idézetet, amit Salamon képviselõtársam Gyarmati Györgynek a múlt heti Beszélõben megjelent cikkével kapcsolatban elmondott. Ez a részlet a következõképpen folytatódik - olvasnám -: "Mégis, bármily súlyosnak tûnik is, kénytelen vagyok a jelenlegi elõterjesztést közveszélyesnek minõsíteni." Tehát így folytatódott ez a szöveg. (Taps a bal oldalon.) És tovább folytatnám, mert itt az elõttem szóló egy-két kormánypárti felszólalásra valóban reflektálnom kell. El kell mondanunk azt, hogy végre, most már talán a parlamentarizmus igazi idõszakában, hagyjuk meg az ellenzéknek azt a jogot, amit már a latin jog is alapelvének tartott és tudott be: hogy adjuk meg az ellenzéknek a kételkedés jogát, és a más véleményhez való jogot. Ezzel szerettem volna kezdeni. És most már rátérnék valóban az igazi hozzászólásomra. Még valamikor a vita elején azt gondoltam, hogy esetleg felesleges lesz a hozzászólásom, és képviselõtársaim helyettem is elmondják azt, hogy a fõispáni jogkör felelevenítése és a vármegye elnevezés újbóli felélesztése csak egy kis archaizáló máz a törvénytervezeteken. De Isépy képviselõtársam hozzászólása rádöbbentett arra, hogy az elnevezések sokakban nemcsak a nosztalgiát, hanem a belsõ tartalom felelevenítését is jelenthetik. Miért mondom én ezt el? Minek vehetjük azokat a kijelentéseket, amelyek szerint jó volt, teljes mértékben jó volt ez a fõispáni rendszer, mert hazánk történelme folyamán mindig megfelelt a nép érdekeinek; valamint azt, hogy a demokrácia, a teljes körû önkormányzat gyakorlása a nép kezébe nem adható, mert az olyan, mint egy éles borotva, és a nép megvághatja magát. Ez az argumentáció nekem nagyon is ismerõs. Ezt azzal lehetne kapcsolatba hozni, hogy hazánk uralkodó elitje, politikai elitje évtizedeken keresztül ezzel a kitétellel utasította vissza az általános választójognak a több párt által megfogalmazott követelését; hogy a nép még éretlen erre az általános választójog megadására, ezért nincs erre lehetõség. Holott már akkor az egész mûvelt Európában ez bevett szokásnak volt mondható. Ez a fõispáni rendszer volt az, amelyik már kimutathatóan a tizenötödik századtól kialakuló alispáni rendszerrel szemben mindig a központi centralizáció végrehajtásával, és természetesen az adók behajtásával foglalkozott. A fõispáni rendszer volt az, amelyik állandóan korlátozta a helyi cselekvést és a helyi önkormányzatok lépéseit. Ez a rendszer volt az, amelyik lényegében átvészelte azt az idõszakot, amelyik lényegében a központi területeken már egy nyitást eredményezett. Ez a rendszer, a vármegyerendszer és a vármegyei önálló fõispáni rendszer a kiegyezés után is megmaradt. Bibó István többször is rámutatott arra, hogy a fõispán vezette vármegye lényegében a feudális szellem búvóhelyévé vált. A vármegyék, a rendezett tanácsú városok, a községek szervezete valójában változatlanul maradtak egészen 1945-ig, 1947-ig. Vármegye, és a vármegye részérõl 1886 óta a járások élére állított fõszolgabíró, és a fõszolgabíró által befolyásolt közjegyzõ tette tehetetlen bábbá az öt-hat kisközséghez, és leginkább a körjegyzõséghez tartozó bírákat. Visszatérve a fõispán személyére. Hiába volt az alispánnak, az önkormányzat vezetõjének joga arra, hogy ellenkezzen a fõispán rendeleteivel szemben. A fõispán halaszthatatlan államérdekre hivatkozva azoknak a rendeleteknek az azonnali bevezetését is követelhette, nagymértékben korlátozva ezzel az önkormányzatok szabadságát. A fõispáni rendszer különbözõ gyengeségeire az ország levéltáraiban kutatva sokan rábukkanhatnak a fõispáni, elnöki iratokat megnézve, amelyek lényegében jelzik azt, hogy mennyi lehetõsége volt a fõispánnak arra, hogy fõleg politikai kérdésekben beleszóljon az önkormányzatok belsõ életébe. Különösen a választásokkal kapcsolatban volt ez igaz. Ezt elmondhatjuk akár a 35-ös, 39-es vagy akár a 47-es választásokon is. Ez egyértelmûen akkor a Kisgazdapártot is sújtotta. A fõispáni rendszer az, amelyik szerintem visszaköszön a törvényjavaslat 96., 97. és 98. §-ában; ilyennek vélem én például az elsõfokú hatósági jogkör gyakorlását, vagy egy olyan kitételt - a 96/c pontot -, amelynek elõírásai alapján a fõispánnak lehetõsége lesz arra, hogy egy késõbb meghatározott jogszabály által a hatáskörébe utalt egyéb államigazgatási feladatokat is ellássa. Feltehetõ az a kérdés, hogy vajon mik lesznek azok az egyéb államigazgatási feladatok, milyen befolyást eredményezhetnek az önkormányzatok belsõ életébe. Végezetül annyit szeretnék még hozzátenni, hogy a fõispáni jogkörrel szemben vagy mellett még a vármegye elnevezés is többször elõfordul ebben a tervezetben. És több nosztalgikus hozzászólással itt a kormánypártok részérõl alátámasztották azt is, hogy ez az elnevezés benne is fog maradni. Mint muzeológus fel szeretném ajánlani a Magyarország múzeumaiban lévõ fõispáni díszmagyarokat, esetleges mintaképpen, ha ez a fõispáni jogkör felelevenítésre kerül. (Taps a bal oldal.) Mintaképpen, s ezzel esetleg lehetséges, hogy mint ellenzéki képviselõ a kormánypárt privatizációs lépéseit segíteném elõ. Elnézést kérek Isépy képviselõ úrtól, Mizsei képviselõ úr hasonlatát mondtam az elõbb. Még egyszer elnézést kérek. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)