Tartalom Elõzõ Következõ

PETÕ IVÁN (SZDSZ): Tisztelt Képviselõtársak! Tisztelt Elnök Úr! Török Ferenc képviselõtársam a szabad demokraták parlamenti csoportjában engem kért meg, hogy indokoljam törvényjavaslatának, illetve javaslatának a visszavonását. Mielõtt azonban ezt néhány szóban megtenném, egy formai dologgal kezdem. Nem elõször tapasztaljuk az ülésteremben, hogy egy bizottsági elõadó a bizottság hatáskörén túlmenõen pártpolitikai állásfoglalásokat tesz. Kis képviselõtársunk bizottsági elõadóként minõsítette a Szabad Demokraták Szövetségét. Azt hiszem, ez nem állt feladatában, félreértette feladatát. Rátérve az indokolásra, Török Ferenc képviselõtársunkat az az indíték vezette, hogy megfelelõ módosítás elõterjesztése, tehát kormány-elõterjesztés nélkül a jog nem tenné lehetõvé a családi pótlék módosítását. A Szabad Demokraták Szövetségének parlamenti csoportja azonban úgy véli, hogy nem adhat felhatalmazást a Kormánynak a költségvetés egy jelentõs tételében, hogy a Parlament megkerülésével, parlamenti kontroll nélkül intézkedjék. A Parlament egyik legfontosabb feladata a költségvetés ellenõrzése. Éppen ma vagy a mostani ülésen fog elénk kerülni egy 400 milliós tétel. Mint itt elhangzott, ha 100 Ft-tal emelik a családi pótlékot, ez annak a többszörösét teszi ki. Ha Török Ferenc eredeti javaslatának megfelelõen felhatalmazást kapna a Kormány, hogy ilyen mértékben saját hatáskörben döntsön a költségvetésrõl, ez a Parlament jogait nagymértékben sértené. Mi úgy véljük - ezért is beszéltük le Török Ferenc képviselõtársunkat javaslatának fenntartásáról -, hogy a Kormánynak az a feladata, hogy akár a költségvetés módosításával is gondoskodjék arról, hogy a családi pótlékot az áremelések kompenzálására a Parlament folyamatosan és megfelelõen módosíthassa. (Taps.)

Homepage