DR. KULIN SÁNDOR (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az 1990. évi XXV. törvényhez, amely a családi pótlékról rendelkezik, két különbözõ és tulajdonképpen egymással szorosan össze nem függõ törvényjavaslat-módosítás fekszik a Ház asztalán. A törvényjavaslatot, amelyet én nyújtottam be - sajnos be kell jelentenem, hogy - vissza kell vonjam, ezt azonban röviden indokolni kívánom. Az idézett törvény egyrészt alanyi joggá tette a családi pótlékot, másrészt csaknem teljes körûvé is tette. A jogosultságnál a felsorolásból annak idején kimaradtak az egészségügyi gyermekotthonok, a szociális foglalkoztató intézetek és a szakosított szociális otthonok, mely utóbbiakban szellemi fogyatékosok élnek. Azért vélem, hogy kimaradt csupán, mert ugyanez a rendelet a következõ paragrafusában úgy fogalmaz, hogy a tartósan beteg, testi vagy értelmi fogyatékos gyermek után jár, mégpedig magasabb összegû családi pótlék. Mûködik a környezetemben egy ilyen intézet, ahol azonban az intézet vezetése csak úgy jut a családi pótlékhoz, ha gondnokság alá helyeztetik õket a tanácsokkal a bíróság útján, ami hosszadalmas és költséges procedúra. Ezután a gondnok igényelheti a beteg után járó pótlékot, majd elszámol a tanácsnak. Június 18-án mindezt elõadva, jog-, illetve törvényértelmezést kértem a minisztériumtól, és a minisztérium 26-án kelt válaszában, a szociálpolitikai fõosztály levelében egyetértett a felvetéssel. Megírta, hogy kezdeményezte is ezt több ízben, a társadalombiztosítást sikerült is meggyõzni, de a Szociális és Egészségügyi Minisztérium vezetése ellenezte. Idézem: "Az elutasítás pontos okait nem ismerjük, de örömünkre szolgálna, ha a javaslat »zöld utat« kapna. Meg kell azonban jegyeznem - írja a levél -, hogy a kérdés csak a törvény módosításával rendezhetõ. A jogértelmezés nem elegendõ." Ezután világossá vált elõttem egyrészt, hogy a minisztériumban komoly szolgálati fegyelem van, és egy fõosztályvezetõ-helyettesnek hiába fúrja az oldalát a kíváncsiság, egy ilyen, a kompetenciájába tartozó közügyben nem kérdezheti meg hivatali felettesét az elutasítás okáról. Másodszor: ha ki akarom mozdítani az ügyet a holtpontról, magamnak kell a cselekvés, vagyis a törvényi kezdeményezés rögös útjára lépnem. Ez megtörtént 9-én e hónapban, ezért 198-as számon beterjesztettem a törvénymódosító javaslatot. Bizottságunk megtárgyalta, jóváhagyta. Napirendre lett tûzve, tárgyalásra szerencsére nem került sor, és azért mondom, hogy szerencsére, mert a nap folyamán a Népjóléti Minisztériumból újabb állásfoglalás érkezett, amely egy szövegmódosításra tett javaslatot, és ez fekszik most a Ház asztalán, de ezt is megtárgyalta a bizottságunk, mégpedig - egész röviden - az egészségügyi bizottság, de elkövettem azt a hibát, hogy az alkotmányügyi, törvény-elõkészítõ és igazságügyi bizottsághoz nem juttattam el idejében. Nevezett bizottság azonban vizsgálati körébe vonta, szakértõket is kért be, de úgy látszik, sokkal bõvebb jogi háttértisztázásra van szükség, és mint tájékoztattak, a Népjóléti és az gazságügyi Minisztérium együttesen szakértõi csoportot hoz létre, és a szeptemberi ülésre tudják ezt elõkészíteni. Ez a magyarázata annak, hogy most visszavonom elõterjesztésemet. Köszönöm.