DR. MAGYAR BÁLINT (SZDSZ): Azért, hogy ez az alkotmánymódosítás így történt meg, melynek elõterjesztõje a Magyar Demokrata Fórum volt, és esetleg nem voltak elég körültekintõek - a Szabad Demokraták Szövetségét semmilyen felelõsség nem terheli. A tartalmi megjegyzésünk az, hogy nem érezzük azt, hogy a megállapodást felrúgtuk volna. A Magyar Demokrata Fórum, illetve a kormányzó pártok elõterjesztése egy olyan helyzetet kíván teremteni, amelyben, hogy ha a parlamenti pártok között nem sikerül tartalmi kérdésekben - most az önkormányzati törvényre vonatkozóan - érdemi tartalmi konszenzust létrehozni, és ennek a konszenzusnak a hiányát nem sikerül pusztán erõpozícióból megváltoztatni -, ezért az ellenzéket terheli a felelõsség. Teljesen világos az, hogy amikor a két párt megegyezése létrejött, akkor az SZDSZ rugalmasságát jelentette az, hogy az Alkotmányban kívántuk azokat az alapelveket rögzíteni, amelyek az önkormányzatok általános mûködésének elveivel kapcsolatosak. Az, hogy az Alkotmányba kerülõ rendelkezések különbözõ megfontolásokra hivatkozva nem teljesítik ezt a feladatot, kénytelenek vagyunk természetesen az érdemi vitát az önkormányzatok mûködésérõl tovább folytatni. Az SZDSZ nem kíván egy olyan helyzetet elfogadni, amelyben az Alkotmányba pusztán általános megfogalmazások kerülnének, és az önkormányzati törvény tényleges tartalma ezért egyszerûen 50 százalékos, vagy egyszerû többséges elfogadást igényelne. A válaszunk az, hogy az SZDSZ szakértõi s munkatársai rendkívül megfeszített munkával dolgoztak egy olyan törvénytervezet elõterjesztésén, amelyet mi megfelelõnek érzünk arra, hogy a tárgyalások és a konszenzus alapját képezze. Ez nem a munka hátráltatását jelentette, hanem kifejezetten egy szinte erõnket meghaladó igyekezetet arra, hogy idõben (mozgás és zaj) meg lehessen tartani azokat a választásokat, amelyekrõl az MDF tisztelt képviselõje beszélt. Köszönöm. (Nagy taps balról.)