DR. KÓNYA IMRE (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Magyar Demokrata Fórum képviselõcsoportjai ma reggel együttes frakcióülést tartottak. Ennek során áttekintették azt a helyzetet, amely jelenleg az önkormányzatok létrehozásával kapcsolatos törvényhozási munkában fennáll. Mivel úgy ítéljük meg, hogy az egész magyarországi demokratikus átalakulást veszélyezteti a törvényhozói munka jelenlegi állása, ezért közös nyilatkozatunkat közös elhatározás alapján, a rendkívüli fontosságára való tekintettel napirend elõtti felszólalásban szeretném ismertetni úgy, mint a koalíciós pártok képviselõcsoportjainak nyilatkozatát - és nem úgy, mint egy vitaindító elõadást. A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Magyar Demokrata Fórum képviselõcsoportja mélységes aggodalmát fejezi ki a Magyar Köztársaság önkormányzati rendszerének létrehozására irányuló törvényhozói munka jelenlegi állása miatt. A nyilatkozó felek utalnak arra, hogy a Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége képviselõi által 1990. április 29-én kötött megállapodás legfõbb célja az volt, hogy az Országgyûlés a kormányzati tevékenység megbénítására alkalmas, minõsített többség elfogadásához kötött törvények körét a szükséges mértékre korlátozza. Tekintve, hogy a szovjet típusú tanácsrendszer felváltása egy, a fejlett demokráciák tapasztalatain és a magyar történelmi hagyományokon alapuló, demokratikus és modern önkormányzati rendszerrel, valamint az antidemokratikus úton létrehozott tanácstestületek felváltása a helyi közösségek szabadon választott képviselõivel a lehetõ legsürgõsebb feladat, kiemelkedõen fontos volt, hogy az önkormányzatok létrehozásához szükséges részletes szabályok kikerüljenek a minõsített többséggel meghozandó törvények közül. Ezért a hivatkozott megállapodásunk 4. mellékletének 3. pontja úgy rendelkezik, hogy - idézem: - "Az önkormányzati törvényeknél a kétharmados szabály kizárólag az Alkotmányba kerülõ rendelkezésekre vonatkozik, vagyis azokra, amelyek az önkormányzati rendszer szervezetének és mûködésének legalapvetõbb szabályait tartalmazzák" - idézet bezárva. A megállapodásban foglaltakat, mint egységes egészet, mindhárom képviselõcsoport elfogadta, és azt magára nézve továbbra is kötelezõnek tartja. Ugyanakkor természetesen elvárja, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége haladéktalanul térjen vissza a megállapodásban vállalt kötelezettségei teljesítéséhez. A hivatkozott rendelkezésekkel teljes összhangban ugyanis a Magyar Köztársaság Kormánya törvényjavaslatot terjesztett elõ az Alkotmány módosítására, amely javaslat tartalmazza az önkormányzati rendszer szervezetének és mûködésének legalapvetõbb szabályait, valamint azt a rendelkezést, hogy a helyi önkormányzatokra vonatkozó részletes szabályokat törvény állapítja meg. Ezzel egyidejûleg a Kormány elõterjesztette azt a két törvényjavaslatot, amely feltétlenül szükséges az önkormányzati választások megtartásához és az azokra való felkészüléshez. Az egyik javaslat a helyi önkormányzatokra, a másik pedig a választási rendszerre vonatkozik. Az alkotmánymódosításra és a helyi önkormányzatokra vonatkozó javaslat általános vitáját az Országgyûlés együtt folytatja le - ez folyik most -, majd ennek lezárását követõen kerül sor a részletes vitára és a szavazásra, elõször az alkotmánymódosításra, azután ugyanígy a helyi önkormányzatokra vonatkozó javaslatok ügyében. A tárgyalási mód tekintetében egyébként a koalíciós pártok képviselõcsoportjai elfogadták az ellenzéki javaslatban rejlõ racionális elemet, mert bíztak az ellenzék jóhiszemûségében. Ezzel szemben az SZDSZ frakcióvezetõje a törvényjavaslatok benyújtását követõen úgy nyilatkozott, hogy az önkormányzatokra vonatkozó minden lényeges szabályozást minõsített szavazással kell elfogadni, sõt az SZDSZ úgynevezett önálló törvényjavaslata az Alkotmányon kívül egyenesen alkotmányerejû törvényekre bízná - idézem - "az önkormányzati elv érvényesítésének, jogi, szervezeti és mûködési feltételeinek és garanciáinak megteremtését". A megállapodást a részes felek kifejezett nyilatkozattal egységes egésznek tekintették és tekintik továbbra is. Ennek ellenére nem kívánják késleltetni a megállapodás még nem realizált részeinek, így a Rádióval és a Televízióval kapcsolatos megállapodásnak a végrehajtását. A leghatározottabban kijelentik azonban, hogy ragaszkodnak a megállapodás minden pontjának maradéktalan betartásához, és felszólítják az SZDSZ képviselõcsoportját, hogy az önkormányzati törvénynyel kapcsolatos törvényhozói munka során térjenek vissza a megállapodásban elfogadott kötelezettségekhez. Az SZDSZ ugyanis - miközben úgynevezett saját önkormányzati törvényjavaslat elkészítését tartja szükségesnek -, az alkotmánymódosításra vonatkozóan elõterjesztett javaslathoz érdemi módosítási indítványt nem tesz. Tehát, hogy ha az Alkotmányban - az SZDSZ véleménye szerint - nincs benne mindaz, ami az önkormányzatok alapvetõ és legalapvetõbb szabályait tartalmazza, akkor ehhez kellene módosító indítványt tenni. Ez ugyanis azt jelenti, hogy amennyiben az általános vita befejezõdik - és ennek a reális lehetõsége ma tulajdonképpen fennáll -, és az SZDSZ fenntartja a megállapodással ellentétes álláspontját, a kompromisszum lehetõsége elveszett. Magyarországon szeptember 30-át követõen nem jöhet létre az új önkormányzati rendszer, és szeptember 30-án az ország felmérhetetlen veszteségére, és a rendszerváltozásban részt vevõ politikai erõk közös szégyenére tanácsi választások lesznek. A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Magyar Demokrata Fórum képviselõcsoportja miként eddig, ezt követõen is hajlandó minden ésszerû és elfogadható módosítási indítványt úgy az alkotmánymódosításra, mint az önkormányzati törvényre vonatkozóan figyelembe venni. Amennyiben azonban az alkotmánymódosítás a szavazás során nem kapná meg az összes képviselõ kétharmad részének szavazatát, és így a Magyar Köztársaság Alkotmánya továbbra is a szovjet típusú tanácsrendszert tartaná fenn, ennek minden következményéért a felelõsség a megállapodást megszegõ Szabad Demokraták Szövetségét terhelné. Budapest, 1990. július 16. A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Magyar Demokrata Fórum képviselõcsoportja. Köszönöm szépen a figyelmet. (Nagy taps jobboldalt.)