DR. TÖRÖK FERENC (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Kátay Zoltán képviselõtársam azt mondotta, hogy Mécs Imrével szembenállok ebben a családipótlék-kérdésben. Azt hiszem, hogy eltévedt ebben a dologban, mert szó sincs errõl. Egyszerûen egy jogi kérdést vetettem fel. Teljesen egyetértek Mécs Imrével, sõt ezen túlmenõen szeretném visszaidézni azt, amit a felszólalásom során említettem, hogy részleteiben a családi pótlékról szóló törvénymódosítást igazából nem tárgyalták a bizottságok, csak a költségvetési törvény módosításának, egy csomagtervnek a részeként. Annyira egyetértek, hogy amennyiben ez részletesen, tehát külön tárgyalásra került volna, és nem egy ellentételként, egy csomagterv részeként, akkor azt a 100 forintos emelést ugyanolyan kevésnek ítélem meg, mint ahogy itt már a másik képviselõtársam említette; és egészen biztos, hogy ezzel kapcsolatban önálló indítványt terjesztettem volna fel ennek további emelésére, annál is inkább, mert nem lehet tudni, hogy miután nem kerül be a költségvetés módosítása most már a Parlament elé, hanem a Kormány önállóan fog dönteni az áremelések kérdésérõl, éppen ezért ez egy nagyon izgalmas kérdés; hogy mivel és milyen mértékben kell majd ellensúlyozni ezeket a szociális kérdéseket. Köszönöm szépen.