CSÉPE BÉLA (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kereszténydemokratáknak szívügyük a családi pótlék ügye. Ezért én a költségvetési bizottság mai ülésén majdnem szó szerint kezdeményeztem azt, amit Mécs Imre képviselõtársam velem párhuzamosan egy másik bizottságnál futtatott és kezdeményezett. A bizottság az én javaslatomat leszavazta ugyan, de tartózkodással; és ki is fejezték véleményüket, hogy ennek oka kizárólag az, hogy jogi aggályokat látnak a bevezetést illetõen. Ennek a lényege az volt, hogy egy év közbeni felülvizsgálattal elkerülhetetlen a költségvetési törvénynek a módosítása is. Az én véleményem szerint ez megoldható, áthidalható, mert amennyiben a tisztelt Ház foglalkozik idõnként a családi pótlék kérdésével, akkor saját hatáskörében a téma jelentõségénél és nagyságánál fogva kezdeményezheti a költségvetés módosítását is ebbõl a szempontból. A magam részérõl tehát ezt nem látom egy olyan kizáró oknak, amely miatt úgy határozzunk, hogy nem lehet hozzányúlni a családi pótlékhoz évente. Felfogásom szerint azok a terhek, amelyek a lakosság vállára rakódnak, elsõsorban a nagycsaládosoknál jelentkeznek, és a Parlamentnek erkölcsi kötelessége, hogy ezt, a nyugodtan mondhatom, gazdasági és társadalmi szempontból kulcskérdést az eddiginél többször felülvizsgálja. Mi ketten - anélkül, hogy egymással összebeszéltünk volna Mécs Imre képviselõtársammal - úgy gondoltuk, hogy ez évente legalább kétszer történjen meg. Még egyszer hangsúlyozom, hogy ezt már én is kezdeményeztem, ezért a magam részérõl - és mondhatom, hogy a kereszténydemokraták részérõl, frakcióm nevében - csatlakozunk a Mécs Imre képviselõtársam által beterjesztett javaslathoz. Köszönöm szépen. (Taps.)