Tartalom Elõzõ Következõ

MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Országgyûlés! Úgy érzem, hogy rendkívüli terhek vannak a gyermekeiket nevelõ szülõkön. Több millió emberrõl, kb. 2,5 millió gyermekrõl van szó, és rendkívül fontos, hogy az egyre nehezülõ körülmények között megpróbáljuk terheiket enyhíteni, csökkenteni. Eredeti javaslatomban - amelyet a bizottság titkárának a közlésével ellentétben tegnap írásban beterjesztettem - azt javasoltam, hogy az infláció rátájával arányosan emelkedjék, folyamatosan tartsa karban, indexálja - rossz szakkifejezéssel élve - a családi pótlék értékét. Ma a szociális bizottság szakszerûen gyõzött meg arról, hogy ez a javaslatom kevés, és esetleg rosszabb helyzetet teremthet, mintha nem tenném meg. Az infláció ugyanis csak egyik tényezõje a családok anyagi romlásának, és igenis szükséges az, hogy értõ módon idõnként rendszeresen felülvizsgálják a családi pótlék értékét, és megkíséreljék annak az értéktartását. Kimutatták, hogy az elmúlt években a Parlament által megszavazott családipótlék-növekmény mindig némileg meghaladta az inflációs veszteséget. Ennek ellenére a gyermeknevelés költségeit nem tudta kompenzálni. A bizottságban azt is elmondták, hogy nem értenek teljesen egyet a családi pótlék rendszerével, helyette - a másik bizottsággal egybehangzóan - más megoldást keresnek. Jelenleg azonban ez a lehetõség van arra, hogy a családokon segítsenek. A családi pótlék általában 30-50 ban tudja pótolni a gyermeknevelés tényleges költségeit, ebben az esetben április 1-jei nominális értéken. A bizottságban azt is elmondták, hogy a Kormány csak úgy tudná növelni a családi pótlékot, ha a költségvetést módosítaná, tehát megint visszakerülne a Házhoz a feladat. Ezért helyesebbnek tûnt a mai, írásban kiosztott 216-os számú módosító javaslat, amely kimondja, hogy a gyermeknevelés tényleges költségeinek megfelelõen évente legalább kétszer kell foglalkoznia a Parlamentnek a családi pótlék emelésével. Mivel ez a költségvetés megváltoztatása nélkül nem lehetséges, ez maga után vonja, hogy a költségvetés elfogadásakor, illetve annak módosításakor dönt. Ezzel megfordult a sorrend. Az eredeti törvény 6. §-ának a helyére lépne ez az állítás, amely a gyermeknevelés tényleges költségeinek megfelelõ kompenzálást tesz lehetõvé. Elmondták továbbá a bizottságban azt is, hogy az Országgyûlés számára bizonyos szabadságot jelent ez a megoldás, ugyanis nem mindig a havi pótlék összegének a növelése elõnyös, hanem adott esetben egy-egy egy összegû segítség - akár 13. havi családi pótlék formájában, akár iskolázási, iskolakezdési segély címén vagy karácsony elõtti segélyként - jelentõsebb segítséget nyújthat. Többet jelent, hogy 1000 vagy 2000 Ft-ot kapnak egy összegben, mintha havonta 100 vagy 200 Ft-tal emeljük a családi pótlékot. A költségvetési bizottságnak nem állt módjában, hogy ezt a módosított javaslatot teljes egészében megismerhesse. Az eredeti javaslatot, illetve annak bizonyos változatát ismerte. Ennek ellenére az egy "igen" szavazattal és 15 tartózkodással lezajlott szavazás - azt hiszem - éppen azt jelzi, hogy nem ismerték a javaslatot, és bizonytalanok voltak. Nagyon fontosnak tartom azt társadalmi, politikai szempontból, hogy a gyermekeiket nevelõ szülõket megnyugtassuk, hogy évente legalább kétszer rendszeresen felül fogjuk vizsgálni a családi pótlékot, és azt a gyermeknevelés tényleges költségeinek megfelelõen növelni fogjuk. Ezért kérem a tisztelt Házat, hogy a szociális bizottság által száz százalékosan támogatott javaslatomat szíveskedjék magáévá tenni és megszavazni. (Taps.)

Homepage