CSÉPE BÉLA (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm, hogy én is szót kaptam az általános vitában; igyekszem rövid lenni. Ennek a csomagtervnek tulajdonképpen minden tételét támadni tudnám, és bizonyára talán sikert is aratnék vele. Ebbõl következik logikusan, hogy ha minden tételét támadni tudnám, akkor az egészet is el kellene utasítanom. Hogy mégsem ezt teszem, annak két olyan fõ oka van, amely egészen rendkívüli. Az egyik a múlt öröksége, a másik pedig a nemrég megalakult Kormánnyal szemben táplált bizalom. A bizalommal kapcsolatban engedjék meg, hogy rögtön elöljáróban megjegyezzem: ennek az egész vitának ez a vízválasztója. Nyilvánvaló, hogy ezt a csomagtervet csak azok fogják megszavazni, akik bíznak a Kormányban. A múlt örökségével kapcsolatban egyetértek azzal, hogy nem kell nagyon messzire menni a múltba; semmiképpen nem kell az ókori Görögországig visszamenni - de legalább Jaltáig vissza lehet menni, mert ami Jaltán és Magyarországon történt, azok összefüggnek, és tulajdonképpen az IMF-nek a szakértõit meghaladó politikai régiónak elõbb-utóbb figyelembe kell venni kis hazánknak és az egész kelet-európai térségnek ezt a tragédiáját, ami itt bekövetkezett. Úgy érzem, hogy ez is a tárgyhoz tartozik. A múlt örökségével kapcsolatban: amikor a szocializmusban gazdasági kérdésekrõl vitatkoztunk sokszor, nekem mindig az jutott eszembe, hogy a bezárt szobában, égõ lámpa körül keringenek lepkék, kis rovarok, s egyszerûen nem tudnak belõle kitörni. Ez a múlt öröksége, amelyben még lényegében most is benne vagyunk. Viszont valami mégis történt, s ezt én úgy fogalmaznám, hogy a szocializmus lámpáját végre eloltották, kinyitották az ablakot - csak még nem tudunk kirepülni a szabad levegõre. Aki ezt nem tudja megélni, az nem tud szívvel-lélekkel azok mellé állni, akik most elindulnak egy úton; ha népszerûtlen is az intézkedés, de megpróbálnak valamit tenni. Sajnos a magyar társadalom ezt a rendszerváltást még nem élte át igazán, s a tegnapi vita alapján az a benyomásom, hogy még itt, egyes képviselõtársaim sem. Csak ezért jöhetett még egy olyan gondolat is itt felszínre, hogy az Antall-kormánynak ezt az intézkedését az egyik hozzászóló a Rákosi-rendszer intézkedéséhez hasonlította. Véleményem szerint ez a teljes felfordítása a tényleges helyzetnek, mert errõl szó sincs. S engedjék meg, hogy még azt is megjegyezzem - mielõtt szakmai kérdésekre térnék - ez a kialakult helyzet tulajdonképpen sokkal tragikusabb annál, mintsem bárki is ebbõl politikai tõkét kovácsoljon. A lakosságra rótt terhek. Természetes, hogy azok a kormánypárti képviselõk, akik feltehetõleg a csomagterv mellett fognak szavazni, sem értenek egyet azzal, hogy csak úgy önmagában, l'art pour l'art a lakosságot terheljük. Nem errõl van szó. Arról van szó, hogy ha végre a szocializmus lámpáját leoltották, kinyitották az ablakot: el kell indulni a szabad levegõ felé. Ennek gazdaságilag a lényege az, hogy végre meg kell történni a vállalkozásfejlesztéseknek, s itt említeném meg azt, amit Békesi László képviselõtársunk mondott; õ három fõ pontban jelölte meg a kialakult nehézségeknek az okát. Én ehhez a három fõ ponthoz egyet még mindenképp hozzátennék: azt, hogy sajnos a voluntarista alapú gazdaságpolitika nem tudta megteremteni az igazi vállalkozásfejlesztést, az igazi vállalkozásélénkítést. De hozzáteszem mindjárt, hogy ezzel még a jelenlegi Kormány is adós. Én ezt a csomagtervet csak úgy tudom elfogadni, hogy bízom abban: küszöbön áll a vállalkozásoknak a megfelelõ élénkítése; mert csak ezzel együtt élhet ez, csak ezzel együtt van egyáltalán valami esélyünk és sanszunk, hogy - a hasonlatom szerint - a szabad levegõre ki tudjunk menni.Ez a csomagterv tehát úgy fogadható el, ha - nem a távolabbi jövõben - valóban megtörténik a vállalkozásoknak a megfelelõ élénkítése. Én azt hiszem, hogy itt rövidesen a Parlament is ezzel foglalkozni fog. Még egy tételt, egy kört szeretnék érinteni. A szociálpolitikát érintõ tervet, amely a csomagtervben található. Nyilvánvaló, hogy mindenki, aki meg fogja szavazni a csomagtervet, azzal a felemás érzéssel teszi, hogy ez az elõirányzat erre a célra kevés. Kiemelném a családi pótlék összegét. Kevés. Én errõl a helyrõl szeretném felkérni a Kormányt, személy szerint a pénzügyminiszter urat, hogy - figyelemmel kísérve a gazdaság alakulását - a költségvetési törvény módosításával is bármikor, de minél hamarabb nyúljunk hozzá ehhez; mert a családi pótlékot tartom a legkritikusabbnak, a jövõt is figyelembe véve. Azzal a kéréssel fordulok tehát a Kormányhoz - elfogadva a csomagtervet -, hogy ne feledkezzék el a szociális kérdésekrõl, tegye meg a vállalkozás élénkítéséhez szükséges intézkedéseket. Ha ez bekövetkezik; befejezõ gondolatként még egyszer ki szeretném fejezni bizalmamat a jövõbeni és a jelenlegi Kormányban. (Taps a jobboldalon.)