FRAJNA IMRE (FIDESZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Megpróbálok igen konstruktív lenni. Aligha hiszem, hogy lenne közöttünk olyan, aki nem tartaná létszükségletnek a költségvetés hajóján keletkezett lékek mielõbbi betömését. Azzal is tisztában vagyunk, hogy ez nem megy áldozatok nélkül. A terheket valakinek viselnie kell. Hogy kinek, arról azonban mind a kormánypártok választási programjai, mind a kormányprogram irányelvei igen jó érzékkel hallgattak. Ez a Kormány úgy látszik, azt a történelmi hagyományt folytatja, hogy a terhek túlnyomó részét a társadalom legelesettebb rétegeire hárítja. Sajnos, a védelmükben felszólalót az a veszély fenyegeti, hogy a szociális demagógia ingoványos területére téved. Meg kell mondanom, a pénzügyminiszteri elõterjesztés nem könnyítette meg a dolgomat, hiszen nemes egyszerûséggel mellõzte a költségvetés állapotának ismertetését, így a javaslataimat - sajnos - nem tudom kellõ igényességgel részletezni. Tehát milyen egyéb lehetõségek állnának a Kormány rendelkezésére, ha nem a legelesettebb rétegekre akarná a terheket hárítani? Elsõ pontként a lakásalap problémájára hívnám fel a figyelmet, immáron másodszor - mert megtettem ezt már a kormányprogram vitája során is, szemmel láthatóan eredménytelenül. Miért ilyen nagy probléma ez az alap? Egyrészt azért mert szociálisan igazságtalan. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint négyszer akkora kedvezményeket nyújt a legmagasabb jövedelmi hányadba tartozóknak, mint a legalacsonyabb szinthez tartozók körében. Másrészt, még ha hihetnénk is a Kormány szavának, hogy egy év alatt megállítja az inflációt, akkor is 50-60 milliárd forint nagyságrendû kiadást jelent a költségvetésnek. Ámde ha a Kormány antiinflációs programcsomagja az itt beterjesztetthez hasonló elemeket tartalmaz a továbbiakban is, ez a kiadás ennél jóval nagyobb lehet. Milyen lehetõségeket látnánk ennek a megoldására? Az elsõ kézenfekvõ lehetõség, a kamatadó, politikai okokból megbukott. A másik, szintén kézenfekvõ lehetõség a házadó, aminek az az elõnye, hogy vissza lehet szerezni a támogatások egy részét; ám súlyos hátránya, hogy azokra is terheket ró, akik a kedvezményes hitelekbõl nem részesültek. A harmadik megoldást már említette egy másik párt padsoraiban ülõ képviselõtársam, Békesi László, mint a kamatok valorizálását. Ennek az eljárásnak a lényege az, hogy az adott évi inflációt nem a kamatlábakban érvényesítik, hanem az adósságtömeg egészében juttatják érvényre, így az adott évi infláció az összes többi év törlesztõrészleteiben kifejezõdik. Az eljárás elõnye, hogy szétteríti az inflációs növekményeket, és a részletek viszonylag egyenletesen növekednek. Természetesen ennek a megoldásnak is van hátránya.A hátránya, hogy amennyiben a költségvetés és az OTP között ilyen jellegû megoldást alkalmazunk, ez bizonyosan átmeneti likviditási nehézségeket okoz az OTP-nél. Ezt azonban talán egy áthidaló hitelfelvétellel orvosolni lehetne. A költségvetés többletforrásának alapja lehetne a továbbiakban a privatizációból befolyó összeg - tekintve a Kormány ambíciózus terveit ebben a kérdésben. S itt ráadásul nem is kis tételrõl van szó. Az elõterjesztés ennek ellenére egy szót sem ejt a témáról. Sokáig gondolkoztunk ennek okán, amíg rájöttünk a vélhetõ megoldásra. A kulcsot a Kormánynak a privatizálást segítõ E-bankjának életre hívásában találtuk meg. Ez a pénzintézet ugyanis szinte ingyen, vagy nagy mennyiségû kedvezményes hitel folyósításával kívánja magánkézbe adni a gazdasági egységeket. Ha jól értjük tehát, a konstrukció nemhogy bevételt hozna, hanem kifejezetten a kiadási oldalt terheli. Az intézkedések másik nagyon fontos bevételteremtõ lehetõsége a ványa- kedvezmények szûkítése lett volna. Errõl annyit kell tudni a tisztelt Háznak, hogy a jelenlegi 50 százalékos ványa-kulcs mellett az adóbevételek pusztán 32 százalékot tesznek ki a rengeteg adókedvezmény miatt. Bár az év közbeni szabályozóváltoztatások elvileg kifogásolhatók, mégsem érthetõ, hogy ha már ez a szükségintézkedés nélkülözhetetlen, miért csak ekkora a mértéke? Éves szinten a befolyó nyereségadó 3-4ánál érdemlegesebb forrást lehetett volna teremteni az adórendszer ezen legvitatottabb pontjának határozottabb megtámadásával. A kompenzációs intézkedésekre szánt pénzösszeg nagysága súlyos kívánnivalókat hagy maga után. Még a Kormány is beismeri, hogy csupán részleges ellentételezésrõl van szó. Nem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy a társadalombiztosítás kiadásait 19,50s inflációt elõirányozva tervezték meg erre az évre. Az infláció mértéke azonban ennél már most jóval magasabb, a KSH szerint 260s. Ha tehát kompenzációról gondolkodunk, nem csak a most bevezetendõ áremelések inflációs hatását kell figyelembe venni, hanem az elõtte lezajlottakét is. Különösen fontos ezt azért megjegyezni, mert a társadalombiztosítás idei költségvetését azzal a megjegyzéssel fogadták el, hogy amennyiben az infláció magasabb lesz, akkor újabb nyugdíjindexálást hajtanak végre. A nyugdíjasok tehát egy ígéretet kaptak, de úgy látszik, azok voltak a bölcsek, akik erre már akkor is csak legyintettek. Pedig ha ennek a felosztó-kiróvó rendszerû társadalombiztosításnak van elõnye; az az, hogy a nyugdíjak képesek követni a bérinflációt, illetõleg minden egyes kiadás, ami a társadalombiztosításhoz tartozik. Az elõzõ Kormányok azonban ezt a bevételi többletet rendre elvonták, illetve az utóbbi években jó néhány nagyvállalat a járulékot nem fizeti be. Ez a tartozási tétel jelenleg 17 milliárd forint. Ez az összeg számításaink szerint normál körülmények között elegendõ lenne minden nyugdíj 1000 forinttal való emelésére, valamint a TB likviditási tartalékának feltöltésére is jutna belõle. Az elõbb elmondott okok miatt azonban a Társadalombiztosítási Alap katasztrofális anyagi helyzetben van. A jelenlegi Kormány a felelõsséget nem háríthatja az elõzõ Kormányra teljes egészében, mert ettõl a jelenlegi nyugdíjasoknak egy fikarcnyival sem lesz jobb a helyzetük. Mivel a nyugdíjak elértéktelenedésében részben költségvetési elvonások is szerepet játszottak, másrészt a jelen rendelkezések miatt a vállalatok hátrasorolhatják a társadalombiztosítás követeléseit, ezért javasolom a Kormánynak, fontolja meg: mekkora mértékben vállalja a felelõsséget a költségvetés a kialakult helyzetért, és mekkora hányadát hárítja a nyugdíjasokra. Amíg ez a kérdés rendezetlen, a magam részérõl a beterjesztett csomagtervet elfogadni nem tudom. (Taps a bal oldalon.)