PÁL LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Eredetileg egy részletes elemzésre készültem, de idejét múlta, hogy ezt elmondjam, hiszen rendkívül sok hozzászólásban, fõleg az ellenzéki képviselõk részérõl tételes elemzés született a Kormány által elõterjesztett anyagról. Én nem szeretném ezeket megismételni, Békesi Lászlóval, Lakos Lászlóval, Lotz Károllyal, Tellér Gyulával és másokkal teljes mértékben egyetértek, úgyhogy ezt fölösleges lenne részleteiben még egyszer elmondani. A Kormánypárt részérõl elhangzott hozzászólások, vagy a Kormánypártok részérõl elhangzott hozzászólások zöme úgy érzem, hogy politikai jellegû érveket sorakoztatott fel ebben a szakmai vitában, ezekkel azt hiszem, hogy nem kell vitatkozni, szintén húznánk a tisztelt Országgyûlés idejét. Két motívumra térnék csak ki mindössze. Egyik Torgyán József képviselõ úrnak a hozzászólása, amiben hát elég jelentõs hangulatkeltés folyt a bolsevizmus ellen. Én is egyetértek azzal, hogy a bolsevizmust, a bolsevik stílust és módszereket ebbõl a Házból ki kell üldözni. Ez vonatkozik természetesen a képviselõ úrra is, aki maga is üldözni szeretné. A másik motívum, amire vissza szeretnék térni a tegnapi hozzászólásokból, Gerbovits Jenõ miniszter úrnak a mondandója. Érdekes módon a kormányzópártok részérõl õ volt az, akinek volt füle arra, hogy ellenzéki oldalról elhangzottak pozitív érdemi javaslatok, amelyeket hasznosítani lehet esetleg a Kormány további munkájában. Én nagyon meglepõdtem azon, hogy ettõl az érzékenységtõl, ettõl az odafigyeléstõl a Kormány elnöke azonnal elhatárolta magát. Számomra ez egy nagyon kellemetlen élmény. E bevezetõ után hadd mondjam el, hogy ígértem egynéhány milliárd forintnyi lehetõséget, amelyet azt hiszem, hogy fájdalommentesen ennek a csomagnak a kiegészítéseként, vagy bizonyos elemeinek a helyettesítésére fel lehet használni. (Halljuk, halljuk !- jobb oldalról.) Mondom. Az elsõ tétel: az MSZMP volt vagyonával az MSZP elszámolt, vagy legalábbis a vagyon jelentõs részét, zömét leadta. (Zaj jobb oldalon.) A vagyon zöme pillanatnyilag a Kormány kezelésében van. A Kormány kezelésében lévõ vagyontárgyaknak egy része természetesen kormányzati és más népi-nemzeti célokra kerül felhasználásra, de egy másik része eladható, mozdítható vagyontárgy. Ezeknek az értékesítésébõl származó jövedelmet minden további nélkül ebben az évben a költségvetési problémák fedezetére lehet felhasználni. A másik ilyen halmaz - ugyanez a helyzet vele - a munkásõrség volt vagyona. Szintén jelentõs része értékesíthetõ. Szíveskedjék a Kormány megnézni azt, hogy mit tud ebben az évben eladni, és hatalmazza fel az Országgyûlés a Kormányt arra - hogyha kell egyáltalán külön felhatalmazás - hogy a költségvetési problémák részleges fedezésére szolgáljon. A harmadik elem, amit szeretnék megemlíteni: a részletes költségvetést vizsgálva felfedezhetõ benne egynéhány olyan tétel, amelyre úgy tûnik, hogy már a korábbi kormánynak is, és a jelenlegi Kormánynak is külföldi támogatást - nem hitelt, hanem támogatást, segítséget - sikerült megmozgatnia. Bizonyos oktatási tételek ilyenek, környezetvédelmi tételek ilyenek. Én ajánlom a Kormány figyelmébe azt a lehetõséget, hogy - fölhasználva a külföldi forrásokat - bizonyos enyhítéseket a hazai költségvetési forrásokon eszközöljön. Költségvetési források szolgálnak ma is például környezetvédelmi célokra, több milliárdos elõirányzatok szerepelnek a jelenlegi, érvényes költségvetésben hazai forrásból. Megvan a lehetõsége szerintem annak, hogy a Kormány még egyszer ezt a tételt átvizsgálja, és ahol lehet - értelmesen lehet , és a külföldi partnerekkel egyeztetve -, ott helyettesítse be. A javaslataimat én azt hiszem, hogy mód van megvizsgálni. Ajánlom, hogy mielõtt a Kormány átdolgozza ezt az elõttünk szereplõ elõterjesztést, tekintse át, és vizsgálja meg, hogy mit helyettesít ki a mai költségvetési feszültségekbõl. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)